Ajánlatkérő
Nagyon gyorsan reagált és pontos, szuper hegesztő munkát végzett! Köszönöm szépen!Fogadok munkát
Molnár Mihály
Biztonságtechnika
Tanácsadó
Molnár Mihály
Biztonságtechnika
Amit a fémmegmunkálásról tudni kell, azt negyvenévnyi szakmai gyakorlattal tudom vállalni. Dolgoztam nagy cégekben, mint minősített hegesztő. Ezek a közé sorolhatom az angyalföldi hajógyárat, a Ganz Máv-agot, Vasúti hídépítőt, majd az újabb cégek esetében a GE-t, Siemens-t, Knorr Bremsét, Krausét. Minősítéseim sok eljárásból vannak, így hegesztek rozsdamentest, savállót, szénacélt, alumíniumot, forrasztok öntvényt, rezet, bronzot. Szerszámaimat nyugodtan mondhatom ipari minőségűeknek. Hegesztés a vékonytól a vastag anyagig, minőséget korrekt áron. Hobbim, kutya, peca, informatika, ebben a sorrendben. Amúgy 2006 óta rendszeresen gyártunk agility akadályokat. Elsőre még fából, de ahogy nőt az igény, úgy alumíniumból. Sokan úgy jönnek hozzám, ez a beírásokról is lejön, mintha egy varázsló lennék. Nem vagyok, csak az a 30 év, az tényleg harminc évnyi szakmai tapasztalat, és rutin. Ennek több mint a fele, minősített hegesztőként telt, így nekem nagyon sokat kellene azon gondolkodnom, hogy hol rontsam el az anyagot. Nem fogom, inkább hamar meghegesztem. Másik meg az, hogy sokan néznek, hogy rögtön elkészítem a hegesztést. Jelentem, ha nem muszáj, nem tárolnám. Mint egyéni vállalkozó, számlaképes vagyok. ja, és ami cégeknek jól jöhet új azaz, öt évig szóló tűzvédelmi vizsgával rendelkezem. Bár úgy néz ki a referenciaképeken, mintha csak színesfémmel dolgoznék, de vaselemeket is készítek, hegesztek, az általunk megépített elemre, gipszkartonzást is vállalunk. . Gépparkom mozdítható, melyek között van AWI, CO, és elektródás, tehát mindent megtalál. Tehát nem gond a kiszállás. Ha itt nem talál, fent vagyok máshol is, csak keressen rám. Törött babakocsi hegesztését, kerékpárváz, kerítések, kapuk, korlátok hegesztését, készítését vállalom. Babakocsi Szervízelés, hegesztése. Autóbeállók készítése, legyen az vas, vagy alumínium. Futároknak egyedi szállítódoboz készítése, felszerelése akár alumíniumból is.
Mutass többet
Referenciáim
Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.
Értékeléseim
Ajánlatkérő
Babakocsi megjavításával kerestem meg, segítőkész volt és még aznap megcsinálta a munkát. Ajánlom mindenkinek! Ajánlatkérő
Megbízható és kedves mesterember. Szépen dolgozik, és rendet hagy maga után. Amit megígér, azt meg is csinálja, akkor is, ha lehetetlen. Lévai László
Segítőkész, jó szakember... R.Sándor
Valamikor talán igényes munkát is ki tudott adni a kezéből, mára már azonban csak egy lecsúszott művész lelkületű kókler. A megnövekedett keresletnek köszönhetően talál munkát, a kereslet alábbhagyásával azonban nem sok esélye lesz.
Ajánlom mindenkinek, akinek alacsony az adrenalinszintje, és izgalmakat keres, hogy vajon mikor tud kiszállni egy megígért munkára, és vajon mikor fejezi be. De még valószínűbb, hogy a félbehagyott munka után eltűnik. Árat nem igazán tud előre mondani. Ha van egy megállapodott időpont, az még semmit nem jelent. A legváltozatossabb indokokkal ez akár heteket is csúszhat.
8 db laposacélt kellett volna egymáshoz hegeszteni, ez azonban meghaladta a képességeit: nem sikerült sem egy síkban, sem egy vonalban összehegesztenie. 2 irányban is hullámos lett. Egynapos munát nem tudta befejezni, otthagyta félkészen. A hegesztőgépe nálam nem műkött.
