Fogadok munkát
Szilágyi Ferenc
Szilágyi Ferenc

Villanyszerelő

3
Megbízás

6 órával ezelőtt volt itt.

Kiszállok Diósd teljes területén

Szilágyi Ferenc

Villanyszerelő

Üdvözlöm! Egyéni vállalkozóként állok rendelkezésére lakóingatlanok, kisebb üzletek elektromos hálózatában adódott hibák keresésében, javításában. Vállalom továbbá Hajdú bojlerek vízkőtelenítését, szerelvények és világítások cseréjét, felszerelését, lakáselosztók szabvány szerinti korszerűsítését, lakáshálózatok villanyszerelését, valamint üzlethelyiségek karbantartás jellegű villamos munkáit Budapesten és vonzáskörzetében.
Mutass többet

Áraim

Válaszaim

Beköltözés után vettük észre, hogy a házban minden lámpa enyhén vibrál, de csak gyengén, nem villog. Felülvizsgáltattuk a vezetékeket, néhány vezetéket ki is cseréltek, de a jelenség ugyan úgy fennmaradt. Megemlítettem a szomszédnak is, hátha nála is van valami hasonló probléma, de úgy tűnik, csak nálunk fordul elő. Elég tanácstalan vagyok, már nem tudom, merre indulhatnék el. Esetleg tudja valaki, hogy mi okozhatja ezt a bajt, mitől vibrál a lámpa az egész házban?

Az én válaszom:

„Kedves Gábor! A felvázolt hibajelenségnek több oka is lehet. A kérdés, hogy összefüggésbe hozható-e bármivel? Ház alatt családi házat értünk-e? Amennyiben igen, okozója lehet napelemes rendszer, a szolgáltató által leszabályozott hálózati feszültség, ha időszakos probléma, akkor lehet, hogy az egyik szomszéd éppen hegeszt, de lehet, hogy a mérőnél nem stimmel valami (pl nullavezető kötése), vagy a lakáselosztóban van kötéshiba. Tehát feszültségingadozás vagy kötéshiba okozhatja, de ezek körét leginkább a hibajelenség fennállásakor történő műszeres vizsgálattal lehetne lehetne leszűkíteni. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. dec. 9.

Megvettem az elektromos sütőt, de amikor kinyitottam, nem volt a vezeték végén az a fej, amit a konnektorba kell dugni. Hogyan és hova kell ezt bekötni?

Az én válaszom:

„Kedves Ildikó! Elektromos sütőknél tipusonként eltérő lehet a bekötés módja, ennek oka, hogy a gyártó meghagyja a lehetőséget a beüzemelés helyén aktuálisan elérhető alternativákhoz történő alkalmazkodásnak 'felhasználóbarát' módon. Amennyiben az Ön sütője szabadonálló és a készülék tartozékaként gyárilag bekötött kábel ún. "háromeres" (általában az), akkor a garancia érvényesítéséhez egyébként is kihívandó villanyszerelő egy szerelhető dugvillába fogja szakszerűen bekötni, ezután lesz csatlakoztatva a dugaljba. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 5.

Olyan problémám van, hogy ráz a mosógép, ha hozzáérek, leginkább bent a dob. Nem erős, de érezni lehet az áramot. Szerintetek mi okozhatja ezt?

Az én válaszom:

„Kedves Kinga, Mindenképpen földeléssel kapcsolatos problémával nézünk szembe. Érdemes megpróbálni másik dugaljból megtáplálni, mert lehet az adott konnektorral is probléma. Ha ott is fennáll a helyzet, akkor vagy a gép belső földelésével van gond, esetleg fűtőszállal vagy a hálózaton- ez utóbbi esetben más hibajelenség is lenne, például csípne a v8z vagy a csaptelep. Egyrészről egy ÁVK (Fi relé) mindegyik esetben kellene dolgozzon, másrészről biztosabbat műszeres vizsgálattal lehet mondani. Amíg a hiba nincs megszüntetve, semmiképpen se hagyja bedugva a készüléket használaton kívüli állapotában, akkor is ügyelve arra, hogy véletlenül se legyen mezítláb vizes padlón. Használata közben pedig kerülje a készülék fémburkolatának érintését. ”

2024. okt. 31.

