Sári Bence
Sári Bence

Esküvői fotós · Fényképész, fotós

1
Megbízás

3 hónappal ezelőtt volt itt.

Országosan kiszállok

Sári Bence

Esküvői fotós · Fényképész, fotós

1982-ben születtem Budapesten. Jelenleg Szokolyán élek feleségemmel, kislányunkkal, két kutyával, egy macskával és néhány tyúkkal. Azt is valószínűsítem, hogy leginkább arra vagy kíváncsi, hogy hogyan viszonyulok a fényképészethez, ezért rá is kanyarodnék a lényegre. A fotózás már gyerekkorom óta érdekelt, nagyon sokáig ez volt (és még ma is ez) az elsőszámú hobbim. Ennek megfelelően nem is vertem nagydobra az egészet, ahogy mondani szokás, inkább csak a fióknak fotóztam. Mígnem 2019-ben rá nem jöttem, hogy nemcsak hobbiszerűen szeretnék fotózni, hanem ez az ami engem igazán érdekel, ezt akarom csinálni. Elhatároztam hát, hogy ez lesz az én hivatásom: fotográfus leszek. Ezen felbuzdulva gyorsan jelentkeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia Mester szakára, ahova sikeresen felvételt nyertem. Azóta be is fejeztem az ottani tanulmányaimat. 2020-ban indítottam el saját fotós vállalkozásomat. A profilomat úgy igyekeztem kialakítani, hogy egybecsengjen a számomra oly kedves dokumentarizmussal. Ezért esett a választásom az esküvő és családfotózásra. Illetve ezeken kívül még folyamatosan dolgozom önálló projektjeimen is. Hozzám legközelebb egyébként a dokumentarista fotózás áll. Nagyon érdekelnek a hétköznapi, egyszerű történetek, amikben mégis van valami különlegesség. Fotósként folyamatosan azt keresem, hogy mit és hogyan lehetne vizuálisan, állóképekkel elmesélni. Ebben az a jó, hogy az ember olyan apró részleteket is megtanul észrevenni maga körül, amik mellett amúgy csak elsétálna.
Mutass többet

Áraim

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Ajánlatkérő
Kedves, segítőkész, megbízható
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Esküvői fotós 1 megbízás Fényképész, fotós 0 megbízás