Ajánlatkérés díjmentesen - Biztonságtechnikus, Dunakeszi

Gyorsított ajánlatkérés (ezt válaszd, ha nincs időd)
Írd le
a feladatot
válassz a jelentkező
szakemberek közül

Írd le, mire van szükséged!

Vagy találj a listából biztonságtechnikust!
Tamás István
Tamás István

Biztonságtechnika ·

Magántanár ·

Kábeltévés, antenna szerelő

37 éve dolgozom a távközlés és az informatikai különböző területein. Jelenleg a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban tanítok főállásban és mellette a gyengeáramú technika szinte minden ágával foglalkozom.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
5 megbízás
1 vélemény
Perenyei Róbert
Perenyei Róbert

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés ·

Kaputelefon szerelés

1994 óta foglalkozom biztonságtechnikai rendszerek telepítésével, karbantartásával és javításával. Lakossági és üzleti területen egyaránt tevékenykedem, ami átfogja a kisebb lakások, családiházakon túl, akár az iparterületek teljeskörű biztonságtechnikai rendszerekkel kapcsolatos feladatokat. A tevékenységemet a hatályos szabályoknak megfelelően Rendőrség által kiadott engedély hatálya alatt végzem, valamint kötelező felelősség biztosítással is rendelkezem. Ezen felül OTSZ 8-as kat. tűzvédelmi r
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Bölöni István
Bölöni István

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés

ELMŰ által regisztrált villanyszerelő vagyok.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Prágai Sándor
Prágai Sándor

Biztonságtechnika ·

Számítógép szervíz ·

Riasztó szerelés

Alarm Team Kft alkalmazottja vagyok riasztó belèptető tűzjelző ès kamera rendszereket èpítünk ès karbantartunk mind cègeknek mind magánszemèlyeknek.Számítógèp karbantartás , tisztítás , bővítés ès idősebbeknek akár oktatás is .
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
50 fotó
Baginyi Tamás
Baginyi Tamás

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés

Villanyszerelés ,riasztó és kamera rendszerek kiépítését vállalom 2 év teljes körű garanciával! Megbízható anyagokkal jó szakemberekkel várjuk a kedves leendő ügyfelek megrendelését természetesen számlaképesen!
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
1 megbízás
1 vélemény
Szabó Karlo egyéni vállalkozása
Szabó Karlo egyéni vállalkozása

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés

Társaságunk azért jött létre, hogy a legmagasabb szintű szolgáltatást és szakértelmet nyújtsuk Önnek. Cégünk tevékenysége lefedi a magánbiztonság védelmi ágazat egészét, amely kiterjed magánnyomozásra, kamera-és riasztórendszer telepítésre,személy-és vagyonvédelemre.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Flatsker Róbert
Flatsker Róbert

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Uszodatechnika

Flatsker Róbert – Villanyszerelő mester | KNX épületautomatizálás szakértő Több mint 45 év tapasztalatával vállalok teljes körű villamosipari tervezést és kivitelezést, fókuszálva új építésű családi házak komplett elektromos rendszerére – az áramszolgáltatói ügyintézéstől az első biztonságtechnikai vizsgálati jegyzőkönyv átadásáig. Szolgáltatásaim: 🔌 Lakáselosztók tervezése, kivitelezése és CE tanúsítással való dokumentálása 📡 Gyengeáramú elosztószekrények (strukturált hálózat, riasztó, ka
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Beke Zoltán
Beke Zoltán

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Automata kapu

Hivjon bizalommal. Mi valóra váltjuk álmait. 8 éve törekszem a legjobb tudásommal ügyfeleim álmait, terveit valóra váltani. A vállalkozásom fő profilja az épitőipar. Számla képes és leinformálható cég vagyunk. Vállalok kőműves munkákat és komplett házak építését, kivitelezését. Továbbá térfigyelő kamerák, automata öntözőrendszert. Vagyon és objektum őrzést. Referencia képek és egyéb információ a weboldalon: bekezoltanev.com
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
17 megbízás
5 vélemény
3 válasz
Szántó Martin
Szántó Martin

