Krúdy Emese vagyok, bölcsőde pszichológus, okleveles viselkedéselemző (pszichológus alapszak), képzésben lévő pár- és családterapeuta és életvezetési coach.
A Károli Gáspár Egyetemen szereztem a viselkedéselemző diplomámat (pszichológia alapszak), jelenleg a Debreceni Egyetemen Tanácsadás és iskolapszichológia szakirányon idén fejezem be a pszichológus mesterképzésemet. Az Egyetemmel párhuzamosan a Magyar Családterápiás Egyesület négyéves család- és párterapeuta szakmaspecifikus képzését végzem. Gyöngyösi Orsolya kollégámmal közösen végzünk pár- és családterápiát Dr. Barát Katalin pszichiáter és kiképző családterapeuta szupervíziója mellett.
Bölcsőde pszichológusi munkámban a játékterápiás ismereteim mellett legfőképpen a rendszerszemléletet alkalmazom, hiszen a kisgyermekek fejlődési- és magatartási eltérései ugyanúgy oda-vissza hatnak a bölcsődei csoporttagokra (csoporttársak, kisgyermeknevelők), mint a közvetlen családtagokra (szülők, testvérek, nagyszülők). Szülőkonzultáció keretében anyukákkal, apukákkal és szülőpárokkal is dolgozom, ezen felül a kisgyermeknevelők kommunikációjában, önmagukért való kiállásukban (asszertív kommunikáció), és a kiégés elkerülésében nyújtok segítséget egyéni konzultációk vagy csoportos tréningek során.
Mindemelett életvezetési coachként támogatom a párkapcsolati nehézségekkel, szülő-gyermek problémával, munkahelyi elakadásokkal, életvezetési gondokkal hozzám fordulókat. Az életvezetési coachingot online formában tartom.
A pár- és családterápiát Budapesten a XII. kerületben a Déli pályaudvar közelében lévő pszichológiai rendelőben tartjuk. Az alábbi élethelyzetekben tudnak hozzánk fordulni:
Párterápia során:
• Szülőkről való leválás, eltérő elképzelések az együttélés/házasság során
• Eltérő családi mintákból adódó feszültségek az együttélés kapcsán
• Kommunikációs problémák (elhallgatás, kitörő indulatok), érzelmek kezelése a párkapcsolatban (ordibálás, veszekedés, érzelmi bántalmazás)
• Intimitás hiánya, kötődési problémák megléte
• Gyermekvállalással kapcsolatos ellentétek
• Gyermekszülés után felmerülő párkapcsolati konfliktusok, feszültségek
• Életközép válság, kapuzárási pánik
• „Kiüresedett fészek” szindróma (gyermekek családi otthonból való kirepülése utáni érzelmi eltávolodás a házastársak között)
• Idősebb hozzátartozó ápolásából, ellátásából adódó nézeteltérés
Családterápia során:
• Gyereknevelési nehézségek (több emberes baba, eltérő fejlődésű gyermek, támogatás hiánya, szerepekből adódó felborult egyensúly, eltérő nevelési elvek, stb.)
• Kisgyermekek iskolakezdésével, tanulási nehézségeivel kapcsolatos állandó viták, feszültségek hosszú távú fennmaradása
• Az eltérő fejlődésű kisgyerme(ke)kkel való együttélés nehézségei, tágabb környezet elutasító magatartása miatti elszigetelődés
• Az atipikus fejlődésű gyermek diagnózisának feldolgozási nehézsége, az egészséges gyermek jövőkép elgyászolása
• Kamasz gyerekekkel kapcsolatos családi egyensúly felborulása
• LMBTQ+ gyermek coming out-ját követő tanácstalanság, kilátástalanság
• Szülő(k) életközép válsága, kapuzárási pánik
• Megcsalásból, érzelmi elhidegülésből adódó eltávolodás
• Családtag, barát elvesztéséből adódó kilátástalanság
Érdeklődési területeim, szakmai továbbképzéseim:
Alkalmazott meseterápia – Vadaskert Alapítvány, 2023. július
Narratív terápia: Mark Hayward - Magyar Családterápiás Egyesület, 2022. június
Párkapcsolat és trauma – dr. Moretti Magdolna, Magyar Családterápiás Egyesület, 2022. november
„Túl jó szülő” - Magyar Családterápiás Egyesület, 2022. május
Autizmus a családban – Magyar Családterápiás Egyesület, 2022. március
Játékterápia 2. modul: Érzelmi- és viselkedészavarok kezelése játékterápiával: Játékdiagnosztikai és játékterápiás módszerek – Vadaskert Alapítvány, 2021. október
Játékterápia 1. modul - Érzelmi és viselkedészavarok kezelése játékterápiával: A korai kapcsolati traumatizáció. Korai játékos interakciók elemzése – Vadaskert Alapítvány, 2022. április
Játékterápia 0. modul - Bevezetés a játékterápiába – Vadaskert Alapítvány, 2021. március
Korai intervenció és az autizmus korai tünetei és fejlesztése - Vadaskert Alapítvány, 2021. március
Pszichotikus- és schizophren családok - Magyar Családterápiás Egyesület, 2020. október
Bővebben