Csak félnapos munkával ajánlom keresni, annak, aki már nagyon reményvesztett, és annak is örülne, ha valaki összetákolná amit szeretne. Igényes, esztétikus munkát nem lehet elvárni tőle. Márta
Nagyon kedves és jó szakember. Becsülettel, alaposan átnézi a javítandó munkát és korrektül megcsinálja és árazza azt. Nagyon meg voltam vele elégedve , másnak is szívből tudom ajánlani, arról nem szólva, hogy már másnap segített megszorult helyzetemben. Köszönöm kedves Misi! --***** Farkas Ferenc
Megbízható, segítőkész és jó szakember, aki korrekt árakon dolgozik. Nálunk a garázsajtóra hegesztett lakatfüleket és kérésemre még más kisebb problémát is megoldott, amiért nem fogadott el pénzt. Igazi jó szaki, aki segít, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Molnár-Nagy Mónika
Egy rozsdamentes lépcsőkorlát 3 rögzítéséből 1 eltörött, ezt kellett meghegeszteni. Első kérésre elvállalta ezt a nem nagy munkát, melynél az előkészület sokkal több idő, mint maga a munka. Ennek ellenére elvállalta, nagyon köszönöm ezúton is. Kornél Hajtman
Amit ez a jó ember nekünk meghegesztett, az csodálatos. Pedig nem volt könnyű dolga. Álmodni sem mertünk volna szebbet, álmainkban is nyugodtan előjöhet.
Az ablakrács mindenben megfelel a terveinknek és az elképzeléseinknek. Jól felszerelt gépparkjának köszönhetően a "millió" hegesztést relatíve igen rövid idő alatt csinálta meg.
Gratulálunk, és köszönjük!
Osztályzata: csillagos ötös. Gábor
Gyorsan, pontosan, szépen dolgozik, mindenre talál megoldást. Zvolensky Tibor
Remek szakember, megoldja a lehetetlent is! Jól és gyorsan dolgozik ami nagy ritkaság. Kovács Levente
Másodállásban futárként dolgozom kerékpárral és sikerült menet közben eltörnöm a jobb hátsó villából a villasarut. Ez egyébként azonnali totálkár akkor ha nincs megfelelő szakember aki alumíniumot tud precízen hegeszteni, de nekem szerencsém volt hiszen itt rátaláltam Mihályra aki nemhogy nem utasított el egy komoly szakember számára "kis" feladatot, hanem készségesen elvállalta, és már másnap reggel átvette tőlem a sérült vázat, és a következő napon már készen is volt! A hegesztés nem csak szép de tökéletes is lett, hiszen a visszahegesztett villafül nemcsak erős, de a kereket is központosan és párhuzamosan kell megtartania ami szintén hiba nélküli.
Mindezért a szép munkáért és gyorsaságért igazán nem kért sokat, és én hálás vagyok hogy egyáltalán megcsinálta és nem kellett másik bringát vennem jó sok pénzért, valamint kevés idő esett ki a hiba miatt így azóta gond nélkül tudok a géppel megint dolgozni!
Szumma-szummárum Mihály egy igazi rendes jó szakember aki az embert nézi, nem a lehúzásra utazik hanem valódi baj esetén valóban segít! Jó hogy még találni ilyen jóakaratú mestert és szerencsére itt Budapesten ebben a tényleg egyre embertelenebb és zsúfolt városban!
Szóval ha baj van bátran forduljatok Molnár Mihály hegesztő mesterhez, nem fogtok csalódni! Bubrik Tibor
Rozsdamentes csövet kellett hegeszteni. Nem "nagy meló", de a megkeresésemre másnap már hívott. Szépen dolgozik, tökéletes munkát végzett korrekt áron! Ha tényleg jó hegesztőt keres valaki, akkor Molnár Mihálly személyėben megtalálja! Köszönöm! Ajánlatkérő
Tökéletesen megoldott valamit, amire mások rá se akartak nézni.
Nemcsak hogy szép lett, de még aznap meg is csinálta.
Köszönöm! Molnár Aladár
Speciális hegesztési munka elvégzésére kerestem szakembert. Egy fűkasza hajtűműháza eltörött, alumíniumból készült. Made in Germany, jelenleg már nem gyártják! Mivel Molnár Mihály 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, rá esett a választásom. Időpontot egyeztettünk, pontos volt, a munkát kifogástalanul elvégezte, elégedett voltam vele.
Albert
Nagyon korrekt és jó szakember. A törött családi rézcsillár hegesztésével fordultam hozzá, melyben soron kívül segítséget nyújtott nekem. Köszönöm még egyszer Pavlovics Zoltán
Ha lehetne 10 pontot adnék!
Rugalmas, segítőkész, precíz szakember!
Ha hegesztésről van szó ő a legjobb választás! Biztos, hogy őt fogom hívni legközelebb is! :) Ajánlatkérő
Rugalmas, segítőkész szakember.
