
Törölt felhasználó
Kaputelefon szerelés · 2024. augusztusában járt nálam az úriember, akkor a videós kaputelefonomat javította. Maximálisan meg voltam vele elégedve, később derült ki, hogy a hibás egység annak ellenére, hogy amikor elment, megszólalt, aztán soha többé. Amikor itt járt, kiderült, hogy ért a számítógéphez is. Mivel akkor vették le a lábamról a gipszet,alig tudtam járni,még emberi szívességet is tett. Abban maradtunk, hogy amikor én már jobban leszek jelentkezem és megbeszéljük a folytatást. Hónapok teltek el. A Facebookon ismerősök lettünk, de miután oda hiába írtam üzenetet, közölte, ő azt nem használja ! Emailt írtam nem is keveset. Soha semmire nem reagált, nem válaszolt, egyszerűen köddé vált. Egy alkalommal kértem tőle SOS tanácsot azt megadta. De utána semmi. Amit nem értek, mert az ittléte nem ezt mutatta, hogy ennyire link . Sőt, abszolút számítottam rá a többi munka elvégzésében. Cserben hagyott és tudomást sem vett rólam. Mivel kifizettem a videós kaputelefon javítását, én azt a pénzt nem kértem vissza, nem kértem a javítást sem, mert egyértelmű volt, hogy cserélni kell. Én írtam az első jó véleményt róla ezen az oldalon. Amit ezennel sajnálattal visszavonok, nem ajánlom Gáll Tibort.