Takács Dávid
Takács Dávid

Fényképész, fotós · Esküvői fotós · Ingatlanfotózás

0
Megbízás

1 hónappal ezelőtt volt itt.

Kiszállok Radostyán teljes területén

Takács Dávid

Fényképész, fotós · Esküvői fotós · Ingatlanfotózás

Szia, Dávid vagyok! A következő néhány sorban mesélek egy kicsit magamról. 😊 1994-ben érkeztem meg Zala megyébe, ahol Budapest mellett egyébként azóta is aktívan tevékenykedem. 19 évesen több lehetőség reményében fogtam magam és felköltöztem Budapestre szerencsét próbálni, majd el is kezdtem a Práter utcai fotós iskolát ahol megismerkedtem az analóg és digitális technikával is. Egy évvel később már egy belvárosi fotósúdióban dolgoztam, ami lényegében megalapozta a fotós karrieremet is. 📸 Az esküvők világába nem sokkal később kalauzoltam el, és ahogy láthatod az oldalamon, ez a ‘szerelem’ azóta is töretlen 💍🕊️ Itt nem egyedül, hanem az @eskuvoifotosom csapatával vettünk részt sok-sok boldog pár nagy napján, az együttműködésünk pedig azóta is folyamatos. Egy idő után aztán elindult az első saját vállalkozásom, és a kis történetem el is érkezett egészen a mai napig. Az esküvők mellett belekóstoltam a branding fotózás világába is és persze nagyon szívesen örökítem meg családok, párok legboldogabb pillanatait vagy a fontos eseményeket. Az élet persze zajlik a fotózáson kívül is - bár a kamerám mindenhova elkísér. Szabadidőmet utazással, sportolással, családommal és barátaimmal töltöm legszívesebben. Az utazásokon készült képeket pedig a későbbiekben a storykban láthatod majd. Ha megtetszett az oldalam, és szívesen megbíznál a legszebb pillanataid megörökítésével, várom üzeneted.
Mutass többet

Áraim

Szakmáim

Fényképész, fotós megbízás Esküvői fotós 0 megbízás Ingatlanfotózás 0 megbízás