Az autósülésem nyikorgásával kerestem meg. Úgy tudtam, hogy eltört és hegeszteni kell, de nem csak ez volt a hibája. Ennek ellenére, időt és energiát nem spórolva megcsinálta nekem. Ezúton is köszönöm! Péter Simon
Miután több szakember visszautasította a megbízást, Ő kézséggel fogadott, a felmerült problémát kreatívan, helyben megoldotta. Igényes, alapos munkát végez. Maximálisan tudom ajánlani! :) Incze Csaba
Nagyon korrekt,és nagyon jó szakember. Egy elég bonyolult dolgot,amire mások nemet mondtak,probléma nélkül megoldotta. Maximálisan megvagyok elégedve a munkájával. Köszönöm Cornejo Luis
Kitűnő szakember! Gyors pontos alkalmazkodó, érti a dolgát. Csak ajánlani tudom. Gábor Nagy
Sürgős hegesztési munka volt egy régi Yugo típusú autón. Szerencsémre Mihály a közelben dolgozott, szinte azonnal tudott indulni hozzám. Hozzá nem értésem miatt rosszul vázoltam a problémát, de Mihály nem ijedt meg, azonnal talált jó megoldást. Gyorsan, pontosan, precízen dolgozott, ráadásul jó áron. Hozzáállása is kiváló, egy intelligens embert ismerhettem meg. Biztos, hogy őt keresem legközelebb is, ha lakatosmunkára vagy más, szakmájába vágó dologra lesz szükségem. Ezúton is köszönöm a segítségét! Jacsó Pál
A megbeszélt időben pontosan elvégezte a munkát.
Köszönöm Ajánlatkérő
Egy szívósoron egy apró, de annál inkább problémát okozó lyukat hegesztett meg nekem pillanatok alatt, köszönöm még egyszer! Ajánlatkérő
gyors, korrekt :) Tóth-Bíró Ágnes
Megbízható,pontos szakember. Tökéletesen megjavította az erkélyünket. A kisbabánk éppen aludt,ezért felajánlotta,hogy az erkély helyett lemegy az épület elé és ott végzi el a hangos munkàt. Nagyon figyelmes. Ajánlom mindenkinek! Stáhly Kati
Nagyon elégedettek voltunk a gyors munkával és a korrekt árral. Másnak is ajánljuk. Ajánlatkérő
Gyors,szavahihető korrekt szakember,aki nagy kincs a mai világban! Remek párost alkot a kerékpárszerelő kollégájával! Mind a ketten tisztességes áron,tisztességes munkát végeznek!
Köszönet érte,bátran ajánlom Őket másnak is!
Üdvözlettel a "törött vázas caprinos" Ajánlatkérő
Kiváló szakember, ajánlom mindenkinek! Ajánlatkérő
Munka nagyon fontos volt! Mentő autó váltó bak rögzítő! Helyszínen precíz és jó minőségű munkát készített Köszönjük a gyors és hatékony segítséget Ajánlatkérő
Megbízható, gyors, precíz, korrekt szakember. Ajánlom mindenkinek. Ajánlatkérő
Az 5 literes "alumínium" autoszifonon lévő lyuk behegesztésével kevesebb idő alatt végzett, mint a parkolásra szánt idő. Én fél órányit szántam rá, de még maradt negyed óra. Nem kellett otthagyni, azonnal megcsinálta és teljesen normális áron. Köszönet érte! Ritka manapság az ilyen "Jó szaki". Ajánlatkérő
Gyors kapcsolatfelvétel, rugalmasság, kedvező ár és gondos munkavégzés => ajánlom!
A menthetetlennek hitt alu keréképárvázam a hiba feltárását követően súlyosabb állapotban volt a feltételezettnél, de szakértelmének köszönhetően újra használhatom. Köszönöm, Misi! Csikász Andrea
Ritka és megbecsülendő kincs! A legaprólékosabb munkát és odafigyelést igénylő feladatokat is zokszó nélkül, gyorsan és tökéletesen oldja meg. Nekem egy több szakember által már visszadobott munkát oldott meg parádésan! Köszönöm Misi! Ajánlatkérő
A Kolosy téren már ma elkezdődött az Advent, mert egy Angyal személye megmentette a karácsonyfa állítást :-)
Gyors, korrekt és precíz, jóindulatú tiszta szívű embert ismerhettem meg a mester személyében! Mindenkinek csak ajánlani tudom, gyors és korrekt ember! Ajánlatkérő
Rendkívül korrekt és a munkájára igényes szakember! A munkát pontosan és gyorsan elvégezte, megfizethető áron. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Ajánlatkérő
A munkát hibátlanul elvégezte. Ajánlatkérő
Jóhiszeműen vásároltam egy alukerékpárt a jófogáson,mint később kiderült,törötten. Hosszú tépelődés után,a javíttatása melett döntöttem és itt a jószaki.hu oldalon találtam rá Molnár Mihály szakemberre,aki az általa javasolt kerékpár szerelővel együtt remekül megoldották a javítást. Mindkét szakember udvarias,szavahihető! Köszönöm Ajánlatkérő
Nagyon korrekt ember és jó szakember. Csak ajánani tudom. Ajánlatkérő
Ezúton is köszönet még egyszer a gyors kiszállásért. Késő délutáni megkeresésemre egy órán belül választ kaptam, a sürgős munka másnap a megbeszélt időben kifogástalanul elvégeztetett :) Tamás Papp
Megkeresésemre gyorsan válaszolt, ajánlatot adott. Profi szakember, gyorsan és kiváló minőségben, korrekt áron dolgozik. Köszönöm! Thuróczy Mátyás
Kedves Misi!
