SzakiVálasz: Gyakori kérdések otthonfelújításról és javításról
A legjobb tippek, trükkök első kézből, a legkiválóbb szakemberektől.


A SzakiVálaszon feltett kérdéseket végzettséggel és több tízéves szakmai tapasztalattal rendelkező mesterek válaszolják meg. Ráadásul ha valakinek szimpatikus a válasza, az ikonjára kattintva azonnal megismerheted munkáit, referenciáit, és akár közvetlenül is kapcsolatba léphetsz vele. Kérj további információt vagy személyes segítséget szakijainktól!
Keress a kérdések között vagy adj fel ingyenes ajánlatkérést.
23 találatVagyonmegosztás közös tualjodnú ingatlannál válás esetén
Válni szeretnénk, és van egy közös ingatlanunk a férjemmel, ami ugyan a kettőnk nevén van, de a férjem szerint nem jár nekem a fele, mert amikor az ingatlant vásároltuk, akkor beforgattuk a korábbi lakásunkat, aminek a megvásárlását részben az ő szülei finanszírozták, és ami az ő nevén volt, (a szülei meg haszonélvezők voltak). Mivel ez már nagyon régen volt (23 éve) és közben azt az első lakást közösen fel is újítottuk, meg a hiteltörlesztőt is együtt fizettük, aztán eladtuk, illetve az új házat is, amit már a kettőnk nevére vettünk, azt is közösen felújítottuk, nem tudom, valóban jogos-e a felvetése, és ha igen, akkor hogy lehet kiszámolni, hogy mennyivel jár neki több? Mindenféle véleményt hallok, hogy ha kettőnk nevén van, nem számít más, és a fele jár, de azt is, hogy tételesen ki kell számolni ki mit vitt be a házasságba. Ez elég horrornak tűnik, hiszen ennyi év tavlatából emlékezni ...meg az infláció stb... Tud valaki tanácsot adni, hogy érdemes egy ilyen ügyet jól kezelni?
Határozott idejű bérleti szerződés felmondása
Határozott idejű bérleti szerződést kötöttem, de most kiderült, hogy a bérbeadó eladta a lakást, és az új tulajdonos azt követeli, hogy költözzek ki, mert használni szeretné az ingatlant. Semmilyen értesítést nem kaptam előre, és a szerződésben sem szerepel ilyen helyzetre vonatkozó kitétel. Ebben az esetben a határozott idejű bérleti szerződés felmondása hogyan lehetséges, hogy a kauciómat is visszakapjam?
Mi a cégalapítás menete?
Kft-t szeretnék alapítani, ami építőiparral foglalkozik, de nem tudom, hogy mi a cégalapítás menete. Hogyan induljak neki, mit kell előkészítenem hozzá, kihez forduljak elsősorban?
A szomszédom kerítése rádőlt az autómra. Járhat ezért kártérítés?
Az autómban nagy mértékű kár keletkezett, mert a szomszéd kerítése rá dőlt az autómra. Élhetek-e a kártérítés igényével vele szemben?
Orvosi műhiba miatt perelnék kórházat
Rossz gyógyszerekkel kezeltek eddig, ezért orvosi műhiba miatt szeretnék beperelni egy egészségügyi intézményt. Milyen dokumentumokat gyűjtsek össze? Milyen esélyekkel indulhatok ennek?
Kutyaharapás miatt súlyos testi sértés ügyben perelhetek-e?
A parkban egy kutya megharapta a gyerekemet. 8 napon túl gyógyuló sérülési lettek. Súlyos testi sértés ügyben perelhetek-e?
Elévült tartozás miatt jogtalan végrehajtás címen perelhetem-e a végrehajtót?
Több mint 10 éve elévült tartózást terheltek most az ingatlanomra, ami árverés alá került. Jogtalan végrehajtás címen perelhetem-e a végrehajtót?
A kölcsön szerződés mit kell, hogy tartalmazzon?
Közeli rokonnak szeretnék kölcsönt adni. A kölcsön szerződés elkészítésekor, mire kell figyelnem, mi kerüljön bele, ha több millió forintról van szó?
Ingatlanomat unokahúgomra hagynám. Elég kézzel írni a végrendeletet, vagy kell hozzá ügyvéd?
Az unokahúgomra szeretném hagyni az ingatlanomat. A végrendelet írása történhet-e kézzel vagy ügyvéd közreműködése szükséges. Esetleg, van más lehetőség a végrendelet megírására?
Garázs bérlés esetén kell-e ügyvéd által kötött bérleti szerződés
Garázs bérlés esetén szükséges-e ügyvéd által készített bérleti szerződés, vagy elegendő egy egyszerű, írásos megállapodás a felek között?
A közösség ajánlásával