Ajánlatkérés díjmentesen - Pszichológus, Patalom
Gyorsított ajánlatkérés (ezt válaszd, ha nincs időd)
Írd le
a feladatot
válassz a jelentkező
szakemberek közül
Írd le, mire van szükséged!
Vagy találj a listából pszichológust!

Dr. Kohári György
Pszichiáter
Dr. Kohári György vagyok orvos, pszichoterapeuta.
Küldetésemnek tekintem, hogy segítsek a szenvedő embereken, hogy boldogok lehessenek, és teljes életet éljenek, ezért lettem orvos, majd pszichoterapeuta.
Egy új világ tárult ki előttem! Megláttam, a lelki gondok miatt szenvedőket. Megtanultam, és begyakoroltam, hogyan lehet rajtuk hatásosan segíteni. Kiváló tanáraim voltak a SE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján, illetve az OPNI Klinikai Pszichológiai Tanszékén (Tringer professzor, Perczel Dóra), akiknek ezúton is köszönettel tartozom. 2006-ban magánrendelést indítottam, ahol a különböző lelki problémákkal hozzám fordulókon tudok segíteni.
Napjaim izgalmasan telnek. Igyekszem minél több emberrel kapcsolatba kerülni, beszélgetni velük, és ahogy beszélgetek, érzem, hogy egyre nagyobb a száma azoknak, akiknek van valamilyen lelki problémája. Néhányuk „mindössze” nem tud aludni, míg mások szoronganak a kapcsolataik, a munkájuk, az életük, a jövőjük miatt. Egyesek a megoldást az izolálódásban látják. Mások nem látják meg a szépséget, az értelmet az életükben, csak a rosszat, a negatívat veszik észre, és mindent eszerint magyaráznak. Ismét másoknak az étkezéssel vannak problémáik, falnak, hánytatják magukat, elhíznak, kórosan lefogynak. Szükségük van segítségre. Néhányan meg is teszik, hogy szakemberhez fordulnak, míg mások eltévednek saját lelkük dzsungelében, és évekig-évtizedekig nem találnak ki.
Rendelésemen egyre többen jelentkeznek szexuális problémával. A tünetek mögött természetesen gyakran lelki tényezők húzódnak meg. A kielégítő és harmonikus szexuális élet nélkül nehéz a boldogságot, mint vágyott állapotot elérni.
Emberek vagyunk, keressük a boldogságot, ami olyan, mint a tavasz érkezése. Rögtön megérzi mindenki, amikor a nap meleg sugarai rásütnek az arcára, és energiával töltik fel testét, lelkét. Szeretnénk ilyenkor megállítani az időt, és csak állni arccal a nap felé fordulva örökké!
Boldog, vidám, félelemmentes, egész életet kívánok mindenkinek!
Rendelőm Budapesten, Zuglóban található, de on-line vagy telefonos formában (ilyenkor én hívom Önt, telefonköltsége nem merül fel) az egész ország területéről, akár külföldről is fogadok klienseket.
Kiszállok Patalom teljes területén
1 vélemény

Feminista pszichológusként a Nők jóllétével foglalkozom. Segítek megismerni Önmagad, együttműködni a ciklusoddal és megtalálni a boldogságot.
Kiszállok Patalom teljes területén

Smelkó Rita vagyok, okleveles pszichológus, magánrendelés keretein belül végzek egyéni életvezetési tanácsadást a II., VIII. kerületekben valamint online.
Keressen fel bátran,ha úgy érzi:
- Szeretne foglalkozni az önismerete fejlesztésével
- Szeretné egy magánéleti vagy munkahelyével, karrierjével kapcsolatos dilemmáját egy szakember segítségével átbeszélni
- Segítségre lenne szüksége tervei megvalósításában vagy új célok kitűzésében
- Mostanában sokat stresszel, szorong
- Bizonyos kompetenciáit szeretné fejleszteni
- Pályaválasztással vagy váltással kapcsolatos kérdései vannak
- Veszteség érte, aminek feldolgozásában segítségre van szüksége
Kiszállok Patalom teljes területén