Nagyon köszönöm a gyors és szakszerű alukerékpár vázjavítást. Köszönöm, hogy gondoltál előre a nyeregcső hosszabbításra és ezért nem kellett külön köröket futnom.
Mindenkinek ajánlani tudom, mert korrekt munkát végez kiváló áron. Ma reggel kértem ajánlatot a javításra, és délután már neki is látott a munkának. Külön kiemelném, hogy volt lehetőségem megvárni a javítást és a kerékpárt nem kellet szétszerelnem a hegesztéshez.
Köszönöm a segítséget!
Mátyás
Ajánlatkérő
A megkeresést követően pár órán belül érkezett a hívása. Még aznap este meghegesztette a széttört trambulint. A legjobbkor, mert másnap jöttek haza a gyerekeim, akik nagyon örültek, hogy újra használhatják. Kiváló munkát végzett, most a javított elem jobb mint az eredeti!
Nagyon köszönöm!
Marcell Tarsoly Krisztián
Nagyon elégedett voltam a szakember munkájával. Egy robogó alumínium kerekének a hegesztése volt a munka és tökéletesen elvégezte. Másoknak is ajánlom. Cserháti Gábor
Megmentette a letört bringa fékkaromat!!!! :-) Nagyon hálás vagyok, azonnal neki is fogott és fél órán belül el is készült. Szívesen ajánlom bárkinek!!!! Szabó Gyula
E-mailben kerestem meg Molnár urat a hegesztőt.. Nagy meglepetésemre, egy órán belül visszahívott, ablak rácsok visszahegesztése volt a feladat… megnézte profi módon a házat az interneten keresztül, ..már egész Budapest rajta van a fényképes utca keresőn.. aztán megbeszéltük az időpontot.
Rengeteg munkája van, így 3 hetet kellett várni ..de.. profi módon, szakszerűen, ügyelve a tisztaságra, a környezetre.. megcsinálta és ami fontos tisztességes áron!!
Mindenkinek jószívvel ajánlom!! Szarvas Ferenc Produktum Kft
Misi készséges és szorgalmas. Minden hegesztés fajtában járatos. Cégünk
több fontos gyártmányának létrehozásában eredménnyel tevékenykedett, Németh Erika
Misi a rábízott (egyáltalán nem könnyű) hegesztési munkát gyorsan és kiváló minőségben végezte el. Kéréseimet maximálisan figyelembe vette és nagyon segítőkész volt. Nagy szaktudást igénylő, precíz munkákat nyugodtan bízzanak rá.
Krasznai József Ajánlatkérő
Gyors,profi,megbízható,árbarát,Köszönöm Ajánlatkérő
Misi rendkívül segítőkész. Mindig figyel a megrendelő igényeire. Megkeresés után gyorsan válaszol. Munkáját az igényesség, precizitás jellemzi. Megbízható, nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik.Jó szívvel ajánljuk mindenkinek.
Papp család Szentirmay István
Molnár Mihály, "Jószaki"-t választottam egy munkához, hegesztési ügyben. Gyorsan kaptam választ a megkeresésre. Gyorsan kaptam, szinte azonnalira időpontot. Találkozásunkkor a feladat szépen és rendben el is készült.
Sok "Jószaki" kis helyen is elfér!
