Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · A munkájával teljes mértékben elégedettek vagyunk, azonban a logisztika néha kisebb kihívást jelentett, mivel vonattal közlekedik. Ennek ellenére mindent megtett, hogy a lehető legjobban megoldja a helyzetetFogadok munkát
Deme László
Földmérő, térképész
Deme László
Földmérő, térképész
SZOLGÁLTATÁSAIM:
1.Telekalakításhoz vázrajz elkészítése
Egy telekből több telek kialakítása (telekmegosztás)
Több telekből egy telekké egységesítése (telekegyesítés)
Kettő vagy több telek határvonalainak módosítása (telekhatár-rendezés)
Telekcsoport újraosztása
2. Épület feltüntetéséhez vázrajz elkészítése
Elkészült építmény létezése akkor bizonyítható, ha az épület tulajdoni lapra és a nyilvántartási térképre egyaránt felkerült. Az épületben bekövetkezett változtatás, valamint annak megszüntetése szintén feltüntetendő a tulajdoni lapon és a nyilvántartási térképen.
3.Közigazgatási egységek (állam, megye, település, kerület, fekvés) határvonalának változásával összefüggő változási vázrajz elkészítése
4. A földrészletet terhelő szolgalmi jogok, földhasználati jog és telki szolgalmi jog bejegyzéséhez szükséges változási vázrajz elkészítése
Szolgalmi jogok típusai:
-út vagy átjárási szolgalmi jog: Az adott telek megközelíthetőségének biztosítása a szomszéd telken keresztül.
- vezeték vezetési szolgalmi jog
Idegen tulajdonú vezeték átvezetése a telken. Csatorna, elektromos vezeték, vízvezeték stb.
-elhelyezési szolgalmi jog
Idegen tulajdonban lévő létesítmény (általában elektromos berendezés) elhelyezése a telken.
5. Vezetékjog bejegyzéséhez szükséges változási vázrajz elkészítése
6. Alaprajz minta készítése társasház alapító okiratához, valamint annak módosítása
7.Használati megosztáshoz szükséges változási vázrajz elkészítése
8. Kitűzési vázrajz elkészítése
9.Földrészlet kitűzéséről készítendő vázlat elkészítése
Mutass többet
Referenciáim
Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.
Értékeléseim
Anita
Földmérő, térképész · Feladatát jól végezte, megbízható. Erika
Földmérő, térképész · Kedves, kompetens, hozzáértő, már a telefonos konzultáció alatt is segítőkész volt, és később is, időpontot tartotta, a helyszínen is hasznos tanácsokkal, véleményekkel látott el, és mindig elérhető telefonon. Nagyon pozitív tapasztalat volt, ajánlom bárkinek. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Precíz Gábor
Földmérő, térképész · Minden rendben volt teljes mértékben. Krisztina
Földmérő, térképész · Nagyon kedves ,kellőképpen tájékoztot, gyors és nagyon rugalmas Dávid
Földmérő, térképész · Korrekt ár, jó időpont, megfelelő tájékoztatás. Magdolna
Földmérő, térképész · Korrekt szimpatikus jó szakember. Ajánlani tudom. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Precíz, lelkiismeretes Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Korrekt szakember Wagner Ildikó
Földmérő, térképész · A legjobb áron, gyorsan, pontosan dolgozott Anna
Földmérő, térképész · Kituno munkat vegzett. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Megbeszéltünk egy dátumot, majd mikor pontosítottuk volna az időpontot, közölte, hogy ő már rászervezett másik munkát arra a napra, emiatt 2 hetet csúszott a munka. Felkészületlenül és a munka eszköze (laptop) nélkül érkezett tömegközlekedéssel az ország másik végéről; nem nézett utána a helyi térképi asottságoknak. Nem tudta a saját hibájából befejezni a munkát és újabb hatalmas összeget akart kérni erre. Nem korrekt, nem ajánlom senkinek!!! Krisztián
Földmérő, térképész · Jól felkészült, korrekt, megbízható. Minden a megbeszéltek szerint történt. Beata
Földmérő, térképész · Kedves,figyelmes,segítőkész,gyors,pontos,precíz,megbízható. Ibi
Földmérő, térképész · Idöben érkezett, a földméréssel kapcsolatban mindenröl értelmesen tájékoztatott az ár elfogadható. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Nagyon pontos, szabálykövető. Dani
Földmérő, térképész · Bár még zajlik a folyamat, de az eddigiekkel meg vagyok elégedve. Pontosan tájékoztatott, hogy mi fog történni. A munkáját precízen és korrekt áron végzi. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Pontosan érkezett. Telefonált. Erzsi
Földmérő, térképész · Ajánlani tudom. Sztanekné Medák Katalin
Földmérő, térképész · Szimpatikus József
Földmérő, térképész · Rendkívül alapos. Ferenc
Földmérő, térképész · Rugalmas,mindent èrthetően elmond ès mèg sorolhatnám. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Rugalmas. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Mindent elmagyarázott,a megbeszélt időben ott volt.Megbízgató,kedves,ismét Őt választanám,ha kellene! Gyula
Földmérő, térképész · Elsőnek jelentkezett , udvariasan segített eligazodni a bürokratikus útvesztőben, korrekt ajánlatot adott (egyenlőre szóban). Részemről teljes elégedettség. Attila
Földmérő, térképész · Pontos, preciz, gyors. Dóra
Földmérő, térképész · Precíz, tájékozott. Pontos és alapos munkát végez. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · folyamatban van a munka, nem tudok nyilatkozni Eva
Földmérő, térképész · Gyors volt és kommunikatív. Mindent elmagyarázott, mi és hogy fog történni. Milan
Földmérő, térképész · Korrekten végezte a munkaját. László
Földmérő, térképész · Korrekt , felkészült Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · . Ferenc
Földmérő, térképész · Szakmailag jól felkészült,kommunikatív,szimpatikus,rugalmas szakember!
A munkát részletesen pontról pontra egyeztetett időben elvégezte. Ajánlatkérő
Földmérő, térképész · Precíz és pontos, hamar tudtunk időpontot egyeztetni. Elmondása szerint már a héten megkapjuk a múlt héten mért adatok alapján a kész papírokat. Balázs
Földmérő, térképész · Rugalmas és korrekt. A földméréskor több cölöpöt is elhelyezett, ami nagy segítség lesz a kerítés építése során. Ajánlott szaki!Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.