Mefe-vill kft
Mefe-vill kft
0
Megbízás

2 hónappal ezelőtt volt itt.

Kiszállok Nagyszentjános teljes területén

Mefe-vill kft

Szakmai sikereink a büszkeségünk, cégünk az életünk! Családi vállalkozásunkban három generáció óta öröklődik a szakma. Családtagjaink folyamatosan vesznek rész tanfolyamokon, továbbképzéseken, hogy partnereinknek teljes körű segítséget tudjunk nyújtani, ipari, családi, vendéglátói, szolgáltatói környezetben. Így a régi és az újabb rendszereket, valamint az ezekhez szükséges engedélyeket, szabványokat, kötelező dokumentációkat időről – időre frissítjük. Mint cégvezető, Meleg Ferenc 1995 – be végeztem, erősáramú villanyszerelőként. Az alapokat egyéni vállalkozóként, építettem ki. Majd több évtized tapasztalataival a hátam mögött, alap 2019 – be céget alapítottam. Ahogy a vállalkozásomat, úgy a kapcsolataimat is, megrendelőim igényeihez alakítom. A kollégáink Budapest, Győr , és Balaton környékén vannak jelen .
Mutass többet

Értékeléseim

Értékelések olyan szakmákban, amelyekben jelenleg nem vállal munkát
Lacó Bálint
Villanyszerelő · Becsülettel, gyorsan végezte a megrendelt mun kát
Béla
Villanyszerelő · A lényegre koncentrálva, szinte azonnal belekezdve megoldotta a feladatot. Szép és igényes munkát hagyott hátra tiszta munkaterülettel. A feladat terv szerint valósult meg. A vállalási ár korrekt, különösen a nagyon gyors feladatkezdés fényében! Más feladatokra is fogok megbízást adni számára.
Hoffart Zsolt
Villanyszerelő · Korrekt, a megbeszéltek szerint eljárt ahogy azt kell.
Ajánlatkérő
Villanyszerelő · Precíz munkavégzés
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Válaszaim

Új ingatlant vásároltunk. Az előző tulajdonos azt mondta, hogy a családi ház villanyszerelése házilag valósult meg, ami számunkra nem épp bizalomgerjesztő. Szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy minden szakszerűen zajlott, de nem tudjuk, ezt hogyan lehetne kideríteni. Ebben szeretnénk tanácsot kapni.

Az én válaszom:

„Kedves Kinga ! A lakás elosztóba került Fi relé, azon lehet találni teszt gombot, ha még nyomja akkor le old és az adott területek nem lehet villany. Az előszót a további vizsgálatokhoz le kell venni a tételét, a nulla színben kék , a pe sínben zöldkártya vezetékek vannak, a 2 sín nem szabad össze kötve lennie. Vag, a dugaljban a kék és zöldkártya vezetékeket ha feszültség alatt vannak , és összeérintem a Fi-relének le kell oldani. Továbbá műszeres mérsékelt lehet tovább vizsgálódik, pl védöföld folytonosság vizsgálattal Üdvözlettel Meleg Ferenc ”

2022. nov. 3.