Swatantra - Schőnig Henriett tanácsadó
Energetikai tanácsadás ·
Coach
Üdvözöllek, kedves leendő Vendégem!
Schőnig Henriett vagyok.
Munkám alapját öt emberi értékre építem:
fizikai – erkölcs
értelmi – igazság
érzelmi – béke
pszichikai – szeretet
lelki – erőszakmentesség
Ez az öt pillér határozza meg szolgáltatásaim alapköveit. Nem csak beszélek róluk, hanem aktívan alkalmazom is őket.
Hiszem, hogy nincs két egyforma ember vagy élethelyzet, ezért mindenkit egyénileg közelítek meg.
Életem során azt tapasztaltam, hogy az életünk folyamatosan változik: mélységek és magasságok, boldogság és bánat, siker és kudarc váltakoznak. Ezek az ellentétek állandóan jelen vannak az életünkben, ami arra kell ösztönözzön bennünket, hogy folyamatosan fejlődjünk. Minden külső hatás, legyen az társadalmi elvárás, családi örökség (vagyis mintázat) vagy a jelen kihívásai, mind-mind arra hivatott, hogy formáljon bennünket.
Ez egy összetett folyamat, ahol minden összefügg, és ezek együttesen alkotják meg a teljes képet. Nem hoz valódi megoldást, ha nem vizsgáljuk meg egy probléma gyökerét, és csak a felszínt érintve, minden mást figyelmen kívül hagyunk.
Elköteleztem magam amellett, hogy megoldásközpontú, holisztikus kezelésekkel segítsem a hozzám fordulók fejlődését, test, lélek és elme szintjén. Nem az a feladatom, hogy ítélkezzek vagy bíráljak, hanem hogy támogassam Vendégeimet abban, hogy megtalálják a kiutat az olykor végtelennek tűnő spirálból – még akkor is, ha az szivárvány színeiben is ragyog.
Az elsődleges cél az: hogy meghaladjunk Önmagunkat! Mindennap! Ha csupán egy apró lépéssel, akkor is!
Kiszállok Patalom teljes területén

Szakmai segítségnyújtást, támogatást az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, az Eleos-Education és a Gyászfeldolgozás Módszer Magyarország professzoraitól, oktatóitól és szakembereitől volt szerencsém tanulni. A mesterképzést klinikai- és egészségpszichológiai szakirányon végeztem. Szakmai tapasztalatokat a Bethesda Gyermekkórházban, az Ébredések Alapítványnál és a Thalassa-házban szereztem, így számos szegmensben dolgozhattam együtt klienseimmel. Legfontosabb „összetevőnek” azonban a szakmai felkészültségen túl mind inkább azt a közös munkát, azt az együtt megtett utat tartom, amelyen valójában talán nem könnyű elindulni. Ám ha mégis megtesszük az első lépést és úton-útfélen találkozunk önmagunkkal – szükségleteinkkel, vágyainkkal, félelmeinkkel és emlékeinkkel – akkor megadjuk magunknak a lehetőséget arra, hogy a változás, a fejlődés és a feldolgozás útjára lépjünk.
Lehet, hogy akad olyan nehézség, olyan probléma, ami megbeszélésre és külső szemlélő bevonására érdemes. Lehet, hogy kiváló módszer van a kezünkben a probléma megoldására, ám miért ne tanulhatnánk új módszereket is, miért ne helyeznénk más megvilágításba a problémánkat? Lehet, hogy vannak olyan örömteli és felemelő élethelyzetek, mely örömök kihangosításában jó, ha jelen van a segítő szakemberünk. Akár azért is, mert az a bizonyos helyzet óriási öröm, de egyben kihívás is nekünk, sőt talán megterhelő.
Számomra a pszichológia azt jelenti, hogy együtt haladunk problémáról problémára, vagy épp örömről örömre és az utunk közben nem feledkezünk el saját magunkról. Sőt, egyre inkább kezünkbe vesszük a saját életünket és megéljük azt teljes valóságában. Segítő szakemberként és gyászfeldolgozás módszer specialistaként esszenciálisnak érzem, hogy ne legyen tabu beszélgetni a minket ért veszteségekről és nehézségekről és hogy feldolgozás kövesse mindazon eseményeket, amelyek súlyos nyomot hagynak.
Mely területeken a legtöbb támogatást nyújtom: kapunyitási pánik, párkapcsolati nehézségek, szorongás, munkahelyi stressz, önértékelési problémák, időbeosztási nehézségek, női identitás, nőiség, várandósság, anyaság, magánélet-munkahely egyensúly, önismeret, asszertív kommunikáció, egészséges határhúzás, időmenedzsment, haláleset, válás, költözés, munkahely elvesztése
Kiszállok Patalom teljes területén

Krízistanácsadó szakpszichológus (felnőtt és gyermek)
Gyógypedagógus
Szervezet és szociálpszichológus - coach
Közel húsz éve foglalkozom krízisekkel, amik mindannyiunk életében jelen vannak -krízistanácsadó szakpszichológusként gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt dolgozom.
A magánéleti, vagy karrier terén bekövetkező esetleges elakadások, megtorpanások okainak feltárásában, a megfelelő célok megfogalmazásában,a célokhoz vezető út kidolgozásában, a cél elérését hátráltató akadályok felismerésében és leküzdésében is segítek.
Szervezetpszichológusként és coachként a cégek, mint szervezet és a vezetők fejlesztésén keresztül segítem és támogatom a minél sikeresebb és eredményesebb működés elérését.
Kiszállok Patalom teljes területén

