Szakpszichológusként online és személyes pszichológiai konzultáción fogadom klienseimet. A következő témákkal fordulhatnak hozzám: önbizalom, önértékelés, szorongáskezelés, stresszkezelés, munka-magánélet egyensúly, időmenedzsment, kapcsolati elakadások, önismeret, és a lelki egyensúlyunk megtalálása. Forduljanak hozzám bizalommal!
Kamenicky Nikoletta vagyok, okleveles pszichológus, személyközpontú tanácsadó jelölt, valamint mediátor. Számomra a munka hivatás, mely során elkötelezett híve vagyok annak, hogy mindannyiunkban megtalálhatóak a teljesség felé vezető erőforrások és rejtett tartalékok. A tanácsadás során abban tudom Önt támogatni, hogy ezeket a tartalékokat feltérképezzük és együtt elinduljunk a változás felé vezető úton. Hiszem, hogy minden problémánknak, megoldandó helyzetünknek és fejlődésünknek mi magunk vagyunk a legnagyobb szakértői, melyet együtt tudunk felfedezni. Abban tudom támogatni, hogy ezt az utat végig kísérem és együtt tárjuk fel a haladás nehézségeit, útját és céljait. A tanácsadás során szeretném megteremteni azt a közeget, melyben megnyilvánul a feltétel nélküli elfogadás valamint az empátiás megértés.
Felnőtteknek
Szeretettel várom pszichológiai tanácsadásra, ha elakadt valamilyen élethelyzetben, komplikált döntés előtt áll, párkapcsolati gondjai vannak, esetleg szorong...
Az pszichológiai tanácsadás abban segíthet, hogy
• jobban átlássa helyzetét és problémája lényegét
• pontosabban megfogalmazza, hogy milyen változást szeretne
• kialakíthasson valamiféle „akciótervet” a változás érdekében.
Néhány terület, melyen a pszichológiai tanácsadás segíthet, hogy tisztábban lásson és döntéseket hozhasson:
• munkával, munkahellyel, pályaválasztással kapcsolatos nehézségek
• párkapcsolati problémák
• önértékelési zavarok
• nehéz döntéshelyzetek
• megterhelő veszteségek (válás, haláleset, családi és baráti kapcsolatok megszakadása)
• súlyos betegségek miatti nehéz érzelmi helyzet
• állandó stressz, feszültség érzete
• társas készségek, a többi emberrel kapcsolatos jó viszony
• életvezetési problémák
Gyerekeknek
Óvodástól serdülőig várom a gyerekeket ha
• megváltozott a kedélyük, lehangoltak, motivációt vesztettek
• ha különböző félelmek, szorongások gyötrik
• ha nem jönnek ki a társaikkal, nincsenek barátaik
• nem tudják kontrollálni az indulataikat, sokat verekednek
• sok a konfliktusuk a szüleikkel
• különböző kényszeres szokásaik vannak
Emellett
• kiskamaszok és serdülők részére önismereti fókuszú pszichológiai tanácsadást kínálok
• ha nem tudja, merre szeretne továbbindulni, pályaválasztási tanácsadást is nyújtok.
A fentiekhez kapcsolódva a szülőknek nevelési tanácsadást biztosítok.
Eredetileg középiskolai tanár és bölcsész végzettséggel, okleveles tanácsadó pszichológusként jelenleg szakmódszertani képzéseket végezve elsősorban pszichológusként keresek akár részmunkaidős állást
Nincs a világon érdekesebb, összetettebb és lenyűgözőbb lény az embernél. Megannyi szín, megannyi történet, hiszek abban, hogy mindannyian szeretetre méltó, csodálatos és teremtő egyének vagyunk, még akkor is, ha épp nem így érezzük magunkat. Érdeklődésem a tanulmányaim során az egyének sajátosságai mellett, a rendszerek, a családok felé is kiterjedt. Az egyént nem önmagában kezdtem vizsgálni, hanem valamilyen egész részeként. A családterápiás rendszerszemléletű módszer, amellyel dolgozom egy terápiás módszer, amely fókuszában a családok (szülők és gyerekek) és az intim kapcsolatban lévő párok állnak. A családi rendszerrel kapcsolatos önismeret megszerzése egyéni tanácsadás keretében is lehetséges felnőttek esetében.