Köszönöm a munkát! Köszönöm a "Jószaki.hu" társulatának a lehetőséget! Téglás György
Ajánlatkérésemre még aznap reagált. Másnap telefonon keresett, időpont-egyeztetés után szinte azonnal fogadott, és gyorsan, szakszerűen összevarrta a bringám hátsóvilla-nyeregvázcső mindkét oldali megpattant illesztését ügyelve arra is, hogy minimális mértékben égjen csak meg a festés. Még az édesanyja által kínált kávét sem tudtam meginni, mire végzett is. Az előre megállapodott, igencsak kedvező ár fejében végezte el a munkát mindezeken túl még segített megoldani az odaúton keletkezett pedál-problémám megoldásában is: a közelben lévő, vele kooperáló kerékpár-szervízbe át is kísért. Mindenkinek csak ajánlani tudom! János Szabó
Szombaton is azonnal jelentkezett, a munkát gyorsan és jól elvégezte :-) Köszönöm! Ajánlatkérő
Kiváló szakember. Mindenkinek ajánlani tudom aki precíz, pontos és minőségi munkát szeretne rövid határidőn belül. Egy olyan alkatrészt gyártott részemre amit senki nem tudott kivitelezni. Az 5 csillag még kevés is, legalább 10 csillagot érdemel!!! Gattus Szultán
Gyorsan, jól, korrekt áron dolgozott. Csak ajánlani tudom. András Gadanecz
Gyorsan reagált, segítőkész volt. Egy nem mindennapos feladatot kellett együtt megoldanunk: egy kerékpártartót kellett átalakítani motorkerékpárra szereléshez. Nagyon jó partner volt ebben. Egy fél nap ötletelés és kreativkodás után teljesen egyedi darabot készített. Igazi jó szaki! Vass-Dobolyi Èva
Megbízható szakember, aki szép kivitelű és precíz munkát végzett, amivel nagyon meg voltam elégedve. Nagy László
A Csalánosi csárda Óbuda konyhafőnökeként már több mint egy éve dolgozunk együtt ,abban hogy gördülékenyen tudjuk vendégeinket kiszolgálni! Minden munkát ,amit adunk neki mindig gyorsan ,és kiválóan végez el ! Kiváló szakember ,mindenkinek csak ajánlani tudom ,még akkor is megoldja a heggesztési problémákat,amikor már más feladja ! Köszönöm mégegyszer a mai munkáját kiválóan működik !!! Nagy László konyhafőnök Ajánlatkérő
Nagyon profi, pontos, gyors, korrekt szakember. Azt a problémás munkát is szó nélkül elválla, amit már más nem. Nagyon korrekt áron dolgozik. Nagyon elégedett vagyok, ő tényleg igazán "jószaki". Legközelebb is őt hívom, bárkinek nyugodt szívvel ajánlom. Hegedűs Gergely
Gyors reakció, kiváló munka, barátságos ár. Egy KTM biciklit vittem fejcső repedéssel. Azonnal megoldotta a problémát. Az ajánlott kerékpár szerviz szintén nagyszerű munkát végzett!
Köszönöm! Kőhalmi Sándor
Elöltöltős mosógépemben eltört az öntvény alumínium dobtartó két helyen.
Elvállalta a hegesztését és meg is csinálta, profi munkát végzett, még meg is erősítette plusz lemezzel, szuper lett!
Megmentette a mosógépemet!
Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Köszönöm! Meder Barnabás
Gyorsan, pontosan dolgozik. Nem ismer lehetetlent.
Nem akart elfogadni pénzt a munkájáért!
Köszönöm szépen. Ajánlatkérő
Gyorsan, pontosan dolgozik. Alapos, precíz. Nem ismer lehetetlent.
Köszönöm a munkát. Működik. Dobóczy Tibor
A megkeresésre gyorsan reagált, felmérte a helyzetet és ötleteivel segítette a galéria világító-sín rendszerének a kialakítását. Segítőkész, együttműködő munkájával a vártnál jobb megoldást találtunk, ezzel esztétikailag is szebbé vált a belső összkép. Köszönöm Mihálynak a közreműködést és ajánlom másnak is, mert ő nem csak a kezével, de a fejével is "dolgozik".
Dobóczy Tibor ArtCon Galéria-Antikvitás Ajánlatkérő
Gyors, alapos. profi, olcsó. Le a kalappal! Pictures Hz
Teherautó platóján kellett összehegeszteni 5 tábla bordás aluminium lemezt. A megbeszélt időpontban házhoz jött, szépen, jól, pontosan és gyorsan elvégezte a munkát. A megkeresésre nagyon hamar reagált, alkalmazkodott a nekem megfelelő időponthoz. Az ár teljesen korrekt volt, nagyon meg vagyok elégedve, ajánlom mindenkinek. Köszi Misi! Ajánlatkérő
Azonnali válasz, gyors, szakszerű munka, korrekt ár. Mindenkinek jó szívvel ajánlom Mihályt, ha a hajóján eltörik egy alumínium öntvény. Ajánlatkérő
Korrekt ár, kiemelkedő szakértelem, hozzáállás! Ha máskor gondom lesz hozzá fordulok, másnak is Őt fogom ajánlani.
Bárcsak más szakterületen is ilyen hozzáállással, színvonallal találkoznék.
Az elvégzett munkáról röviden:
Autóm vezetőoldali ülése háttámlájának két fém rögzítője közül az egyik eltört. (Nem gondoltam, hogy javítható, mert látszólag elég kényelmetlen helyen tört el...)
Weben rákerestem, megtaláltam, top 1 -> ajánlatot kértem, rövid időn belül vissza is hívott, megbeszéltük a problémámat, délután munka után tudott is fogadni.
Kb fél óra alatt kiszedtük az ülést, meghegesztette és visszaraktuk.
100 kiló vagyok, félve ültem be, de most már úgy érzem, hogy egy elefántot is elbírna. :) Jobb mint újkorában.