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy villognak a lámpák a lakásban. Nem minden lámpa, csak néhány, és nem mindig ugyanott. Mi lehet az oka? Lehet, hogy probléma van a vezetékezéssel, vagy esetleg a lámpák maguk hibásak?

Az én válaszom:

„Kedves Péter! E hibajelenségre hirtelen három lehetséges válasz jut eszembe. 1: ha viszonylag új, egyforma LED-es lámpákról beszélünk, akkor vagy a trafójuk kezd megmakkanni, vagy pedig egy jelzőfényes kapcsoló lehet a ludas, amennyiben ilyennel van működtetve az összes érintett lámpa, ugyanis az be tud zavarni egyes tipusoknál- ezt zavarszűrő kondenzátorral kiküszöbölhetjük. 2: előfordulhat kötéshiba is akár N akár L vezetőn, az adott körön- N szakadás kezdetleges jelei is lehetnek. Ugyanis előfordulhat, hogy nem megfelelő a feszültség mértéke az adott világításoknál. 3: előforult már olyan is, hogy a hálózati engedélyes a napelemek nap közbeni visszatermelése miatt a vonali feszültséget szabályozza úgy, hogy a hálózaton jelenlévő feszültségérték visszatápláláskor ideális (~230V), viszont este, a napkollektorok üzemidején kívül határérték közelébe esik, így a gyakran hibahelyen vagy már a lakáselosztóban is 210V körül vagy az alatt mérünk- vagy az alállomstól/trafótól az utca másik végénél már ilyen esésrt produkál a hálózat. Lehet, hogy a többi hozzászóló tud még olyat hozzátenni, ami nem jutott eszembe. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. okt. 25.

A házamban vegyesen vannak régi alumínium és új réz vezetékek, és azt hallottam, hogy ezeket össze lehet kötni. Vagy érdemes inkább befektetni a teljes hálózat átvezetékezésésébe? Milyen előnyökkel járna ez a két különböző vezeték összekötésével szemben?

Az én válaszom:

„Kedves István! A fő problémát a vegyes hálózatoknál leginkább a megváltozott fogyasztási igények és a kötések esetleges hiányosságai, hibái szokták jelenteni melyek a két vezető anyag eltérő tulajdonságaiból fakadnak. A két különböző anyagú vezető összeköthető, de a szerelés módja egyáltalán nem mindegy, valamint a terhelhetőségükben lévő különbségekkel is számolni kell (pl 10mm²-es rézvezetővel 16mm²-es aluvezető villamos terhelhetősége egyezik meg). Alapvetően lakossági vonalon már szinte csak réz vezetéket használunk, alumínium a könnyebb elérhetősége az otthonok régi villamos igényei miatt a kilencvenes évek végéig volt népszerű. A ház villamos hálózatának teljes, szakszerű felújítása villamos biztonsági oldalról, tűz- és életvédelmi szempontból egyaránt biztonságosabbá teszi az otthont, valamint emellett értéknövelő hatással is lehet az ingatlanra, ugyanis az ilyesmi adásvételnél is erős alkualap tud lenni.”

2024. okt. 22.

Tegnap szereltek fel a konyhába, a nappaliba és a hálóba 1-1 mennyezeti led lámpát, és ma főzés közben figyeltem fel rá, hogy a konyhai lámpa elég hangosan zúg. A másik kettőnek nincs ilyen hangja, pedig teljesen ugyanaz a típus, ugyanúgy vadonat újan vásároltak. A kivitelezőt hívtam a hiba miatt, de egyenlőre nem sikerült elérnem. Mi lehet a baj, miért zúg a led lámpa a konyhában?

Az én válaszom:

„Üdvözlöm! Ez a jelenség olyankor szokott előfordulni, mikor a táp a "végét járja". Lehet, hogy eleve meghibásodott, vagy a nagyobb mennyiségű gőzt nem bírja. Létezik kifejezetten fürdőszobai LED világítás, azokat ilyen közegbe gyártják.”

2024. dec. 17.