Patányi Anikó Lilla vagyok, pszichológus és autogén tréning gyakorlatvezető. Pszichológiai tanulmányaimat az ELTE-n végeztem tanácsadás és iskolapszichológia specializáción. A stressz témájával kapcsolatos érdeklődésem már korán megmutatkozott, ennek hatására képződtem autogén tréning gyakorlatvezetőnek és tanultam a diák relaxációról a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás egyesületnél. PhD (doktori) kutatási területem is ehhez kapcsolódik, jelenleg a Mindfulness módszer alkalmazhatóságát vizsgálom gyermekeknél. Munkám során szívesen alkalmazok pozitív pszichológiai, művészetterápiás és coaching elemeket. Ezek a gyakorlatok segítenek a belső erőforrásokat mozgósítani és új nézőpontokat behozni az ülésekre, hogy végül közösen jussunk el a megoldáshoz.
Vállalok korrepetálást angol nyelvből, magyar nyelvtanból és irodalomból. Angol nyelvű pszichológia Ba diplomámat júliusban fogom megszerezni. Számos módszert ismerek, hogyan lehetne hatékonyabbà tenni a tanulást, jobb eredményeket elérni, és jobb kedvvel hozzáállni a tanulàshoz. Hosszútávú célokról is szívesen beszélgetek, pályaorientációs tanácsok megvizsgálva, melyek az adott egyén erősségei.
GYógypedagógusként 20 éve dolgozom gyermekekkel. Autista specifikus végzetttséggel próbálok segíteni az elakadásaikban. Mozgásterápiával segítem akicsiket és pszichológusként velük illetve szüleikkel megtalálni a megfelelő harmóniát és egyensúlyt életükben.
Pszichológusi mesterdiplomámat a Szegedi Tudományegyetemen szereztem, Klinikai- és egészségpszichológiai szakirányon. Tudományos érdeklődésem középpontjában az endometriózis pszichés aspektusai, a betegséggel való megküzdéshez szükséges erőforrások feltérképezése és támogatása áll. A diplomaszerzést követően elvégeztem a Napfogyatkozás Egyesület Támasznyújtás pre- és perinatális gyász esetén című képzését, valamint a VIKOTE Mindfulness (tudatos jelenlét) a klinikai gyakorlatban című képzését, 2024 szeptemberétől pedig relaxációs módszerek (autogén tréning) módszerspecifikus képzésben veszek részt. Ezen módszerek szemléletét mindennapi munkám során is alkalmazom, hogy minél hatékonyabban támogathassam klienseimet.
Jelenleg a pécsi Életkör Pszichológiai Műhelyben dolgozom, ahol egyéni folyamatok során segítem a hozzám fordulókat. Különösen fontosnak tartom egy nyugodt, bizalmon alapuló légkör megteremtését, ahol klienseim úgy érezhetik, hogy biztonságban vannak, és támogatást kapnak mindennapi nehézségeik megoldásában. Empátiával, türelemmel és feltétel nélküli elfogadással segítek rávilágítani saját válaszaira, megküzdéseire és belső erőforrásaira.
Várom azok jelentkezését, akik úgy érzik, endometriózisban érintettként támogatásra, műtéti felkészítésre van szükségük, hozzátartozóként szeretnének segítséget kérni, meddőséggel küzdenek, elakadás jelentkezett jelenlegi élethelyzetükben, társas kapcsolataikban nehézséget élnek meg, stresszkezelési problémákkal néznek szembe vagy szeretnék mélyíteni önismeretüket. Szakmai fejlődésemet rendszeres szupervízió és továbbképzések biztosítják.