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Riasztó szerelés

Szántó Martin vagyok, elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő. Vállalom ip/ahd kamerarendszerek,riasztórendszerek, kaputelefonok kiépítését, javítását, szervizelését Somogy,Tolna,Baranya,Zala megyékben. Fiatal korom ellenére megbízható, precíz vagyok és minőségi munkát végzek.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
1 megbízás
Molnár Dénes
Molnár Dénes

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés ·

Kaputelefon szerelés

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Panoeflex Kft
Panoeflex Kft

Biztonságtechnika ·

Munkavédelmi és tűzvédelmi szakember ·

Ipari alpinista, ipari búvár

Üdvözlöm! Felmérést, inspekciót végzünk ipari drón alkalmazásával (esküvő és hasonló magánrendezvények videofelvételére sajnos jelenleg nincs kapacitásunk). Például nehezen hozzáférhető helyek, szerkezetek, napelemek vizuális ellenőrzésével támogatjuk a különféle problémák feltárását, megoldását. Épületek, műtárgyak 3D modellezését, alaprajzot, terv szerinti vagy a megvalósult állapotról szakági műszaki rajzot készítünk. Tanácsadással támogatjuk az épületgépészeti, épületvillamossági, magasépíté
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
2 válasz
Csongrádi Gábor
Csongrádi Gábor

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés ·

Kaputelefon szerelés

Villanyszereléssel, biztonsági kamerák, riasztórendszerek és kaputelefon rendszerek telepítésével, karbantartásával és cseréjével foglalkozom. Precíz és megbízható munkát végzek, legyen szó új rendszer kiépítéséről vagy meglévő eszközök javításáról. Fontos számomra a minőség és a biztonság, emellett korrekt árakon dolgozom. Ár-érték arányban versenyképes szolgáltatást nyújtok. Ha megbízható szakembert keres, keressen bizalommal!
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
3 megbízás
7 fotó
Vrancsik Design Kft.
Vrancsik Design Kft.

Biztonságtechnika ·

Kábeltévés, antenna szerelő ·

Kaputelefon szerelés

Több, mint 15 év tapasztalattal rendelkezünk a gyengeáramú (strukturált réz és optikai) hálózatok terén. Vállaljuk informatikai hálózat kábelezését, eszközbeszerzését és alap informatikai hálózatok szoftveres beállítását. Kamera es beléptetőrendszerek kiépítése, viszonteladása cégeknek, magánszemélyeknek. Tanusítványok/minősítések: Vagyonvédelmi rendszert szerelő igazolvány - Rendőrhatósági engedély FibrainDATA system authorised installer – 2024 DAHUA SECURITY CERTIFIED TRAINING – 2022 FLUKE NE
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Szász Csaba
Szász Csaba

Biztonságtechnika ·

Számítógép szervíz ·

Laptop szervíz

Teljes körű üzemeltetés, adatmentés, hálózat építés, eszköz beüzemelés, kamerarendszer, karbantartás, távsegítség! Keressen bizalommal!
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Minősített jószaki
22 megbízás
12 vélemény
Boldi Balázs
Boldi Balázs

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés ·

Napelemszerelő

Villanyszerelést, hibakeresést, meglévő hálózat fejlesztését, okos otthon kialakítását, vállaljuk Budapesten és 40km-es körzetében. Keressen bátran bármely kérdésével kapcsolatban!
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Nagy Pál E.V
Nagy Pál E.V

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Nagy Benjámin
Nagy Benjámin

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Riasztó szerelés

Üdvözlöm, Nagy Benjamin vagyok, és örömmel mutatom be szolgáltatásaimat a Triton Security keretein belül. Többéves tapasztalattal rendelkezem riasztórendszerek, kamerák és kaputelefonok telepítésében, karbantartásában és javításában. Szenvedélyesen hiszek abban, hogy a modern technológia segíthet biztonságosabbá és kényelmesebbé tenni otthonait és munkahelyeit. Miért válasszon engem a Triton Security-től? -Szakértelem és tapasztalat: A különböző gyártók eszközeivel szerzett széleskörű tapasztal
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
2 megbízás
Bonifert Tamás
Bonifert Tamás