Szeretettel üdvözöllek!
Őszintén sajnálom, hogy egy komoly nehézség elé állított az élet. Fontos tudnod, nem kell egyedül megküzdj a terheiddel. Közösen képesek vagyunk a vesztségeidből erőt varázsolni.
Segítő szakemberként hiszem, hogy benned is ott rejlik a képesség a változáshoz – talán szükséged van egy támogató kézre, hogy a terhelt hétköznapokban észrevedd az utat a boldoguláshoz. A Te saját tempódban dolgozunk azon, hogy tovább tudj lépni a jelenlegi elakadásodból, megtaláld a belső stabilitásodat, felszabadítsd az erőforrásaidat és valódi, hosszú távú megoldásokat találj.
A PowerHer módszer alapítója vagyok, ami Neked is szól, ha nemcsak túlélni szeretnél, hanem kiteljesedni.
Mindannyiunknak megvan a szuperképessége, csak az élet kihívásai mellett nem feltétlenül vagyunk rá éberek. Az enyém az, hogy segítek neked észrevenni a Tiédet!
Várlak szeretettel! Foglalj időpontot; bogozzuk ki együtt ezt a gubancot!
Kiszállok Patalom teljes területén
1 fotó

Varga Miriam vagyok, krízisintervenciós szakpszichológus jelölt, autogén tréning és imaginációs gyakorlatvezető, CBT konzultáns . A pszichológiai konzultáció során egészséges felnőttekkel, fiatal felnőttekkel foglalkozom, akik elakadtak az életük során. A konzultációk ONLINE valósulnak meg.
Időponttal kapcsolatban kérem ide írjon levelet: [email protected] vagy kérjen időpontot az alábbi linkre kattintva: https://www.pszichologus-szigetkoz.hu/id%C5%91pontk%C3%A9r%C3%A9s
Bővebben rólam: www.pszichologus-szigetkoz.hu
Kiszállok Patalom teljes területén

Dávid László
Mobiltelefon szervíz ·
Hostess ·
Gyógymasszázs
Nagyon sok helyen és sok pozícióban dolgoztam aminek köszönhetően nagyon sok tudást magamba szívhattam.
Jelenleg is egy telefon értékesítő cégnél dolgozok ahol szervizt is vállalunk.
Nyugodtan keressetek ha van olyan amiben tudok segíteni.
Rendszeresen futárkodom, járok masszázst adni, telefonokat és tv-ket is javítok, beüzemelem őket. Írj bátran ha kell segítség.
Kiszállok Patalom teljes területén

Nagyné Szerencsi Erika
Coach
Elkötelezettséggel és nagy hatékonysággal vállalok folyamatokat magánéleti és szakmai életterületeken lévő elakadásokkal kapcsolatosan.
Kiszállok Patalom teljes területén
2 fotó

Több mint tíz éves szakmai tapasztalattal Nyíregyházán személyesen és online formában is várom felnőtt, gyermek és serdülő klienseimet.
Kiszállok Patalom teljes területén

Pszichológusi magánrendelés Pécsett, igényes környezetben.
Bővebb információt a weboldalamon talál:
Keressen bizalommal!
Kiszállok Patalom teljes területén

Végh József
Személyszállítás ·
Online marketing ·
Testőr, vagyonőr
Kiszállok Patalom teljes területén

Adamik Zsanett
Coach
Adamik Zsanett mentálhigiénés segítő szakember, autogén relaxációs gyakorlatvezető, pszichológia szakos hallgató vagyok. Közel 17 éve dolgozom segítői pályán.
Amiben kísérni tudom ügyfeleimet:
STRESSZKEZELÉS (folyamatos, nagy mentális terhelés csökkentésére kínálok eszközöket)
KUDARCOK KEZELÉSE (magánéletbeli, vagy karrierben megélt kudarcokat tanulhatja meg kezelni módszeremmel)
ÉLETVEZETÉSBELI ELAKADÁSOK (párkapcsolati problémák, "rossz szokások" , önbizalomhiány problémakör )
AUTOGÉN RELAXÁCIÓS TRÉNING (12 alkalmas tréning, amellyel megtanulhat relaxálni, természetes módszerekkel csökkenteni a stresszt életében)
Személyesen Kecskeméten lévő irodámban tudom fogadni, online bárhonnan. Az első beszélgetés ingyenes, keressen bizalommal.
Szolgáltatásaim részletes leírásáért látogasson el oldalamra: www.hellokudarc.hu
Kiszállok Patalom teljes területén
Ne keresgélj tovább!
Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!
1) Írd le a feladatot
2) Válogass a jelentkező szakemberek közül
Írd le a feladatot
Nincs időd böngészni?
Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!
Pszichológus kereső Patalom városában
Női és férfi pszichológusok Patalom területén
Olcsó vagy sztár pszichológus Patalom városában
Miért fontos a jó pszichológus választása?
JÓ
SZAKI
A közösség ajánlásával