
Ajánlatkérő
Kettős feladattal bíztuk meg, újonnan vásárolt ingatlanunk gépészeti felújításának megtervezése és egy wc cseréje. Habár úgy éreztük alaposan felkészültünk, kérdéseinkre a legtöbb esetben nem kaptunk választ, mikor igen, akkor sem a mi igényeinket vette figyelembe, hanem csak a saját "jól bevált" módszereihez ragaszkodott. Gyorsan, hadarva magyarázott. Néhány dologról sokadik visszakérdezésre sem értettük a válaszát. A célunk az lett volna, hogy kapjunk egy hozzávetőleges képet a fűtéskorszerűsítés várható költségeiről és az előttünk álló lehetőségekről, ezt semmilyen szinten nem sikerült megbecsülnie. Az ingatlant körbejárva több megállapítása is volt, amiket azóta két másik szakember is megcáfolt.
Térjünk rá a tényleges "munkára". Alapból nagyon kevés szerszámmal és segédanyaggal érkezett. Habár kétszer is beszéltünk telefonon és egyszer sem volt szüksége plusz információkra, itt a helyszínen többször is megkaptuk, hogy ha előre küldtünk volna képeket a wc-ről (amiről minden információt pontosan elmondtam), akkor nem lennénk "ebben a helyzetben". Állítólag több szempontból sem volt cserélhető, a csövek rosszul mennek a falban, nem is szabványméret, csempéket és az aljzatot is meg kell hozzá bontani... Mire eddig eljutott az újonnan vásárolt csészét és fali tartályt már kibontotta és összerakta. Az összerakás a földön történt mindenféle védelem nélkül, a fényes tartályunk tele lett karcolásokkal. Így végül ezeket a kibontott és összeszerelt dolgokat otthagyta, ahová lerakta, a régi wc-t összeszerelte amennyire lehetett (a gumitömítést elszakította közben, így az utána eresztett minden lehúzásnál). Csak készpénzzel tudtunk fizetni, amit nem jelzett előre. Számlát nem tudott adni, mert azt eddig a felesége intézte.
A következő víz-gáz-fűtésszerelő kb 1 óra alatt felszerelte az új WC-t takarítással együtt, aljzat, csempe és bármilyen bontás nélkül.