Most volt nálunk a kéményseprő és azt mondta, hogy mivel a gázkazán a fürdőszobában van, ezért szükséges az érintésvédelmi relé bekötése. Azt nem mondta el, hogy ez miért kell és miért kifejezetten a fürdőszobában lévő kazán miatt. Ráadásul megnéztem, és nincs több hely a dobozban egy újabb relének. Ilyenkor mi a megoldás?

Az én válaszom:

„Üdvözlöm! A kéményseprő azért mondhatta, mert 1: szabvány szerint kötelező a kazánt EPH-ra (EPH= Egyenpotenciálú Hálózat) kötni a villamosbiztonság/érintésvédelem miatt, ugyanis vezető anyagú a test és a gázcső is. 2: Áram-védőkapcsoló jelenléte az ingatlan villamos hálózatának érintésvédelme miatt /szabvány szerint/ kötelező, ebben a fürdőszoba kifejezetten érzékeny rész jellegéből adódóan. Tehát: a gázkazán üzemszerűen feszültség alatt nem lévő, ám vezető anyagú részeit EPH hálózatra kell kötni a lakás ÁVK-val ellátott villamos hálózatára, hogy amennyiben feszültség alá kerülne a szabadon érinthető része, akkor az ÁVK, mint érintésvédelmi berendezés a feladatát ellátva leoldjon és ne haljon meg senki áramütés miatt. Ilyen EPH kötéseket láthatunk pl. A gázórák mért és méretlen oldalainak összekötésénél.”

2024. dec. 17.

A társasházunk előtt csak behajtási engedéllyel lehet parkolni, és a nagyobb bútorok szállításához szükség lehet a lift használatának engedélyezésére is. Tudnátok olyan költöztető opciót/céget ajánlani, amelynek már van behajtási engedélye Budapesten? Mennyi idő egy ilyen költöztetés behajtási engedély beszerzése, ha magunknak kell intéznünk?

Az én válaszom:

„Üdvözlöm! Behajtási engedély-köteles útszakaszra a helyileg illetékes önkormányzatnál tud engedélyt kérni adott rendszámra a gépjármű üzemben tartója. Ez Budapesten nagy valószínűséggel a kerülethez tartozik. Általában gyorsan elbírálják.”

2024. dec. 17.

Éppen olvastam le a mérőóra állást, és a piros lámpa folyamatosan világított. Ezelőtt még sosem láttam, hogy égett volna. Utánaolvastam és azt mondják, hogy túlterhelés miatt lehet, ezért lekapcsoltam a mosógépet és a sütőt is, hátha majd ez megoldja. Ugyanúgy világít. Kérlek, segítsetek, a piros led mit jelez a 3 fázisu mérőórán?

Az én válaszom:

„Kedves Judit! Amit a mérő pontos típusának ismerete nélkül írni tudok az, hogy a mérőnél lévő teljesítménykorlátozó pontosan a túlterhelés ellen véd. Elméleti szinten ki kellene zárnunk ezt a lehetőséget, de a lakáselosztóban lévő kismegszakítókkal ki lehet keresni egy esetleges hibás áramkört- ez esetben viszont a mérő túlterhelését már nem csak a teljesítménykorlátozó akadályozza, de egy maximum 16 amperes kismegszakító is. Viszont ha a lakáselosztóban mindent lekapcsolunk és akkor is folyamatosan világít a LED, akkor a szolgáltatónak kell szólni a hibáról- amiről szintén elméleti szinten a mérőhöz tartozó leírásban is olvashatunk. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc ”

2024. dec. 13.

Az utóbbi időben több háztartási gépem is problémás lett, például a hűtő villog, és a mosógép sem működik rendesen. Hallottam, hogy ezek a problémák nulla szakadás miatt is előfordulhatnak. Milyen hibákat okozhat a lakásban a nulla szakadás, hogy lehet felismerni, mennyire veszélyes? Kell-e azonnal villanyszerelőt hívni, vagy házilag is lehet tenni valamit ellene?

