Fogadok munkát
Sziráki Helga
Sziráki Helga

Pszichológus · Mediátor

0
Megbízás

17 perccel ezelőtt volt itt.

Kiszállok Ligetfalva teljes területén

Sziráki Helga

Pszichológus · Mediátor

"A megfelelő szó megteszi hatását, de soha egyetlen szó sem lehet olyan hatásos, mint egy jól időzített szünet." (Mark Twain) Pszichológiai Konzultáció | Ultrarövid Terápia® I Mediáció | Asszertivitás | Önismeret Sziráki Helgának hívnak, 1974 nyarán születtem és 3 csodálatos gyermek édesanyja vagyok. Gyermekkorom óta mindenben a miérteket és az ok-okozati összefüggésrendszereket keresem. Mindig is sokat gondolkodtam az élet valódi értelmén, alapvetően más szemüvegen keresztül láttam és érzékeltem a világot, mint velem egyidős társaim. Vonzottak a keleti filozófia tanításai, a holisztikus másképp gondolkodás és cselekvés. Hiszem, hogy a jó kommunikáció alapfeltétele, hogy figyelemmel és empátiával arra törekedjünk, hogy közös álláspontra jussunk, miközben megfelelően képviseljük a saját érzéseinket, gondolataunkat és állaspontunk, miközben tiszteletben tartjuk másokét. A megfelelő helyzetben történő helyes kommunikáció olyan módon segíti céljaink elérését, hogy minden résztvevő megtalálja a számára megfelelő módon elfogadható kompromisszumot. Felnőttek számára nyújtok támogató segítséget élethelyzeteik, kríziseik, valamint indulat- érzelemszabályzási, továbbá szorongásos problémák megoldásában, valamint a helyes önismeret, önértékelés, önelfogadás és önbecsülés elérésében. Partnerként és támogató segítőként tekintek a hozzám fordulók érzéseire, gondolataira, lehetőségeire, képességeire, tudására és belső erőforrásaikra alapozzuk a közös munkát. A személyes vagy online terápiás konzultációk nyugodt környezetben zajlanak, támogató, konzultatív és tanácsadó jellegűek, fontos elemét képezik az otthon is használható kiegészítő feladatok, gyakorlatok és javaslatok. Diagnosztizált pszichológiai zavarok és betegségek kezelésével nem foglalkozom. SZAKIRÁNYÚ VÉGZETTSÉGEK - Pszichológia - Viselkedéselemző - SZTE BTK Pszichológiai Intézet, Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszék (BA) - Pszicho-Ontológai Coach - PTE KPVK Alkalmazott Ontológia, Nemzetközi IACM Academy Coach tagság - ULTRARÖVID TERÁPIA® konzulens (jelölt) - dr. Buda László pszichiáter és pszichoterapeuta UT® egyéni módszertana (folyamatban lévő képzés) - Mediátor (párkapcsolati és család krízis szakirány) - Dr. Fellegi & Winkler Mediátorképzés, BKIK Mediációs és Jogi tagság SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK - dr. Máté Gábor - Compassionate Inquiry® (CI®) workshop ( 2023. október 21-22. Bp) - Wisdom of the Trauma® (A Trauma Bölcsessége) online kurzus (younityLLC 2023-2024) - A belső béke útja online kurzus (2024. szeptember - 2025.január) - dr. Mogyorós-Révész Zsuzsanna - Alapismeretek a pszichotraumáról és a generációk közötti átadásról (Annomentál Képzés 2023. december 08.) - Orvos-Tóth Noémi - Párkapcsolati Játszmák kurzus (2024. január 13-14.) - Knapek Éva - Belső Gyermek és Érzelem­szabályozás Konferencia (2024. február 09.) A helyes ÖNISMERETET követi a helyes ÖNÉRTÉKELÉS, ami ÖNELFOGADÁST és megfelelő ÖNBECSÜLÉST eredményez. A helyes Öngondoskodás segítségével rengeteg erőt és további energiákat gyűjthetünk, hogy testi egészségünk és lelki belső egyensúlyunk megőrzésével, egymást segítve, türelmesebben, jobb emberként folytathatjuk mindennapjainkat.
Mutass többet

