![](https://storage.googleapis.com/joszaki-profile-photos-v2/879574_256.jpg)
Boglárka
Kőműves · Én csak a falban keletkezett kárt szerettem volna kijavíttatni ami az ajtócsre során történt, de ő felajánlotta, hogy az ajtót szebben a helyére tudja tenni mint ahogy volt, mert kicsit ferdén lett betéve. Vízszintesre hozta az igaz, de valamiért nem lehet kettőre zárni, pedig korábban lehetett. Viszont egy rakás pénzt elkért ezért a munkáért, mert sokkal tovább tartott neki mint gondolta. Azt mondja magáról, hogy mindent meg tud csinálni, de igazából semmit nem csinál meg elég precizen és szépen. Nálam többmindent is elvállalt. Rendszeres nála, hogy nem érkezik a megbeszélt időben és sokkal tovább tart neki a munka mint ahogy az elején gondolja, ezért vissza kell jönnie, aztán a kiszállás költségeit a nyakamba varrja, holott nem én akartam, hogy olyan messziről jöjjön hozzám, hanem ő. A szomszéd ajtaját sem tette be szépen, pedig az nem volt elrontva. Az ajtónak a fallal érintkező része nincs jól eldolgozva. Egyszerűen fogalma sincs arról, mi a szép eldolgozás. A harmónikaajtómnak a mágnesei nem pontosan illeszkednek, mert erre sem figyeltek oda, fel sem merült bennük, hogy a mágneseknek össze kell érniük, akkor marad csukva az ajtó. A szögek amikkel rögzítve van az nem engedi az összeérést, de ha fél centivel följebb ill. lejjebb teszi őket, akkor már nem a szögre csukódna a mágnes másik része hanem egymásra.
A csempék fugái is rondák és még ő becsmérelt nálam egy korábbi fugázást ami sokkal szebb mint amit az ő embere nekem csinált.