Az én válaszom:

„Kedves Judit! A leírt hibajelenség több dologra is utalhat, ezek egyike a nullavezetőnél fennálló probléma, de lehet feszültségingadozás is. Mivel olyan berendezésekről van szó, amik érzékenyebbek a feszültségingadozásra és feltételezhetően teljesen más helyen vannak az ingatlanban, ezt tartom valószínűbbnek. A nullavezető szakadását annak helye szerint más hibajelenség is kísérheti, attól függően, hogy a mérőhelynél, a lakáselosztóban, kötődobozban vagy a konnektornál van a hiba illetve alumínium vezetékek vannak-e még a házban. Feszültségingadozást okozhat egy méretlen szakaszt érintő probléma is, vagy a közcélú hálózat sajátosságai (pl napelemes rendszerek miatt nappali feszültségszintet lekorlátozzák), stb. Mindenképpen javasolt szakember felkeresése, mivel a szakszerűtlen szerelés élet- és tűzveszélyes, valamint a hibakeresés (elnézést a megfogalmazásért) nem megoldható távgyógyítással. ”

2024. dec. 3.

Sziasztok! Pár napja csöpög a bojler, és sajnos az alatta lévő konnektort is eléri. Alátettem egy kis vödröt, de így sem érzem túl biztonságosnak. Milyen lépéseket javasoltok ilyen esetben?

Az én válaszom:

„Üdvözlöm! Amennyiben maga a villanybojler kezdett csöpögni, mindenképpen hívjon szakembert! Hivatalosan nem lenne szabad dugvillával bekötni villanybojlert, de legalábbis semmiképpen sem lehetne a dugvillás csatlakoztatás olyan helyen, ahol meghibásodás esetén víz érheti a konnektort. Ha szerencsés a helyzet, akkor elegendő a sérült részt cserélni (pl. flexibilis cső, alaplap, anód tömítés), rosszabb esetben maga a víztér lyukadt ki, ilyenkor a melegvíztárolót kompletten cserélni kell. Villanybojlereknél általában kétévente szükséges a vízkőtelenítés, ilyenkor többek között az anód cseréje is, ugyanis segít növelni a berendezés élettartamát. Remélhetőleg a hiba elhárításáig nem lesz baj, és van áram-védőkapcsoló kötve legalább a villanybojler villamos körére, hogy baj esetén le tudjon oldani ezzel akár életet mentve. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 25.

Azt hallottam, hogy a 2 áramkörös billenő kapcsoló bekötésével lehet két külön áramkört vezérelni egyetlen kapcsolóval, de nem vagyok biztos benne, hogyan működik ez a gyakorlatban. Lehet ilyen kapcsolóval két különböző helyen lévő lámpát kapcsolni?

Az én válaszom:

„Kedves Gábor! Erre a célra a 102 és 105 kapcsolók egyaránt használhatók, attól függően, hogy a két világítást együttesen vagy külön kívánjuk kapcsolni- ahogyan azt az interneten található áramutas rajzok is mutatják. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 25.

A férjem azt mondja, megoldja az új hajdú bojler bekötését, de szerintem ez szabályellenes. Jól tudom? Milyen baj lehet a bojler házi bekötéséből?

Az én válaszom:

„Kedves Csenge! Nem tudok arról, hogy szabályellenes lenne, kivéve, ha a garanciális feltételekre gondolunk. Ugyanis garancia feltétele szokott lenni általában a szabványos bekötés és a beüzemelés elvégzéséről készített számla illetve bizonyos esetekben ez mellett a garanciajegy bélyegzése, kitöltése. Fentiek értelmében ajánlott szakemberre bízni, ugyanis a villanybojlernél a víz és az áram találkozik, aminek szakszerűtlen beüzemelése melegvíztározó révén halálos áramütést is okozhat. Kollégák között vannak olyanok, akik a készülék villamos bekötéséhez szükséges tudás és felszerelés mellett a vizes csatlakoztatáshoz szükséges felszereléssel és szerelési anyaggal is rendelkeznek. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc.”

2024. nov. 23.

Sziasztok! Milyen jelekből lehet észrevenni, hogy a bojlert tisztítani kell az üledékektől és a szennyeződésektől, és mikor érdemes szakemberhez fordulni a tisztítás miatt?

