Fogadok munkát
Dr. Gerse Márton
Dr. Gerse Márton

Ügyvéd

132
Megbízás

11 órával ezelőtt volt itt.

Kiszállok Budakeszi teljes területén

Minősített jószaki

Dr. Gerse Márton

Ügyvéd

Ügyvédi irodánk polgári és közigazgatási ügyek teljes körével foglalkozik Budapest 150 km-es körzetében. Forduljon hozzánk bizalommal válás, peres eljárás, cégeljárás és követelésérvényesítés ügyében.
Mutass többet

Értékeléseim

Andrea
Ügyvéd · Rendben volt.
Adrián
Ügyvéd · Igazából nem olvasta el az általam megelőzően küldött tényállást és vonatkozó kérdéseimet, nem készült fel az ügyben egyáltalán, gyaloglás közben volt a beszélgetés alatt, nem éreztem hogy valóban az ügynek szentelte az idejét. Kifizettem a tanácsot, amit amúgy is tudtam, hogy lehetőség szerint kerüljük el hogy bíróság elé eszkalálódjon az ügy. Fél óra helyett 20 perc alatt befejeztük, tehát simán belefért volna a 30 perces konzultációs díjba, hogy előzőleg legalább a tényállást megismerje.
Csaba
Ügyvéd · Feladat még folyamatban van…,kíváncsian várom a végeredményt.
Györgyi
Ügyvéd · Akkor tekintjük véglegesen lezártnak az ügyet, ha megkaptuk az értesítést a Cégbíróságtól.Még szoknunk kell az elektronikus ügyintézést, de az ügyvéd úr igazán segítőkész volt.
Tündi
Ügyvéd · Az Ügyvéd Úr nagyon segítőkész és szimpatikus, tartja magát az adott szavához, teljesen megbízható.
Márton
Ügyvéd · Gyors segítőkész pontos
Radics
Ügyvéd · Pontos, precíz, tanult, közlékeny, kommunikatív.
Edit
Ügyvéd · Mindenkinek csak ajánlani tudom. Teljeskörű ügyintézést, képviseletet bíztam rá. Csak pozitívumokat mondhatok róla.
Ági
Ügyvéd · Nagyon felkészült, jó ügyvéd .
Magdi
Ügyvéd · Megbízható.
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Nagyon korrekt, jó kommunikácó és segítőkész, amire kíváncsi voltam 90%-ban megválaszolta
Tamás
Ügyvéd · Rugalmas és együttműködő volt.
Attila
Ügyvéd · Megbízható, precíz, gyors
Kristóf
Ügyvéd · korrekt és ügyfélbarát ügyvéd
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Csak ajánlani tudom
Toth Károlyne
Ügyvéd · Felkészült gyors és megbízható.
Ajánlatkérő
Ügyvéd ·
Ajánlatkérő
Ügyvéd · még nem dolgoztunk együtt
Anita
Ügyvéd · Szakmailag felkészült
Dr Molnárné Nagy Klára
Ügyvéd · Mèg folyamatban,vemèmy később.
Paulenyák Csaba
Ügyvéd · Minden rendben ment
Benő
Ügyvéd · folyamatban
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Meg voltam elégedve a munkájával.
Katalin
Ügyvéd · Pontos,precíz
Sándor
Ügyvéd · Segítőkész
József
Ügyvéd · Minden rendben volt. Amit megbeszèltünk, úgy csinàlta meg. Rugalmas volt.
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Az érdemi munka még folyamatban, így nem releváns a véleményem egyelőre.
Zsomi
Ügyvéd · Emberileg nyugodt baratsagos,szakmailag alapos,preciz tapasztalt,egyenlore tobbet nem tudok mert folyamatban van az ugy.
Andrea
Ügyvéd · Minden jogi kèrdèsemre vàlaszt kaptam a legelsô talàlkozàsunkkor. Nagyon felkèszült, szèles körûen tàjèkozott. Rèszemrôl nagyon örülök, hogy “megtalàltam” Ôt, ès bàrmikor ha jogi ùtvesztôbe kerülök, hozzà fordulhatok.
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Még nem történt meg a képviselet, így nem tudok érdemben írni
Ajánlatkérő
Ügyvéd · udvarias, nyugodt, ténnaleg meghallgatja sz embeert
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Eddig még csak egyeztettünk viszont már most precíz és pontos.
Éva
Ügyvéd · Gyors,pontos, precíz és segítőkész!
Ajánlatkérő
Ügyvéd · 5
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Nem tudom még
Munkácsi Erika
Ügyvéd · Gyors reagálás a megkeresésemre... Pontos és érthető információ közlés, udvariasság
Ajánlatkérő
Ügyvéd · Még folyamatban van az ügy.
Erzsi
Ügyvéd · Korrekt
Bordács Mihály
Ügyvéd · Szakertelem. Gyors reagalas
Ajánlatkérő
Ügyvéd · tanács szempontja
Ajánlatkérő
Ügyvéd · még folyamatban
Gombkötő István
Ügyvéd · Körültekintő és alapos.
Anikó
Ügyvéd · Korrekt ,pontos,segítőkész, felkészült
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Ügyvéd megbízás