térkő mohásodás

Pécsiné Kovács Anna Kinga kérdése:

Térkő mohásodást hogy lehet megszüntetni? Moha és pici fű kezdett nőni a térkövek között, be is van barnulva kicsit, nem szép. Mit kezdjek vele?

1 évvel ezelőtt

Nincs időd böngészni?

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

Szakemberek válaszai

Jakab Ferenc
2.9
3 válasz
2.9
3 válasz

Tisztelt Hölgyem. Szép akkor marad a térkő burkolat, ha rendszeresen lesöpörjük, havonta egyszer pedig lelocsoljuk – majd utána át is söpörjük. Enélkül a pórusokba beépülő por meg fogja változtatni a színét, elkezd majd egyre jobban közelíteni a por színéhez, vagyis fakulni fog és így könnyebben meg tapad rajta a szennyeződés is. A térkőre rátapadt tartós szennyeződések és a ránőtt moha eltávolítását bár térkő tisztító folyadékkal is el lehet tüntetni, de célszerű inkább térkő tisztító géppel, név szerint nagynyomású vízsugárral elvégezni. Házilag pedig ecettel szoktak próbálkozni, de én inkább a gépes, magasnyomású megoldást ajánlanám. Erre csak ritkán lesz szükség, átlagos igénybevétel mellett évenként szokták elvégezni. Előfordulhat, hogy a viacoloron vagy térkövön egy speciális folt jelenik meg, vagy a moha nem akar eltűnni – ekkor moha eltávolító vegyszereket is be kell vetni, és ezek alkalmazása után mégegyszer a magasnyomású mosót. A tavaszi olvadás után egyszer még érdemes átmosni a térkő felületét, hogy megszabadítsuk a maradék olvasztó sótól és a sár lerakódásoktól. A térkövek közti hézagokban kinőtt gazokat lehetőleg tépjük ki rendszeresen, pl. a fűnyírások alkalmával. Évente egyszer szükség lehet a gyomirtózásra is, lehetőleg nem túl környezet szennyező módon, hiszen a mohás térkő tisztítása így a leghatékonyabb. Fogadja szíves tájékoztatásom.

1 évvel ezelőtt
4 válasz

Térkő réteg felbontása, ágyazó anyag alá geotextil. Vagy magasnyomású mosó használata felület tisztítására

8 hónappal ezelőtt

Profi szakemberre bíznád a munkát?

Keresd meg a hozzád legközelebb lévő minősített szakembert és kérj árajánlatot 2 perc alatt!

Tovább a jószakira!
2 válasz

Tisztelt Hölgyem. Szép akkor marad a térkő burkolat, ha rendszeresen lesöpörjük, havonta egyszer pedig lelocsoljuk – majd utána át is söpörjük. Enélkül a pórusokba beépülő por meg fogja változtatni a színét, elkezd majd egyre jobban közelíteni a por színéhez, vagyis fakulni fog és így könnyebben meg tapad rajta a szennyeződés is. A térkőre rátapadt tartós szennyeződések és a ránőtt moha eltávolítását bár térkő tisztító folyadékkal is el lehet tüntetni, de célszerű inkább térkő tisztító géppel, név szerint nagynyomású vízsugárral elvégezni. Házilag pedig ecettel szoktak próbálkozni, de én inkább a gépes, magasnyomású megoldást ajánlanám. Erre csak ritkán lesz szükség, átlagos igénybevétel mellett évenként szokták elvégezni. Előfordulhat, hogy a viacoloron vagy térkövön egy speciális folt jelenik meg, vagy a moha nem akar eltűnni – ekkor moha eltávolító vegyszereket is be kell vetni, és ezek alkalmazása után mégegyszer a magasnyomású mosót. A tavaszi olvadás után egyszer még érdemes átmosni a térkő felületét, hogy megszabadítsuk a maradék olvasztó sótól és a sár lerakódásoktól. A térkövek közti hézagokban kinőtt gazokat lehetőleg tépjük ki rendszeresen, pl. a fűnyírások alkalmával. Évente egyszer szükség lehet a gyomirtózásra is, lehetőleg nem túl környezet szennyező módon, hiszen a mohás térkő tisztítása így a leghatékonyabb. Fogadja szíves tájékoztatásom

1 évvel ezelőtt
2 válasz

Én egy alapos magas nyomású felület tisztítást tudnék javasolni, száradás után pedig ismét be söpörni kvarchomokkal.

1 évvel ezelőtt
1 válasz

A térkőre rátapadt tartós szennyeződések és a ránőtt moha eltávolítását bár térkő tisztító folyadékkal is el lehet tüntetni, de célszerű inkább térkő tisztító géppel, név szerint nagynyomású vízsugárral elvégezni.

1 évvel ezelőtt
Kamenyiczki Csaba
4.7
20 válasz
4.7
20 válasz

Sterimo

1 évvel ezelőtt
Dankó Rudolf
3.3
56 válasz
3.3
56 válasz

Gaz ellen vegyszer, moha ellen magasnyomású kézi mosó.

1 évvel ezelőtt
Kiss László
9 válasz
9 válasz

Nagynyomásu vizzel eltávolitani majd van rá vegyszer.

1 évvel ezelőtt

Olvasnál cikkeket hasonló témában?

Irány a blog!
Ződi Dániel
10 válasz
10 válasz

Tisztelettel azzal sajnos nem sok mindent lehet tenni.Néga vagy nagy nyomású slaggal lemosni vagy jól lekefélni.Sajnos valószínüleg egy éjszaki oldalon lehet ahol nem igazán éri a nap.

1 évvel ezelőtt
Makula Zoltán
4.8
30 válasz
4.8
30 válasz

Magas nyomású mosoval le kell veretni és utána vannak gyom irtó fojadek amivel be kell az egész felület locsolni és úgy hagyni pár napig de est legalab két három iletve egy héten keresztül is kell csinálni az után újból nagy nyomású mosoval leveretni és kész

1 évvel ezelőtt
Makacs Gábor
6 válasz
6 válasz

Gyomirtó és magosnyomasuval lemosni.

1 évvel ezelőtt
Nyerges Imre
5.0
4 válasz
5.0
4 válasz

Üdvözlöm! Nagynyomású mosóval a teljes felületet le kell mosni! ( térkő mosó kefével! Gaz ellen pedig… csak vegyszer!

1 évvel ezelőtt
Nincs időd böngészni?

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

SZAKI

A közösség ajánlásával