
Z.Basa
Videós, operatőr · Nem válaszol hosszu ideig, se telefon, se e-mail! Nem lehet kivárni.Szaki válasza:
Tiszelt Béla! Köszönöm az értékelést, a következő tényezőkkel azonban fontosnak érzem kiegészíteni, amit állít: - én operatőr vagyok, ez a profilomból is egyértelműen kiderül, viszont a problémája amivel kapcsolatban segíteni próbáltam (kizárólag mert ügyfélorientált vagyok) egyáltalán nem a szakterületem, sokkal inkább számítástechnikai feladat; - először azért csak 2 munkanap késéssel reagáltam, mert ahogy azt Önnek is jeleztem és elnézést is kértem miatta, épp mással voltam elfoglalva, habár közben kitaláltam egy működőképes megoldást a problémájára; - ezt a megoldást részletesen vázoltam is Önnek, hangsúlyozva hogy számomra ez a járható út, és hogy amennyiben ez nem megfelelő, akkor tudunk tovább gondolkozni, Ön azonban egy nyers, néhány szavas válasszal elutasította a javaslatomat (és megmondom őszintén, ezen a ponton ment el a kedvem a segítségtől, amelyért egyébként pénzt sem kértem, hiszen ez a feladat elsősorban csak a szabadidőmet igényelte volna); - és végül de nem utolsó sorban, a beszélgetésünk legelején önszántamból megadtam a telefonszámomat (hozzátéve, hogy keressen nyugodtan ha könnyebb telefonon kommunikálnunk, hiszen már a feladat leírása is kissé zavaros volt), ennek ellenére Ön egy alkalommal sem hívott fel. Mindezek ellenére őszintén sajnálom, hogy elégedetlen velem kapcsolatban - szomorúan vonom le tanulságként, de legközelebb bizonyára bölcsebben teszem, ha inkább figyelmen kívül hagyom az ehhez hasonló munkákat. Ilyen módon talán az Önhöz hasonló megrendelők is hamarabb találnak olyan szakemberre, akik ténylegesen és "kivárható" időn belül tudnak segíteni (feltételezve, hogy a jövőben a megfelelő szakterületen belül kér segítséget), illetve én sem kapok negatív visszajelzést, amire eddig szerencsére soha nem került sor, még szóban sem. Sok sikert kívánok! Tisztelettel: Gergely Marcell0.5