Az alábbi nehézségekkel fordulhat hozzám:
• Veszteségfeldolgozás, meddőség
• Krónikus betegséggel való együttélés
• Életvezetési tanácsadás
• Kapcsolati nehézségek
• Kapcsolatteremtési nehézségek
• Kapunyitási pánik
• Önismeret fejlesztése
Személyes és online formában is szeretettel várom!
Bagi Tamás vagyok integrál szemléletű segítő/mentor.
Keress bizalommal, Várlak szeretettel!
Önismereti mentorként üléseinken nyílt, elfogadó és ítélkezésmentes teret biztosítva támogatlak utadon. Érkezhetsz konkrét témával, vagy a szimpla igénnyel, hogy valódi meghallgatásra lelj és ezáltal mélyebb, belső tartalmaidhoz eljutva kiteljesedettebb és boldogabb életet valósíthass meg magadnak.
...saját önismereti utam első lépéseként történt....pontosan elő tudom hívni, milyen érzelmek keringtek körül mielőtt felemeltem a telefont, hogy tárcsázzam a számomra ajánlott pszichológus hölgyet, milyen közel, s milyen távol is van ez egyben.
Együtt érzek, kedves segítséget kereső!
Inspirációként, bátorításként ajánlom jó szívvel egyik kedvenc idézetemet Jiddu Krishnamurti-tól:
" Hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk."
Várlak szeretettel,
Bagi Tamás
Pszichológus Keszthely Zalaegerszeg
Az életünk során számos nehézséggel, problémával szembesülünk, amelyek megoldása nem mindig könnyű. A pszichológiai terápia segít az érzelmi, gondolati és viselkedésbeli problémák megoldásában, hogy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessünk. Jávor-Kerkay Renáta pszichológus készséggel áll rendelkezésére Keszthelyen és Zalaegerszegen.
Tulajdonképpen mindig arra vágytam, hogy pszichológus legyek. Segítő attitűdöm már egészen fiatal koromban kiütközött, emellett lenyűgöz az emberi lélek működése. Először általános szociális munkás, majd szociológus diplomát szereztem, mely mai napig is meghatározza szemléletem: igyekszem a helyzeteket a maguk komplexitásában a környezeti/társadalmi tényezőket is figyelembe véve megragadni. Izgalmas területeken tevékenykedtem: főként gyermekvédelemben, szenvedélybeteg és menekült ellátásban. Mindez meg is alapozta a pszichológiai tudásom. A Debreceni Egyetem pszichológia - interkulturális és interperszonális irányú - szakának elvégzése után érdeklődésem módszertani tudásom elmélyítése felé irányult. Autogén tréneri képesítésem gyermek és várandós relaxáció specializációval bővítettem, valamint Gyászfeldolgozás Módszer Specialista lettem. Jelenleg családterápiás és integratív terapeuta képzésben veszek részt, valamint a sématerápiával is behatóan ismerkedem. Munkámba a Rajzvizsgálati Szakértői képzésen tanultakat szervesen integrálom. Önismereti munkám folyamatos, elakadásaim során szupervíziót veszek igénybe.
Részmunkaidőben Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozom, emellett saját vállalkozásomban várom a hozzám fordulókat.
Varga Miriam vagyok, okleveles pszichológus, autogén tréning és imaginációs gyakorlatvezető, CBT konzultáns . A pszichológiai konzultáció során egészséges felnőttekkel, fiatal felnőttekkel foglalkozom, akik elakadtak az életük során. A konzultációk ONLINE valósulnak meg.
Időponttal kapcsolatban kérem ide írjon levelet: [email protected].
Bővebben rólam: www.pszichologus-szigetkoz.hu
Császár Kitti vagyok, okleveles pszichológus és tanácsadó szakpszichológus jelölt. Személyesen és on-line is dolgozom kliensekkel, gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.
Jó napot! Okleveles pszichológusként és coachként életvezetési tanácsadással, elakadásokkal, stresszkezeléssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozom. Foglalkozom továbbá önbizalom támogatással, kiégéssel-, karrierváltással-, pályaválasztással kapcsolatos kérdésekkel is.