Köszönöm! Ajánlatkérő
Gyorsan reagált és precíz munkát végzett. Mindenkinek ajánlom! Ildikó Zádor
Mind a lebonyolítást, mind a munka minőségét illetően "Príma, Primissima Szaki"...) Bogdán Gábor
Igaz, elég kis munkával kerestem meg, azaz nagyon kis keresztmetszetű anyagok kis felületen történő hegesztésével, viszont annál nagyobb odaadással és türelemmel végezte feladatát, hozzáteszem kitűnően. Köszönöm Misi! Ajánlatkérő
Mihállyal a munka gyors volt és jó minőségű munkát adott ki a kezéből,folyamatosan tájékoztatott a munka fázisairól emailben.Következő alkalommal is őt fogom választani,ha ilyen jellegű munkát akarok csináltatni,illetve másnak is ajánlani fogom.
Köszönöm.
Még találkozunk:) Ajánlatkérő
Gyorsan jelentkezett, korrekt árat ajánl, pontos, megbízható és kitalálja a legjobb megoldást, csak ajánlani tudom mindenkinek. Emellett még barátságos is, köszönöm! :) Ajánlatkérő
Ajánlatkérés után rögtön visszahívott. Egy kanapé tartórúdját kellett meghegeszteni. Egy napon belül elvégezte a munkát, korrekt áron, az eredmény magáért beszél! Köszönöm a segítségét. Sándor
Kitűnő munkát végzett, azonnal válaszolt megkeresésemre. nála olcsóbban nem lehet dolgozni, mert 1000Ft-ot kellet neki fizetnie azért a Net szolgáltatónak, hogy rátaláltam, tőlem pedig kénytelen volt ezt a pénzt elkérni, bár csak 500Ft-ot kért eredetileg a 10 perces munkáért. Előre megmondta, hogy olcsón dolgozik. Valóban ráfizetésre dolgozni, annál nem lehet olcsóbb. Csak a fogyasztónak drága, mert nem az elvégzett munkát fizeti meg, hanem a Net-et. Köszönöm, ebből nem kérek ezután, inkább mindenkinek elmondom, hol találja meg Molnár Mihályt, ha szakmunka elvégzésre van szüksége, és felejtse el a Net-es kereséseket, mert azok drágák a szakembereknek, és még drágábbak a megrendelőknek, csak erre utólag jön rá mindenki. Köszönöm, és hálás vagyok Molnár Mihálynak, hogy a munkát azonnal elvégezte ezután azonban megpróbálom elfelejteni a Net-es kereséseket, helyette a hagyományos: - látom, meggyőződök róla, beszélek vele, és megbízom annak alapján, hogy a szemébe nézek, illetve elfogadom megbízható élő személyek véleményét - módszert részesítem előnyben.
Ajánlatkérő
Árajálatkérés után azonnal be is jelentkezett, időpontra meg is jelent, és azonnal neki is szeretett volna látni a munkának. Egy kis anyagbeszerzés után nek is állt. Közben gondolkozik is, ötletel. Hétvégére fejezi be a munkát, amelyből csak kis esztétikai elemek vannak hátra. Elégedettek vagyunk. Köszönjük. Kakuk Jenő
Nagyon gyorsan és precízen dolgozott, elégedett vagyok az elvégzett munkával! Bárkinek tudom ajánlani! Webáruház Háztartási
A munkát (vízmelegítő lemezhenger repedés hegesztése) lelkiismeretes alapossággal, kiváló minőségben, még a megrendelés napján elvégezte.
Ha röviden minősíteném akkor ALAPOS, MINŐSÉGI MUNKA, KORREKT ÁRON!
Mindenkinek ajánlom. Matyi István
Először is ,köszönöm a munkádat Misi!
A véleményem az , hogy aki a kis munkákat is frappánsan, gyorsan képes megoldani ,arra a nagyobb volumenű munkáknál is bizton számíthatunk.
A Misi igazi Ezermester a szó legszorosabb és legszakmaibb értelmében is.
Mindenkinek jó szívvel ajánlom,a megelégedés nem fog elmaradni.... Khoór Bence
megfelelő munkát végzett, köszönöm Nagy Attila
Hétvége ellenére meglehetősen sok időt foglalkozott velem.
A feladat egy kerékpár váz repedés javítása volt, amit több mint jól elvégzett.
A kerékpár szervizben acélnak vélt vázról kiderült, hogy alumínium. Ez sem okozott problémát. A hegesztés elég masszívnak tűnik, mégis esztétikus.
Az én ügyetlenségem okozott némi problémát, és akkor sem hagyott magamra a gondommal. Egy közelben lakó kerékpár szerelő ismerőse tökéletesen kijavította az ügyetlenségem által keletkezett kárt.
Az árat tekintve, én éreztem kényelmetlenül magam, olyan keveset kért (és ez igaz a kerékpár szerelőre is).
