Fogadok munkát
Botka Ferenc
Botka Ferenc

Építész

15
Megbízás

4 nappal ezelőtt volt itt.

Kiszállok Tarnabod teljes területén

Botka Ferenc

Építész

Mutass többet

Értékeléseim

László
Építész · A jó kezdés, csak a minél előbbi pénzhez jutását szolgálta. Több figyelmetlenségből származott hibát kellett kijavíttatni vele. A "padlóvonal 0,00" terepmagasságának hibás megadásával használhatatlan tervet készített. Az általa elkészített terv ezáltal hamis magassági követelmény megfelelőséget tartalmazott. Ha így épült volna meg, a szomszédok jogosan perelhettek volna. A probléma jelzését követően két hónapig bujkált. Majd mindenféle jogászkodó szöveggel elutasította a kijavítását.
Kozma Zoltán
Építész · Érthetően, higgadt kommunikációval elmondja, mit kér és azt is elmondja mikorra vállalja, elmondja a véleményét, javaslatait. Ezért választottuk őt és nem bántuk meg. Az elmélettől, a tervezésig és az ÉTDR átadásig, csak annyi volt számunkra ismeretlen, hogy menet közben szükség volt villany terv, energetikai számítás, statikusra (külön-külön szakemberek), amely költségével és az elkészítés idejével nem számoltunk, ugyanis ezen szakemberek összes dokumentumára szükség lesz az egyszerűsített bejelentéshez. Ezt érdemes figyelembe venni a projekt megkezdése alatt és előre egyeztetni, hogy gördülékeny legyen a tervezés.
István
Építész · Pontos, korrekt, megbízható munkavégzés, segítő ötletek, javaslatok (más szakemberek bevonásában is), a megbeszéltek (feladatok, határidők) maradéktalan betartása
Ajánlatkérő
Építész · A felmérés a megbeszéltek szerint megtörtént
Ajánlatkérő
Építész · Még nem történt megbízás.
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Építész megbízás