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Petrics Bence
Petrics Bence

Biztonságtechnika

Kamera telepítés a fő profilunk 😊
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
AlertWise Technologies Kft
AlertWise Technologies Kft

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Riasztó szerelés

Több éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk, kisebb-nagyobb munkákat is tudunk vállalni.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Fehér Ádám
Fehér Ádám

Biztonságtechnika ·

Automata kapu

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Simon Péter
Simon Péter

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés

A BoPe Design csapata, a villanyszerelés, az automatizálás és az okosotthonok szakértői. Ha ránk bízod magad, garantáljuk, hogy minden villanyszereléssel kapcsolatos feladatodat stresszmentesen megoldjuk – Neked semmi más dolgod nincs, csak szólni nekünk! Legyen szó új építésről, felújításról, vagy a legmodernebb okosmegoldások megvalósításáról, mi ott vagyunk az első lépéstől az utolsóig. Nálunk nincs bonyolult ügyintézés, sem felesleges körök – mindent elintézünk helyetted. Célunk, hogy olyan
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
31 megbízás
15 vélemény
26 fotó
Szűcs Ákos
Szűcs Ákos

Biztonságtechnika ·

Árnyékolástechnika

Riasztó és kamera rendszer, valamint villanyszerelési munkát vállalok.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
1 fotó
Farkas Ádám Wolferi-Info
Farkas Ádám Wolferi-Info

Biztonságtechnika ·

Mobiltelefon szervíz ·

Számítógép szervíz

Farkas Ádám vagyok Informatikai Rendszergazda. Több évnyi tapasztalattal jelenleg is Rendszergazdaként praktizálok Budapesten. Bármilyen informatikai problémájával vágyával keressen bátran ! - Kamera rendszer kiepítése biztonság technikai tanács adás. - informatikai eszközök beszerzése és beüzemelése igény szerint. - Weboldal keszítés -Home office IT eszközök üzemeltetése - Mobil szervíz - Xbox szervíz - Programok legalizciója , beszerzése Több éves tapasztalatal rendelkező , jelenlegi is nag
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
1 megbízás
ReachIT Kft
ReachIT Kft

Biztonságtechnika ·

Rendszergazda, informatikus

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Kövér Előd
Kövér Előd

Biztonságtechnika ·

Kaputelefon szerelés ·

Riasztó szerelés

Kövér Előd vagyok, riasztórendszerek, kaputelefonok illetve kamerarendszerek tervezésével és telepítésével foglalkozom. Rendelkezem a munka végzéséhez szükséges rendőrségi vagyonvédelmi szerelő igazolvánnyal ezen felül érvényes felelősség biztosítással.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
7 fotó
Putnoki Mihály
Putnoki Mihály

Biztonságtechnika

Rövid határidővel 2-5 év garanciával vállalom biztonságrechnikai eszközök, riasztó redszerek, kamerák és kamerarendszerek telepítését, karbantartását. Több éves szakmai tapasztalattal, megbízható referenciákkal, szakmai biztosítással rendelkezem. Putnoki Mihály Biztonságtechnikai szerelő Putnoki Mihály
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Kovács Máté
Kovács Máté

Biztonságtechnika ·

Számítógép szervíz ·

Rendszergazda, informatikus

- Kamerarendszer telepítése és karbantartása. - Riasztórendszer telepítése és karbantartása. - IT rendszergazdai feladatok. (Hálózat építés , PC park karbantartása, szoftveres frissítése, stb) - PC/ laptop karbantartása és telepítése. - Gyengeáramú rendszerek alapszerelése/kábelezése.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
BOROS LÁSZLÓ
BOROS LÁSZLÓ

Biztonságtechnika ·

Automata kapu

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
M. Dániel
M. Dániel

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Piroska Martin
Piroska Martin

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Turoczi Péter
Turoczi Péter

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Reichart Attila
Reichart Attila