Tiszta szívvel tudom ajánlani bárkinek. Jól képzett szakember.
(Sajnos a kerékpár szerelő elérhetőségét nem tudom, őt is szívesen ajánlanám a bringások figyelmébe.)
Köszönöm a jó és pontos munkát! K. Péter
Megkeresésünkre gyorsan reagált és hétvége ellenére, vasárnap ki is jött megjavítani az ajtórácsot. Kiss-Hindy András
Nagyon alaposan és körültekintően dolgozott.
Korrekt áron. Sándor Verbovszki
Korrekt és rendkívül gyors, de precíz munkát végez, igazi profi és nagyon kreatív. Amit kértem, maximálisan teljesítette és mert szükséges volt egy másik alkalommal folytatni a munkát Ő hívott vissza, hogy mikor lenne alkalmas folytatni. Igazi emberi és szakmai élmény volt vele együtt és ha kellett a keze alá dolgozni. Amit a referencia munkáiból láttam, azt kaptam és korrekt áron. Nincs hókusz-pókusz, vagy altató szöveg, jó hangulatú vele a munkavégzés. Köszönet neki. Lehetne a szakmai szlogenje: "Amit ígérek, azt teljesítem". :) Mészáros Zoltán
Vasárnap reggeli megkeresésemre nagyon gyorsan reagált. Hétfőn már el is kezdte, és sikeresen be is fejezte a munkát, ami nem volt egyszerű... Nagyon köszönöm neki a gyors, kreatív munkát.
Mészáros Zoltán. Dzsóbá Pirnyák
Nagyon rugakmas..korekt,munkájára igényes szakember.A munkát tökéletesen végezte el,ahogy vártam.Kevés az ilyen szakember manapság! Az ár nagyon korekt volt.Mindenkinek ajánln tudom!Koszonom a munkát. Szepesi Zsófia
Nagyon kedves, segítőkész, és még az ordító szomszédoktól is megvédett. Köszönöm! Fazekas Zsolt
Kedves, gyors, és lelkiismeretes szakember,
mindezt korrekt áron. Ajánlom mindenkinek. Jó Szaki
Klemm Árpád ezt írta róla: "Gyors, precíz, megbízható! Bárkinek szívesen ajánlom!" Virag Sallai
Mindenkinek ajánlom Molnár Mihályt, aki szereti a pontosságot, megbízhatóságot!
Nagyra értékelem, hogy szinte azonnal reagált a kérdésemre, és másnap el is végezte a rábízott munkát.
Köszönöm Mihály!
Ritka manapság a szakmáját szerető mesterember!
Hatala Gábor
Mindenkinek ajánlott JÓSZAKI Api Feri
Megkeresésemre egyből reagált.Hétvégén ráadásul két ünnep között!Igazi SZAKEMBER aki tényleg mindenre tud egyből megoldást.A melót precízen jó áron megoldotta.Nyugodt szívvel ajánlom! Springer Jozsef
Megkeresésemre azonnal válaszolt, a megbeszélt időre pontosan és jól elvégezte a munkát korrekt áron. Mindenkinek ajánlom. Németh Fülöp
Nekem egy alumínium szerkezetet kellett hegesztenie, ahol vigyázni kellett a melegnél való anyagvetemedésre. a munka jól sikerült, mindenkinek ajánlom. Jó szaki Ecsenyi Monika
Nem csak remek szakember, hanem igazán gyors is. Nekem sajnos hétvégére esett a feladat, és Ő függetlenül attól, hogy szombat van, készségesen beinvitált, és nagyon gyorsan, precízen és nem utolsósorban szépen megcsinálta a hegesztést. Szívesen ajánlom mindenkinek, akinek fontos hogy gyors, korrekt, hozzáértő, igazán jó szakember végezze el a szükséges feladatokat. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. Kozma Klara
Lakatos bútorokhoz keresem szakembert. A feladat nem volt egyszerű, de minden problémára volt javaslata. A végeredménnyel pedig maximálisan elégedett vagyok. Nagyon szépen és gyorsan dolgozik. A famunkákhoz is ért, ami az én esetemben (bútor) külön előnynek bizonyult. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönöm! Törölt felhasználó
Budapesten az egyetlen volt, aki vállalta a helyszínen az öntvény hegesztését. Hívtam, jött és nem több napos váratás után volt hajlandó foglalkozni a munkával. Nekem egy hajómotort kellett meghegesztenie, tökéletes lett. Azóta több ismerősömnek is ajánlottam, mert tökéletesen hegeszt alumíniumot, öntvényt. Értékelésem: Végre egy igazán JÓSZAKI, mindenkinek ajánlom! Munkádat és segítségedet megköszönve, maradok tisztelettel Puskás Gergely Sipos Attila
