Ajánlatkérés díjmentesen - Látványtervező, Nagyberki

Gyorsított ajánlatkérés (ezt válaszd, ha nincs időd)
Írd le
a feladatot
válassz a jelentkező
szakemberek közül

Írd le, mire van szükséged!

Vagy találj a listából látványtervezés!

Lom design
Lom design

Látványtervező ·

Lakberendező ·

Belsőépítész

Pálmai Gabinak hívnak, vállalkozásom immáron 11 éve foglalkozik költségoptimalizált lakberendezéssel. Fontos számomra a fenntarthatóság és a költségek kereteken belül tartása mellett : a szép végeredmény. Konyhatervezésben, valamint azok kivitelezésében is jártas vagyok, asztalos kapcsolattal is rendelkezem.
Kiszállok Nagyberki teljes területén
Nánási Sándor E.V.
Nánási Sándor E.V.

Látványtervező ·

Építész

Nánási Sándor Túrkevei okl. építésztervező vagyok. Az Építészet csodás világával régóta szoros kapcsolatot ápolok: 2005-ben a Szolnoki Építészeti Szak-középiskolába vezetett utam, 2009-ben érettségiztem, majd kedves Tanárnőm Bekényi Klára támogatásával maradtam a Magasépítő technikusi képzésen, 2010-ben letettem a technikusi vizsgát, majd felbátorodva nekivágtam a nagy fővárosnak, Budapestnek. 2010-ben már a szakmai szeretetem elég erőteljes volt. 2014-ben a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi karán megszereztem a BSC diplomámat. 2014-ben TEplan kft-nél tervezői munkát végeztem 2015-ben a Maranello 2001Kft-nél kaptam munkát, mint építésvezető, majd építésztervező, sikerült a szakmai gyakorlati tudásomat fejleszteni, megtanultam az építési folyamatok rejtelmeit, a projekt lebonyolítást, a szervezést, organizációt, és mindent, ami egy építkezéssel jár, sokat köszönhetek a cégnek. Munkám mellett megszereztem a nyelvvizsgámat. 2016-ban felvételiztem a Pécsi Tudományegyetem Építészmérnöki karra, 2018-ban megszereztem a mester diplomámat. 2019-ben nagy változás elölt álltam, lehetőséget kaptam az építésztervezői pályámat is fejleszteni. Állást kaptam az Archilak építész irodában, mint építésztervező és műszaki ellenőr. Egy jó csapat tagja lehettem. 2024-augusztusában Egyéni vállalkozó lettem, és NÁZA bosa építész stúdió fantázia névvel tevékenykedem. Építészként jellemzően új egy- és többlakásos lakóépületek (családi házak, társasházak) tervezésével, meglévő lakóépületek bővítésével-átalakításával, fennmaradási engedélyezéssel, külső-belső látványtervezéssel, részlettervek készítésével, hatósági bizonyítványok megszerzésével foglalkozom. Az Archilak kft-nél számos kisebb nagyobb projektben dolgoztam, a középülettől az ipari létesítményekig, kis mezőgazdasági és középületek tervezése is izgalommal tölt el, nagyobb projektekkel az Archilak kft-vel együtt szívesen foglalkozom, egészen a vázlattervtől- a kiviteli tervekig. A tervezés mellett Műszaki ellenőrzést és Felelős műszaki vezetést is végzek. Végezetül hogy mi is számomra a legfontosabb a tervezés során? - a Megrendelői elégedettség-, nincs is annál jobb, ha egy papírra vetett gondolat, egy terv valósággá válik, az a lehető legjobb minőségben elkészül, gazdaságos, és a Megrendelő igényét kielégíti, az épületből otthon lesz! Mindezek után hab a torán, ha ezt végig követhetem, és koccinthatunk együtt a megvalósult projektre!
Kiszállok Nagyberki teljes területén
des BÜRO - Cseh András
des BÜRO - Cseh András

Látványtervező ·

Építész

Építészeti tervezési és látványtervezési szolgáltatást nyújtunk. ​Lakóházak, középületek, műemlékek és óriásberuházások tervezése és művezetései során igyekszünk látókörünket szélesíteni, hogy megbízóinknak a legjobb szolgáltatást nyújtsuk.
Kiszállok Nagyberki teljes területén
Kocsis Tamás
Kocsis Tamás

