Szabó Zoltán
Szabó Zoltán

Térkövezés

100
Megbízás

1 hónappal ezelőtt volt itt.

Kiszállok Vácszentlászló teljes területén

Minősített jószaki

Szabó Zoltán

Térkövezés

Térkövezés-Betonozás-Zsalukő rakás-Aszfaltozás-útèpités-Földmunkák-Komplett lakások kivitelezése. Rövid határidővel, garanciával, a legolcsóbban!
Mutass többet

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Ajánlatkérő
Térkövezés · Meglepően gyorsan el tudta kezdeni a munkát és nekem ez éppen kapóra jött. A munka elején még igényesen indult a kerítés, helyi adottságok miatt több is lett a tervezettnél, de ezt anyagiakban kompenzáltuk. Aztán az első hét végén a fele brigádja már nem jött többet, helyette hozzá nem értő segédmunkásokkal dolgoztatott. A munkát nem irányította, nekem kellett folyamatosan ott lenni mellettük és felhívni a figyelmét a szemmel jól látható hibákra. Mentségére szóljon, amiket észrevettem és kértem, azt megcsinálták, kijavították. Aztán a második hétre ismét új emberekkel jött, akik katasztrofális munkát végeztek. A kerítésoszlopok jelentősen alacsonyabbak lettek, mert a térkövezést nem számolták rá, emiatt minden kerítéselem egyedi méret lesz (dupla áron). A kiálló vasakat 5x kértem, hogy vágják le, de így is elmaradt. A kerítés színezését csúnyán összecsapták, a szomszédok felőli egyik oldalt és oszlopot le sem színezték. A garázskapu előtt nem sikerült egyenesen felvágni a régi betont (10cm-es íve lett), így újra kellett vágni bentebb, amitől kimozdult a garázskapu tartóoszlopa is, nem javították. A kerítés alapozóval több helyen is összekenték a térkövet, ami nem jött le róla. Amit észrevettem, azt a követ megfordították, amit nem, az fehér foltos maradt. Szerszámokkal sem állnak jól, tőlem kértek fúrógépet (keverőnek), lapátot, ásót, még talicskát is, mert az övék szétesett (persze nem mosták ki és belekötött a beton). Anyagokat én szereztem be mindent, amit kértek, de abból is megmaradt. A szegélyköveket sem sikerült jól kimérni, így több helyen is vágni kellett a térkövet emiatt, de az végülis egész jó lett. Garanciális javítást kértem tőle, telefonon meg is ígérte, de azóta nem hívott és nem jelent meg.
Skera
Térkövezés · Pozitívum: Gyors, szinte azonnal reagál mindenre. A srácok jó arcok, nyomják a melót rendesen. Negatívum : -A csapat igénytelen a környezetére, a munkájukra, és a munkaadójukra egyaránt. -a munka olyan 90%-ban lett el végezve. -ahogy néztem, még nem csináltak szigetelést - szerelték az autójukat és az én ÚJ térkőveimmel támasztották fel. Ami használhatatlan lett. - a szerszámaim kérés nélkül használták. A térkő ráhajtás után megsülyedt az autó nyom vonalában.
Laci
Térkövezés · Pontos, korrekt
Ági
Térkövezés · Gyors és precíz munkát végzett.
Ajánlatkérő
Térkövezés · A szükségesnél jelentősen több anyagot rendelt. Amit a munka végeztével az udvarban, illetve közterületen hagyott. Az általa burkolt felület megsüllyedt, hepe-hupás lett, helyenként be is szakadt. Garanciában nem hajlandó javítani a hibát. Elérhetetlenné vált. Senkinek sem javaslom.
Kornél
Térkövezés · A megbeszéltek szerint elvégezték a munkát, így további térkövezést is fogok csináltatni velük másik területre.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Nem ajánlom. 30%-kal több anyagot vásárolt, a felesleget közterületen hagyta. A sittet nem szállította el, pedig az is benne volt az eredeti ajánlatban. Drágábban számította fel az anyagot, mint amiben megállapodtunk. Kevesebb emberrel jött, mint amiben megállapodtunk, azaz több munkadíjat fizettetett ki. Nem épített be minden anyagot, amit kifizettetett. Becsapott a fizetésnél. A köveket kapkodva rakták le, sokkal szebben is lehetett volna. Gyorsan adott ajánlatot és pár napon belül tudták vállalni a munkát.