Áraim

Mediálás

15 000 Ft / óra
MEDIÁCIÓ – Családi - Párkapcsolati krízis és konfliktuskezelés mediátori közvetítés segítségével A mediáció egy speciális konfliktusmegelőző és -kezelési, vitarendező és permegelőző módszer, amely olyan vitás helyzetek megoldására alakult ki, ahol a felek már nem képesek közvetlenül megegyezni egymással. Lényege, hogy a két vagy több fél vitájában, a konfliktusban állók beleegyezésével, egy külső, semleges, pártatlan harmadik résztvevő, a mediátor közvetítve segíti a feleket a közös megoldás kidolgozásában. A mediátor segít tisztázni a konfliktus természetét és olyan megoldást találni, amely az érintettek számára kielégítő, célja, hogy a vitában érintett felek kölcsönös megállapodással zárják a konfliktusukat. A közvetítői eljárásban, a mediátor dolga, hogy segítse a felek közötti párbeszéd helyreállítását. Meghallgatja a felek álláspontját és elősegíti, hogy az eljárás végén írásbeli megállapodás jöjjön létre. A közvetítői eljárás során létrejött megállapodás azon részét, amely a felek között megindult peres eljárás tárgyát képezi, a bírósági eljárást vezető bíró egyezségbe foglalja és egy végzés keretében jóváhagyja. A bíró által jóváhagyott egyezség ugyanolyan kötőerővel bír, mintha a bíróság a hosszadalmasan, akár évekig is elúzódó és jelentős költséggel járó peres eljárás lefolytatása után ítéletet hozna. A bírósági eljárásokkal ellentétben, a közvetítői eljárás nem nyilvános és fontos szabály, hogy a közvetítőt kiemelten szigorú titoktartási kötelezettség terheli.

Családi - Párkapcsolati krízis és konfliktuskezelés mediátori közvetítés segítségével

15 000 Ft / egység
A mediáció egy alternatív vitarendezési megoldás, a további konfliktust megelőző és -kezelési módszer, amely olyan vitás helyzetek megoldására alakult ki, ahol a felek már nem képesek közvetlenül megegyezni egymással. Lényege, hogy a két vagy több fél vitájában, a konfliktusban állók beleegyezésével, egy külső, semleges, pártatlan harmadik résztvevő, a mediátor közvetítve segíti a feleket a közös megoldás kidolgozásában. A mediátor segít tisztázni a konfliktus természetét és olyan megoldást találni, amely az érintettek számára kielégítő, célja, hogy a vitában érintett felek kölcsönös megállapodással zárják a konfliktusukat. A közvetítői eljárásban a közvetítő mediátor dolga, hogy segítse a felek közötti párbeszéd helyreállítását. Meghallgatja a felek álláspontját és elősegíti, hogy az eljárás végén írásbeli megállapodás jöjjön létre. A bírósági eljárásokkal ellentétben, a közvetítői eljárás nem nyilvános és fontos szabály, hogy a közvetítőt kiemelten szigorú titoktartási kötelezettség terheli. A közvetítői eljárás során létrejött megállapodás azon részét, amely a felek között megindult peres eljárás tárgyát képezi, a bírósági eljárást vezető bíró egyezségbe foglalja és egy végzés keretében jóváhagyja. A jóváhagyott egyezség ugyanolyan kötőerővel bír, mintha a bíróság a hosszadalmasan, akár évekig is elúzódó és jelentős költséggel járó peres eljárás lefolytatása után ítéletet hozna. özvetítői eljárásban részt vehetnek olyan személyek is, akiknek a bíróságok előtt nincs folyamatban peres ügye, vagy nem bírósági közvetítőt szeretnének igénybe venni. Fontos megjegyezni, hogy a mediáció lefolytatásáért, a feleknek a közvetítő tevékenységéért díjat kell fizetniük. Ennek összegéről szabadon állapodhatnak meg a közvetítővel, mely azonban minden esetben jelentősen kedvezőbb, mint az évekig elhúzódó perek ügyvédi és egyéb költségei. *Hazai és nemzetközi felmérések alapján, a mediációk 90%-a sikeres peren kívüli megegyezéssel zárul és nagyobb az egyezség betartási esélye. Amennyiben a közvetítői eljárás nem jár sikerrel és a feleknek nem sikerül közösen elfogadott megállapodást kötni, a bíróság folytatja le az eljárást és a hagyományos bírósági úton, ítélettel dönti el a felek között fennálló jogvitát.