Biztonságtechnika ·

Zárszerelés

Biztonsági zárak felnyitása, telepítése. További biztonsági rendszerek fokozása. Egyéb lakatosipari tevékenység. Acél, fa, műanyag bejárati ajtók beépítése.Kiegészítő biztonsági zárak felszerelése. MABISZ minősítésű biztonsági zárak alkalmazása! Biztonsági széfek,értékmegörző trezorok telepítése, illetve azok javítása. (Elfelejtett számkombinácó, elhagyott kulcs, falba beépítése, javítása illetve egyéb biztonsági funkciók felülvizsgálata.)
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
355 fotó
Renova Master Kft.
Renova Master Kft.

Biztonságtechnika ·

Designer ·

Restaurátor

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
6 megbízás
3 vélemény
1 fotó
Bakó Ádám
Bakó Ádám

Biztonságtechnika ·

Automata kapu

Kedves jövendőbeli megrendelőnk! Családi vállalkozásunk több mint 40 év tapasztalattal, rövid határidővel vállal: - családi házak teljeskörű villanyszerelés - ipari villanyszerelés - villamosbiztonsági felülvizsgálat - vagyonvédelem ( kamerák, riasztók ) - kapuautomatizálás - klimatizálás
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
BoBó villany
BoBó villany

Biztonságtechnika ·

Automata kapu ·

Riasztó szerelés

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Pyrometric Kft
Pyrometric Kft

Biztonságtechnika ·

Napelem, napkollektor ·

Munkavédelmi és tűzvédelmi szakember

Napelem szerelés, telepítés, Tűz-munkavédelem Tűzoltó készülék,Tűzoltókészülék karbantartás, Tűzjelző karbantartás Sprinkler karbantartás. Tűzgátló ajtó beépítés, karbantartás, Tűzgátló burkolatok elhelyezése.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Mitra Lajos
Mitra Lajos

Biztonságtechnika ·

Garázskapuszerelő

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Horváth Melinda
Horváth Melinda

Biztonságtechnika ·

Munkavédelmi és tűzvédelmi szakember

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Bosnjak Edina
Bosnjak Edina

Biztonságtechnika

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Balarm Kamera- és Riasztórendszerek
Balarm Kamera- és Riasztórendszerek

Biztonságtechnika ·

Garázskapuszerelő ·

Automata kapu

A Balarm korszerű kamera- és riasztórendszereket telepít otthonokba, nyaralókba és vállalkozások részére. Egyedi biztonságtechnikai megoldásainkkal gondoskodunk ügyfeleink értékeinek védelméről - megbízhatóan, hosszú távra.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Onodi gyula
Onodi gyula

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés ·

Napelemszerelő

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Müller-Vill Kft
Müller-Vill Kft

Biztonságtechnika

🔌 Üdvözlünk a MüllerVill Kft. oldalán! Örülünk, hogy itt vagy! A MüllerVill egy pápai székhelyű villanyszerelő vállalkozás, ahol a biztonság, a precizitás és a megbízható munkavégzés az alap. 🏠 Legyen szó új építésről, felújításról, hibaelhárításról vagy akár okosotthon megoldásokról – nálunk jó kezekben vagy! ⚡ Szolgáltatásaink: ✅ Lakossági és ipari villanyszerelés ✅ Gyors hibaelhárítás ✅ Teljes körű kivitelezés ✅ Országos kiszállás igény szerint 📞 Keress minket bizalommal üzenetben vagy
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Czidy-IT & Security
Czidy-IT & Security

Biztonságtechnika ·

Rendszergazda, informatikus

Tisztelt Látogatóink! Örömmel üdvözöljük Önöket cégünk, a Czidy-IT & Security bemutatkozó oldalán! Célunk, hogy kis- és középvállalatok számára magas színvonalú rendszergazdai szolgáltatásokat nyújtsunk, valamint biztonságtechnikai megoldásokat kínáljunk cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt. A modern üzleti világ folyamatosan változik, és mi elkötelezettek vagyunk amellett, hogy partnereinket a legújabb technológiákkal és megoldásokkal támogassuk. Szakértő csapatunk tapasztalata és tudása bi
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
2 fotó
Látrányi Attila Lajos
Látrányi Attila Lajos