Az én válaszom:

„Szia Péter! Röviden: Magyarországon átlagosan kétévente kell és mindig szakemberrel kell végeztetni a munkát, ugyanis az áram és a víz nem barátságból csípik egymást és a zuhanyzó embert. Bővebben: Több jele lehet, mikor KELL vízkőteleníteni a villanybojlert. Ez lehet a felfűtési idő érzékelhető megnövekedése, a felfűtés hangja, illetve a biztonsági szelep meghibásodása. Ha a melegvíz megnyitásakor a víz elszíneződik, az már akkora vízkő mennyiséget jelent, hogy valószínűleg mindent cserélni kell. Magyarországon a tapasztalat szerint átlagosan kétévente ajánlott elvégeztetni, garanciaidő alatt pedig kifejezetten számlásan (bár vállalkozói oldalról mondjuk ez evidens). Ilyenkor mindenképpen cserélni kell az alaplapi tömítést és az anódot is tömítéssel, valamint nagy mennyiségű vízkőnél már a fűtőszálat is. Én személy szerint garanciát úgy tudok vállalni, hogy mindent cserélek.”

2024. nov. 14.

Hogyan döntsem el, hogy villanyszereléshez mekkora gégecső kell? Számít egyáltalán a méretük? Ezt nekem kell beszerezni, vagy a villanyszerelő szerzi majd be?

Az én válaszom:

„Kedves Ildikó! Gégecsövet annak felhasználási helye, módja, illetve a benne elvezetett vezetékek tipusának, méretének és számának függvényében választunk- méretre, tipusra egyaránt. Ezt mindig a villanyszerelő szerzi be, hiszen ez is a garanciavállalás egyik feltétele. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 13.

Ha nagyobb teljesítményű eszközöket szeretnék használni (pl. sütő, klíma), milyen vezetékre van szükség (a házban réz vezetékek futnak)? Mitől függ a réz vezeték terhelhetősége?

Az én válaszom:

„Kedves Ildikó! A réz vezetékek terhelhetőségét alapvetően szabvány határozza meg annak anyagtulajdonságai alapján. Viszont ez mellett figyelembe kell venni a hálózat kialakításánál az adott kör felhasználási célját (világítás, fűtés/valamilyen vezérlés, általános dugalj, nagy fogyasztó) valamint a feszültségesést. Helyhez kötött nagy fogyasztó (sütő, főzőlap, villanybojler, de akár a klímát is ide sorolhatjuk) esetén annak névleges teljesítménye, gyári dokumentációja és a vonatkozó szabvány együttese adja meg, hogy milyen és mekkora keresztmetszetű kábellel kell az eszköz hálózati megtáplálását biztosítani. Példa: elektromos sütők és főzőlapok esetében a dokumentáció általában egy fázisra 4 mm²-t, három fázisú bekötésre 1,5 mm²-t szokott előírni, klímánál pedig szintén dokumentáció szerint vezetékezünk, a berendezés induló- vagy üzemi áramfelvétele szerint, amennyiben közvetlen bekötésű- általában elegendő a 2,5 mm², alkalmanként indokolt lehet a 4 mm², dugvillás klímánál a konnektor gyárilag 16A-re van gyártva, így ennek megfelelően járunk el. Minden esetben szükségesen méretezett túláramvédelmi eszközzel látjuk el a vezeték-keresztmetszetnek és a várható teljesítményfelvételnek megfelelően. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 10.

Ma kihúztam az egyik konnektorból a kislámpát és meghallottam, hogy furcsa pattogó sercegő hang jött a konnektorból. Mitől lehet? Nagy bajt jelent? Merjem használni?

