vagyonmegosztás közös tualjodnú ingatlannál válás esetén


Boglárka kérdése:
Válni szeretnénk, és van egy közös ingatlanunk a férjemmel, ami ugyan a kettőnk nevén van, de a férjem szerint nem jár nekem a fele, mert amikor az ingatlant vásároltuk, akkor beforgattuk a korábbi lakásunkat, aminek a megvásárlását részben az ő szülei finanszírozták, és ami az ő nevén volt, (a szülei meg haszonélvezők voltak). Mivel ez már nagyon régen volt (23 éve) és közben azt az első lakást közösen fel is újítottuk, meg a hiteltörlesztőt is együtt fizettük, aztán eladtuk, illetve az új házat is, amit már a kettőnk nevére vettünk, azt is közösen felújítottuk, nem tudom, valóban jogos-e a felvetése, és ha igen, akkor hogy lehet kiszámolni, hogy mennyivel jár neki több? Mindenféle véleményt hallok, hogy ha kettőnk nevén van, nem számít más, és a fele jár, de azt is, hogy tételesen ki kell számolni ki mit vitt be a házasságba. Ez elég horrornak tűnik, hiszen ennyi év tavlatából emlékezni ...meg az infláció stb... Tud valaki tanácsot adni, hogy érdemes egy ilyen ügyet jól kezelni?
3 nappal ezelőtt · szerkesztve 3 nappal ezelőtt
Díjmentes ajánlatkérés értékelt szakemberektől 2 perc alatt!
Erre a kérdésre még nem érkezett válasz. Adj le egy ingyenes árajánlatot , vagy keress a többi kérdés között
A közösség ajánlásával