Doki
Térkövezés · A munkavégzés az igértek szerint történt, megfelelő minőségben. Mindent intéztek, nekünk mint megbízónak semmi feladatunk nem volt. Az igért 3 napos határidő bertásra került.
Rita
Térkövezés · Pillanatok alatt felmérte a terepet,adta az árajánlatot és másnap néhány óra alatt megcsinálták a munkát.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Elégedett voltam, segített mindenben amit tudott. A felmérésnél volt probléma, hogy el lett mérve a felület, de szerencsére nem sokkal. Korrekt brigád.
Koronczai Józsefné
Térkövezés · A pontos és jó kapcsolattartás, elérhetőség, ami az egyik legfontosabb. Az árajánlata reális volt, a csapata rendesen dolgozott. Az elkészült munka megfelelt a várakozásaimnak.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Korrekt volt, nem voltak extra költségek a megbeszélteknel, jó csapattal jöttek, környezetükre igényesek voltak
Aniko
Térkövezés · Jó kezdés , kevés hozzáértés , rossz vége..
Évi
Térkövezés · A vállalt munkát gyorsan, szakszerűen elvégezték. Egy apróbb dolog maradt el, a vízóraakna fedelének megemelése a térkő szintjére. Erről a felméréskor volt szó, végül elmaradt. Minden mással nagyon elégedettek vagyunk, szívesen ajánlanánk másoknak is a szakembereket.
Ajánlatkérő
Térkövezés · A munka elkeszult,helyszini szemle utan gyorsan erkezett az ajanlat.A munkat megfelelo minosegben vegeztek el. Az eszrevetelekre gyorsan reagaltak.A munka elkezdese tobbszori egyeztetes utan kezdodott.Tovabbi megbizasra javaslom,eloleget termeszetesen ker mely az anyagra vonatkozik!
Ajánlatkérő
Térkövezés · Korrekt gyors munkavégzés. Ajánlani tudom.
Péter
Térkövezés · Nagyon profik, nagyon gyorsak, nagyon ügyesek! Mindent intéztek amit kell. Nekem gyakorlatilag csak a kaput kellett kinyitni. Azt hittem egy ilyen munka napokig tart, de ők 2 nap alatt végeztek, nagyon szép, precíz munkát végeztek, olyan lett mint amilyennek elképzeltem. Itt is köszönöm fiúk!!!!
Kaszás-Tóth Rózsa
Térkövezés · Minden rendben volt, minden úgy történt ahogy előre megbeszéltük.
Dobos Béla
Térkövezés · 210nm térkövet raktak le és abszolút elégedett vagyok a végeredménnyel. Becsületes és megbízható csapat!
Ajánlatkérő
Térkövezés · Pontos, korrekt.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Határidőre elvégezte a munkát, annyi volt az ár amennyiben megegyeztek. Voltak hibák, de azt javították.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Korrekt, gyors, szervezett.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Nagyon jó csapatmunkát végeztek, gyorsan, jó minőségben. Negatívum nem volt.
Ajánlatkérő
Térkövezés · Gyors, a megbeszéltek szerint történt.
Zolly
Térkövezés · gyorsan szépen dolgoztak, kevésbé kreatív
Dorottya
Térkövezés · Gyors, precíz
Bartók Bálint
Hétfőn beszèltünk, este küldött ajánlatot, csütörtökön kezdtek 7kor, 4 nap alatt befejezték, 100m2 térkő beton alappal+ kerítés. Gyors, szép munka, korrekt áron.
Renáta
Térkövezés · Gyorsak voltak
Király Péter
Kedden beszéltünk telefonon, este megállapodtunk, csütörtökön reggel korán elkezdték a munkát és egy nappal korábban, szombat helyett már péntek délután végeztek. Gyorsan, pontosan dolgoztak, nem szemeteltek, ajánlani tudom őket!
