
Gábor
Burkoló · Pozitívum, hogy hamar vállalta, akit hozott szakember pedig jól dolgozott, annak ellenére is szép lett az eredmény, hogy kritikán aluli felületen kellett járólapozni, köszönhetően egy korábban elkezdett kontár munkának.
Negatívumként csak annyit említenék, hogy egy kicsit drágállottam az árat, igaz nem vagyok teljesen képben az árakkal, de soknak éreztem. Viszont mivel egy korábbi kontár munkát kellett helyrehozniuk (ami a saját hülyeségem miatt történt), és sürgős is volt, elfogadtam az árat.