Az én válaszom:

„Kedves Bianka! Ilyenkor általában két dolog fordulhat elő. Az egyik, mikor a csatlakozóban a dugvilla villája és a dugalj érintkezője között elektromos ív keletkezik kihúzáskor, ez járhat hang-és fényjelenséggel is, leginkább ha a fogyasztó bekapcsolt állapotban van- viszont ez még nem jár kifejezetten sercegő hanggal. Ami ennél gyakoribb, az a dugalj esetleges meghibásodása, vagy pedig a fázisvezető nem megfelelően van csatlakoztatva, bekötési pontnál laza, így el tud mozdulni annyira, hogy ívet húz a vezeték és az érintkező között-ez szokott sercegni. Régi alumínium lakáshálózatoknál gyakori probléma, hogy a villamos vezető anyagtulajdonságai miatt a csavaros kötéseknél utána kellene húzni 5-10 évente, de nem mindegy, mennyire, hiszen keresztmetszet-csökkenés akár tűzveszélyes is lehet. Mindenképpen ajánlott szakemberhez fordulni. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. nov. 9.

Teljes villamoshálózat felújítást kéne csinálni a házban. Most 1 fázisú a hálózatunk, de később nem akarok újra falakat bontani és kábeleztetni. Lehetséges 3 fázisú fi relé bekötése 1 fázisú hálózatra? Hogyan lesz ez összekötve?

Az én válaszom:

„Kedves Gábor! Az előttem szólókhoz csatlakozva azt tudom még hozzáfűzni, hogy egyrészről mindenképpen fel kell mérni, Önnek mekkora villamos teljesítményre van szüksége otthona használatakor. Ezzel meghatározható, hogy mindenképpen szüksége van-e három fázisra vagy elegendő a jelenlegi egyfázisú mérőhellyel maradni a hálózaton teljesítménynöveléssel. Amennyiben például elegendő 32A-re bővíteni, akkor egyáltalán nem szükséges három fázisra bővíteni. Akár maradna egy fázisnál teljesítménybővítéssel, akár bővítene három fázisra, az engedélyeshez (szolgáltatóhoz) benyújtott dokumentumok alapján eldöntik, mi legyen a következő lépés. Egy fázisú bővítésnél elegendő-e a jelenlegi méretlen fővezeték (alkalmas-e a kívánt teljesítmény által okozott terhelés elviselésére), szabványos-e a jelenlegi mérőhely (általában nem szokták szabványosítani, ha elég a teljesítménykorlátozót cserélni). Három fázisra bővítésnél szintén dokumentáció alapján döntik el, mire lesz szükség (Műszaki Gazdasági Tájékoztató). Egy fázisú hálózaton az erősáramú hálózat fizikai sajátosságai miatt nem lehetséges háromfázisú lakáshálózat kialakítása. S ami fontos tényező: ha úgy dönt, módosítaná a mérőhelyet három fázisra, akkor csupán a csatlakozó méretlen (óra előtti) illetve mért (óra és lakáselosztó közti) vezetékeket kell cserélni illetve magát a lakáselosztót érdemes újragondolni, elegendő-e az áram-védőkapcsoló 4 pólusúra cserélése (nagy eséllyel nem).”

2024. okt. 17.

Kedves Szakik! Adott egy családi ház, amelynek a padlásán futnak elektromos vezetékek, illetve van kettő darab kötődoboz is. Ezek mind a ,,földön" vannak lefektetve. Szigetelésre kerül a padlás, mely okán az lenne a kérdésem, hogy ezen dolgok maradjanak a földön, a szigetelés menjen rá, vagy szükséges lenne a fagerendákra felhelyeztetnem mind a kábeleket, mind a kötődobozokat. (pl pára miatt) Válaszukat és segítségüket előre is köszönöm! Üdvözlettel: Bányai Gergő

Az én válaszom:

„Kedves Gergő! Későbbi esetleges hibák, hibakeresés vagy bővítés illetve tűzbiztonság miatt mindenképpen javasolt a felvázolt módosítást elvégezni. Ugyanis elektromos hiba vagy a vezetékek, kötések túlterheltsége miatt a szigetelés alatt veszélyes lenne megtartani a hálózat ott lévő részét, valamint akadályozná a villanyszerelőket hibakereséskor is. Amire érdemes lenne figyelni, hogy a gerendákra szerelt kötődobozok tűzállóak legyenek, elektromos hiba esetén megelőzendő a tetőtér és a tetőszerkezet kigyulladását és a kábelek megfelelő rögzítése. Üdvözlettel, Szilágyi Ferenc”

2024. szept. 26.

Szakmáim

Villanyszerelő megbízás