Ajánlatkérő
Térkövezés · Jött amikor mondta, igyekezett a munkával. A köveket néhány helyen szebben is rakhatta volna.
Bolla Zoltan
Térkövezéssel kapcsolatban kerestem meg Zoltánt. A helyszín megtekintésére pontosan érkezett, és a munkát is a megbeszélt időben kezdték el és fejezték be. Részletes, értelmezhető árajánlatot adott, amihez tartotta is magát. Megbízható, precíz munkát végeztek, kikérték a véleményemet, illetve megoldási lehetőségekre ők is tettek javaslatokat. Minden a megbeszéltek szerint történt. Zoltán minden munkafolyamatot felügyelt, csapatát irányította, minden anyagot, konténert beszerzett. Bárkinek szívesen ajánlom Zoltánt és csapatát.
Gabi
Társasház Székesfehérvár: Gyors, pontos, precíz, megbízható és a legjobb árajánlatot adta!!! A munkájuk kifogástalan, igazi csapatmunka! Csak ajánlani tudom mindenkinek! Köszönjük Zoltánnak és csapatának!!!
Marika
Térkövezéssel kapcsolatban kerestem meg Zoltánt.Pontosan,minen nap reggel jöttek,(4-5fő)megbízható,precíz munkát végeztek.(5napig voltak nálunk)Kikérte véleményünket menet közben.3 helyen kellett burkolni 2féle térkővel. Minden a megbeszéltek szerint történt,jó tanácsokat is kaptunk.Sokat segítettek,lelkiismeretesen dolgoztak a fiatal segédek.Gyula burkoló munkája pedig dícséretes,mestere a szakmájának!! Zoltán minden munkafolyamatot felügyelt,csapatát irányította.Minden anyagot,konténert beszerzett. Bárkinek szívesen ajánlom Zoltánt és csapatát. Pomaháziné,Marika
Törölt felhasználó
Térkövezésem csinálták. Időben kezdték el és fejezték be a munkát Ajánlom minden a megbeszéltek szerint volt.
Név Nev
Térkövezésem csinálták . Időben kezdték el és fejezték is be a munkát. Ajánlom minden a megbeszélték szerint zajlott.
Laczkó Lajos
...
Szabó Molli
Minőségi munkát végeztek! Ajánlom mindnekinek!
Juhász Szilvia
Precíz,pontos munkavégzést kaptam. Térkövezéssel kapcsolatban kerestem meg. Időben kezdték el és fejezték is be a munkát. Ajánlom mindnekinek!Megvagyok elégedve, minden a megbeszélték szerint zajlott. A többi munkáinkhoz is Zoltánt hívjuk!
Ajánlatkérő
Katasztrofális munkát végzett nálunk!130 nm térkövezett és mindenhol meg van süllyedve.azt ìgérte hogy kijavìtja de azòta se láttuk.képeket szìvesem mutatnék.Nem ajánlom senkinek!Kontármunkát végez.Sajnálom hogy vele dolgoztattam!
Nagy Erzsébet
Katasztrofális kontármunka, nem ajánlom senkinek. 2018 márciusában bíztam meg lejáró térkövezésével, kerti út építésével, „K” szegély cseréjével. Előzetes megtekintés után 2 év garanciával vállalta el a kivitelezést, amit később nem tartott be. Az új térköveket homokba helyezte, melyet teljesen kimosott a lefolyó esővíz, így azok ágyazat nélkül billegnek. A kövek felületére pedig rákötött a cementtel kevert homok, amivel a fugázást végezték, ezáltal tönkretették a gyönyörű, több százezer forint értékű járólapok felületét. Az elrontott térkövezés kizárólag a lapok teljes felszedésével, szakszerű újrarakásával javítható. Emellett az általa készített kerti út betonja lépésre beszakad, ezen szintén cementtel összekenve hagyta a beillesztett termésköveket. A „K” szegély fugázását is szakszerűtlenül (homokkal) végezte. Szabó Zoltán a munkát nem fejezte be, a hibákat nem javította ki, a megbeszélt időpontban nem jelent meg, telefonra, e-mailre nem válaszolt, a vállalt garanciát nem teljesítette. Vállalkozói igazolványt, szaktudást igazoló okiratot nem mutatott, bár tevékenysége alapján nyilvánvaló, hogy az általa kommunikált szakterületekhez szükséges tudással, képzettséggel nem rendelkezik. Kerüljék el. (A hibás teljesítést igazoló képeket, dokumentumokat, független szakmai véleményt az elmúlt hónapok során folyó hivatalos eljárás keretében a joszaki.hu rendelkezésére bocsátottam.)