Nagyon gyorsan és jól dolgozott, nagyon elégedett vagyok az elvégzett munkával! Bárkinek tudom ajánlani! Puskas Oliver
Nagyon jó szakember..És nagyon korrekt áron dolgozik. Mindenkinek csak ajánli tudom! Tamás
A munka még folyamatban van, de már most kiderült, hogy alapos átgondolt válaszokat ad. Köszönöm! Értékelések olyan szakmákban, amelyekben jelenleg nem vállal munkát
Ricsi
Hegesztés · Csak ajanlani tudom, gyors es preciz munkavegzes, barati aron. Komoly szakember! Sándor
Lakatos · Többször beszéltem vele, kért fotókat is, amit azonnal elküldtem, de ennek ellenére sem ajánlatot nem adott se nem jelentkezett Ajánlatkérő
Lakatos · Nem derült ki Ajánlatkérő
Hegesztés · Tudom, hogy kis munkára kértem ajánlatot, de még annyit se reagált, hogy ilyet nem vállal. Ajánlatkérő
Lakatos · 2x is megígérte, hogy felhív, ez sem történt meg, így nem is jött ki Péter
Lakatos · A közeljövőben szigetelés lesz a házon így megkértem őket, hogy az erkélyen lévő korláton változtassanak, úgy hogy majd elférjen egy kisebb üvegfelület. Mihály nagyon segítőkész volt, előre megbeszéltünk egy árat és időpontot. Látszott a hozzáértés, barátságosak voltak és a megbeszélt időpontban érkeztek, továbbá az ár sem változott. Ajánlom őket, én biztosan őket hívom legközelebb is. Siposné Bondor Gizell
Lakatos · Precíz, pontos. Lavend
Lakatos · Tisztességes szakember. Ajánlatkérő
Hegesztés · Kíváló szakember, kifogástalan, tökéletes munkát végzett. Köszönöm a gyors preciz segítőkész hozzá állást. Muki46
Lakatos · Segédjével jött, aki szintén nagyon ügyes és szorgalmas. Gyorsan megállapították a kapu hibáját, és megoldották. A próba alatt kiderült, hogy a másik szárnyat is passzítani kell. Ezt is nagyon jól és ügyesen megoldották. Mellékesen még a rollerem problémáját is gyorsan megoldották. 3 1/2 óra munkáért 40 ezer forintot kértek, ami szerintem rendben van ennyi munkáért. Hasznos tanácsokat is adtak a kapu használatához, és általában kellemes emberek voltak, akikkel öröm dolgozni. András
Hegesztés · Kiváló munkát végzett. Bátran ajánlom mindenkinek. Ajánlatkérő
Hegesztés · Megoldotta a problemat Erika
Lakatos · Nagyon gyorsan jelentkezett. Hozzánk egyik kollégáját küldte, aki már másnap délelőtt, a megbeszéltek szerint jött, és kifogástalanul elvégezte a hegesztést, amit szépen le is festett. Tiszta munkát végzett. Délután megkeresett, és érdeklődött, hogy elégedettek vagyunk-e, megfelelően lett-e elvégezve a munka. Eddigi tapasztalatom alapján szívesen ajánlom másoknak is! Ajánlatkérő
Hegesztés · Pontos megjelenés,szakszerűnek tűnő hozzáállás. Horgász miki
Hegesztés · Nagyon megbízható, színvonalas munkát végez. László
Hegesztés · Korrekt, gyors, pontos. Nagyon hamar tudott fogadni, a munkát gyorsan és nagy odafigyeléssel elvégezte. Abranyi
Hegesztés · Korrekt, pontos, barátságos, segítőkész maximálisan. Ajánlatkérő
Lakatos · Tökéletes munkát végzett, gyorsan reagált az ajánlatkérésre. Ajánlatkérő
Hegesztés · Semmi. Nem reagált az emailjeimre Gyenes Géza
Lakatos · A bejelentkezést követően 1 órán belül fogadott, fél órán belül elkészült a kívánt módon. Ajánlatkérő
Hegesztés · . Attila
Hegesztés · Segítőkész Ajánlatkérő
Lakatos · Gyors és ügyes Lujza
Hegesztés · Nagyon gyorsan reagált, azonnal megoldotta a feladatot. Ajánlatkérő
Hegesztés · Teljesen meg voltam elégedve. Ajánlatkérő
Hegesztés · Minden rendben volt, elégedett vagyok az elvégzett munkával. Hidas Károly
Hegesztés · Elégedett voltam. Gyors és pontos, megbízható szakember. Vikler Ferenc
Hegesztés · Kisebb munkára kértem meg a szakembert. Gyors, pontos, precíz szakember. Tökéletes munkát végzett. Másoknak is ajánlom 5*** Cserháti Gábor
Hegesztés · Teljesen meg vagyok elégedve a szakemberrel. 5*** Ajánlatkérő
Lakatos · Nagyon elégedett voltam a szakember munkájával!Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.