Látványtervező

Üdvözlöm! Először is szeretnék bemutatkozni: Kocsis Tamás vagyok, egri székhellyel rendelkező egyéni vállalkozó. Vállalkozásom fotórealisztikus látványtervek készítésével foglalkozik, szolgáltatásaim sokrétűségét az alábbi felsorolásban szeretném prezentálni. Az építészeti látványtervek nem csak egy előzetes képet adnak a felújítás utáni állapotról, hanem ezáltal rengeteget spórolhat az idővel és pénzzel egyaránt, hiszen otthona olyan lesz, mint ahogy a képeken, videókon szerepel. Nincs felesleges munka, nincs felesleges anyagköltség. A bútorok, berendezési tárgyak méretükből adódóan realisztikusan lesznek elkészítve, így megelőzhető a zsúfoltság vagy egy esetleges berendezési tárgy kisebbre vagy nagyobbra cserélése (szekrény, wc, fürdőkád stb.) - Renderelt képek, videók: az Ön által egyeztetett paraméterek alapján (Kamera pozíciói, mennyiség, felbontás, útvonal stb.) - 3D túrák: itt a lakás minden helyiségében 360°-os képeken keresztül tudja megtekinteni az ingatlant - 3D videótúra: az Ön által megadott útvonalon keresztül lehet megtekinteni az elkészült látványtervet (kérhető 360° formában is) - A 360°-os képek, videók VR szemüvegen keresztül nyújtják a legnagyobb élményt. Ilyen jellegű kérés esetén külön jelezze, hogy milyen felbontásban szeretné kérni az adott szolgáltatást. - Interaktív látványterv: interaktív látványterv megrendelése esetén az ügyfél egy szoftvert kap kézhez. A szoftver telepítése után pedig az egér és a billentyűzet segítségével felfedezheti az ingatlant. Nincsenek fix pontok, az egész látványterv minden centimétere maximálisan bejárható és megtekinthető. Az alábbi linken megtekintheti az interaktív látványterv bemutatását : https://www.youtube.com/watch?v=NyAs-xabPEw&t=92s - Egyedi bútorok, tárgyak 3D modellezése (szekrény, fürdőkád, díszek stb.) - Már meglévő bútorok, tárgyak 3D modelljének elkészítése (képek és méretek alapján) - Egyedi anyagok készítése a látványtervhez: parketta, csempe, belső-külső falfelületek stb. (szín, minta, méretek stb.) Amire szükségem van egy árajánlat elkészítéséhez: - Alaprajz - Milyen látványtervet szeretne: képek, videók, interaktív - Milyen részletességgel szeretné: üres ház (csak a burkolatok, színek) vagy teljes részletességgel elkészített látványterv (a legapróbb dekorációs tárgyig kidolgozva) - Stílus és színek egyeztetése (helyiségek, berendezési tárgyak) Minden esetben egyedi árajánlatot készítek. Amennyiben felkeltettem érdeklődését vagy kérdése lenne a látványtervezéssel kapcsolatban, kérem, keressen bizalommal. Üdvözlettel, Kocsis Tamás
Kiszállok Nagyberki teljes területén
8 fotó
Ungvári Anikó / Otthon és Stílus
Ungvári Anikó / Otthon és Stílus

Látványtervező ·

Lakberendező ·

Designer

Teljes körű lakberendezési és belsőépítészeti tervezés, projektvezetés, látványtervezés, bútortervezés, lakberendezési tanácsadás. Tervezéstől a beköltözésig komplexen, magas minőségben!
Kiszállok Nagyberki teljes területén
13 fotó
Rédling Kamilla
Rédling Kamilla

Látványtervező ·

Lakberendező

Kiszállok Nagyberki teljes területén
Siegel Dániel
Siegel Dániel

Látványtervező ·

Bútorszerelő

Kiszállok Nagyberki teljes területén
agiba studio
agiba studio

Látványtervező ·

Lakberendező ·

Belsőépítész

Belsőépítészeti tervezés és lakberendezés 10+ év tapasztalattal. Vállaljuk otthonok, üzlethelyiségek, irodák, időszakos kitelepülések belsőépítészeti ki- ill. átalakításának tervezését, lakberendezési tervek készítését, ill. tervezői művezetést és kivitelezési projektmenedzsmentet.
Kiszállok Nagyberki teljes területén
8 válasz
40 fotó
SZInterior Design
SZInterior Design

Látványtervező ·

Lakberendező ·

Belsőépítész

Kiszállok Nagyberki teljes területén
4 fotó
Torma Péter
Torma Péter

Látványtervező ·

Belsőépítész ·

Építész

Kiszállok Nagyberki teljes területén
5 fotó
Gaal Zofia
Gaal Zofia

Látványtervező

Kiszállok Nagyberki teljes területén

Ne keresgélj tovább!

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

1) Írd le a feladatot

2) Válogass a jelentkező szakemberek közül

Írd le a feladatot

Nincs időd böngészni?

Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!

Nagyberkii látványtervezők összesen 0 értékelést kaptak, 0.00 csillagos átlaggal.
SZAKI

A közösség ajánlásával