Gyula Lakatos
Köszönet Zoltánnak az udvaron elvégzett térkövezési munkáért teljesítette a megbeszélt kezdést idöre be is fejezte a munkások nem alkoholisták mák egyáltalán a munkájuk tökéletesen sikerült köszönet nekik a továbbiakban is csak velük végeztettek minden munkálatokat csak ajánlani tudom mindenkinek
Kelemen János
Nem határidőre, problémákkal, de befejezte a munkát.
Havasi Eszter
sos munka kellet és Ők voltak elérhetők. Másnap reggel jöttek megcsinálták, rossz szavunk nem volt a munkájukra. külön köszönet a beugró kőműves srácnak gyönyörű munkát végzett! A hosszabbítót nekem kellet adni, nem voltak túlszerszámozva. Cserébe egy talicskát ott hagytak, remélem elviszik. Ígérték. Ha nem befogom a levelek összeszedésénél.
Gabriella
Térkövezés · A csikkeket , palackokat szétdobálták. A munkájukkal elégedett voltam.
Ajánlatkérő
Nagyobb munkára nem ajánlom. ÁFÁsan dolgozott, 5 év garanciát vállalt, de már hetekkel később sem lehet elérni, Hanyag módon hagyott félbe kisebb dolgokat, az emberei még a hosszabbítómat sem adták vissza és nem tartotta fontosnak, hogy ezt becsületből rendezze... A sok kis összecsapott, igénytelen apróságot javítattam, fejeztettem volna be velük de úgy hiszem immár esélytelen. Így futhatok a garancia után is azthiszem, ill. bíróság, fogyasztóvédelemmel próbálkozhatok már csak.
Balogh Erika
Megbízhatatlan, nem ajánlom. Személyesen eljött megnézte a munkaterületet, elvállalta. Megegyeztünk az időpontban és az összegben is. Majd a kezdés előtt 2-3 nappal azt üzente az ajánlati oldalon, hogy "Nem vállalja". Kerestem többször telefonon - nem vette fel - és SMS-t is küldtem amire szintén nem válaszolt.
Értékelések olyan szakmákban, amelyekben jelenleg nem vállal munkát
Keő Zoltán
Betonozás · Gyors, önálló munkavégzés. A megrendelt anyagok késedelem nélkül megérkeztek. Minden probléma megoldásra azonnal reagált. Néhány apró részlet elmaradt volna, ha megrendelőként nem figyelmeztettem volna. A végeredmény megfelelő volt.
Ajánlatkérő
Betonozás · Terkovet jól rakják de a burkolàs katasztrofa
Ajánlatkérő
Betonozás · Pontos, megbízható, szakember
Ajánlatkérő
Betonozás · Amiben megegyeztünk azt el is végezte.
Viktor
Betonozás · Gyorsan megegyeztünk és a munkát határidőre elvégezte
István
Betonozás · Többször kellet pontosítani, de amikor elkezdte a munkát minden flottul ment. Gyors, precíz munka végzés. Megszervezte a konténert is, ezzel sem nekem kellett bajlódnom. Végig felügyelete a munkát a helyszínen. Az emberei kultúráltak a mai világban ez is előny. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Öt csillagos skálán Tizes:)
Ajánlatkérő
Betonozás · Csütörtökön beszéltük, és szombat délutánra kész volt a 20 nm méretű autóbeálló vasalt betonozása. (földmunkával)
Robi
Takarítás · A kialkudott ár volt, annyi amennyi, gyorsan dolgoztak, nem volt időhuzás, 130nm 3 nap
Zsuzsa
Kőműves · Nagyon jó szemük van, rengeteg hasznos tanácsot kaptam, amiért külön köszönet. Csak ajánlani tudom.
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Térkövezés megbízás