Biztonságtechnika ·

Telefonhálózatszerelő ·

Riasztó szerelés

Vállaljuk családi házak, irodák, műhelyek, raktárak erősáramú, gyengeáramú, tervezését, kivitelezését. Épületvillamosság, riasztó, kamera, beléptető, tűzjelző, internet, wifi, okosotthon, kaputelefon, garázskapu, úszókapu, medencevezérlés, öntözővezérlés.
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Korda Máté
Korda Máté

Biztonságtechnika ·

Garázskapuszerelő ·

Kaputelefon szerelés

Sziasztok! Vállalok: Regisztrált vállalkozásként Új klíma telepítését Régi készülékek karbantartásá, tisztítását Bármekkora volumenű villanyszerelést a legapróbb dugalj cserétől a teljes felújításig 📞 Keress telefonon: 0630 448 8259 ✉️ Írj messengeren vagy emailen: [email protected] www.delamper.hu
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Lévai Security
Lévai Security

Biztonságtechnika ·

Riasztó szerelés

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Halas Péter
Halas Péter

Biztonságtechnika ·

TV-, videó-, hifi-, DVD-szerelő ·

Kábeltévés, antenna szerelő

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Juhász Ádám
Juhász Ádám

Biztonságtechnika ·

Rendszergazda, informatikus ·

Számítógép szervíz

Az informatika és az automatizálás területén 20+ év gyakorlattal rendelkezem! Referencia projektek rendelkezésre állnak! Az Országos IT megmérettetésen (megmerettetes.hu) TOP 20-ba jutottam!
Kiszállok Dunakeszi teljes területén
1 megbízás
Rontó Dániel
Rontó Dániel

Biztonságtechnika ·

Kábeltévés, antenna szerelő

Kiszállok Dunakeszi teljes területén
Ne keresgélj tovább!

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

1) Írd le a feladatot

2) Válogass a jelentkező szakemberek közül

Írd le a feladatot

Nincs időd böngészni?

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

Biztonságtechnika Dunakeszi területén

A biztonságtechnika napjaink egyik legfontosabb területe, hiszen a családunk és értékeink védelme mindennél előbbre való. Ha Dunakeszi városában keresel olyan szakembereket, akik profi és megbízható megoldásokat kínálnak, jó helyen jársz. Sok értékelt és tapasztalt biztonságtechnikai mérnök várja, hogy segítsen neked.

Kameraszerelés és kamera rendszerek

A kamerarendszerek, mint a CCTV 8 kamerás megfigyelő rendszer, nélkülözhetetlenek a modern biztonságtechnikai megoldások között. Dunakeszi szakemberei segítenek a kamerarendszer telepítésében, legyen az egyszerű kameraszerelés vagy komplex térfigyelő rendszer. A biztonsági cégek profi szakemberei garantálják, hogy a kamera szerelés gyors és hatékony lesz.

Riasztó és egyéb biztonságtechnikai megoldások

A riasztó rendszerek szintén kulcsszerepet játszanak az otthonok és vállalkozások védelmében. Dunakeszi területén elérhető biztonságtechnikai szerelőink kínálnak villamos biztonságtechnikai megoldásokat is, hogy teljes körű védelemben részesülj. Fontos, hogy a CCTV kamera beüzemelése is a legmagasabb szintű szakértelemmel történjen.

Miért válaszd Dunakeszi szakembereit?

A tapasztalat és a vásárlói vélemények alapján Dunakeszi biztonságtechnikai szakemberei olcsó, mégis megbízható megoldást kínálnak. Értékeiket fókuszba helyezve biztosítják, hogy minden ügyfél elégedetten távozzon. Tekintsd meg kedvező árú és sikeresen értékelt szolgáltatásaikat, hogy biztonságban tudhasd, ami a legfontosabb számodra.

SZAKI

A közösség ajánlásával