Online pszichológus tanácsadás

15 000 Ft / alkalom
A komplex, holisztikus összefüggésrendszereken alapuló, humanisztikus- és pozitív pszichológia, valamint az emberközpontú integratív terápiák által, a pozitív érzelemorientált és emberközelibb módszertan alkalmazásával hatékonyabban érjük el a testi, mentális és lelki egészséget. Felnőttek számára nyújtok támogató segítséget: - önismeret, önértékelés, önelfogadás és önbecsülés elérésében - élethelyzetek- és krízisek helyes kezelésében - stresszkezelés és szorongásos problémák megoldásában - indulat- és érzelemszabályzási problémák esetén - veszteségek- és traumák feldolgozásában A klieinseimmel nem a pszichoanalitikus alapú terapeuta-páciens hierarchiát követem. Partnerként és támogató segítőként tekintek a hozzám fordulók érzéseire, gondolataira, lehetőségeire, képességeire, tudására és meglévő belső erőforrásaikra alapozzuk a közös munkát. A személyes vagy online terápiás konzultációk nyugodt környezetben zajlanak, támogató, konzultatív és tanácsadó jellegűek és fontos elemét képezik az otthon is használható kiegészítő feladatok, gyakorlatok és javaslatok. Klienseim számára nyugalmat és érzelmi biztonságot adó, támogató környezet biztosítja, érzéseik, gondolataik, valamint mély, fájó emlékeik, illetve traumáik finom feltárását. A közös munka során, a hozzám fordulókat szakmailag és emberileg is támogatom élethelyzetükből eredő kihívásaik és feladataik hatékony megoldásához. A terápiás konzultációk alkalmával az a cél, hogy a kliens erőforrásaira alapozva, együtt találjuk meg a pozitív irányba kimozdító megoldást.

Életvezetési tanácsadás

15 000 Ft / óra
A helyes önismeret, az érzelemszabályozás, a stresszkezelés és az asszertív kommunikációs készségek fejlesztésére fókuszálva, mind képessé válhatunk a nehéz helyzetekben való eligazodásra, problémáink helyes megoldására és egészséges, szereteten, megértésen és türelmen alapuló emberi kapcsolatok kialakítására. Elkötelezett vagyok amellett, hogy a hozzám fordulók számára nyugodt, biztonságos és támogató környezetet biztosítsak érzéseik, gondolataik, valamint mély, fájó traumáik feltárásához. A közös munka során emberileg és szakmailag is hozzásegítem Őket élethelyzeteik és problémáik megoldásához. A helyes Önismeret hozzásegít, hogy mélyebben megértsük gondolatainkat, érzelmeinket, reakcióinkat és viselkedésünket. Mindezek feltárása és megértése a nyugodt, stabil, kiegyensúlyozott és teljes élethez vezet. A személyes önfejlesztés segít a reális és helyes célok kitűzésében és azok elérésében, valamint életünk pozitív változásainak elindulásában. A helyes stresszkezelés kiemelten fontossá vált a mai túlterhelt és felgyorsult világ zűrzavaros történései között. Meggyőződésem, hogy kell tanulnunk megtalálni és megőrizni a nyugalmat adó belső egyensúlyunkat. Az elcsendesedés és a megfelelő öngondoskodás segít megtartani a stabilitást, hogy egészséges kapcsolatban éljünk Önmagunkkal és másokkal is. Az asszertív, vagyis az erőszakmentes kommunikáció olyan eszközöket és technikákat foglal magába, melyekkel hatékonyan és magabiztosan fejezhetjük ki gondolataikat, véleményüket, igényeiket. Helyes módon kommunikálhatjuk érzéseinket, problémáinkat és felállíthatjuk határaikat. MIndez lehetséges magánéletben és munkahelyen is, az egészséges, emberi kapcsolatok fenntartásával.

Szakmáim

Pszichológus megbízás Mediátor 0 megbízás