Szabó Attila
Tiszaújváros 80 km-es körzetében vállalom új klimák telepítését, forgalmazását❄️ Meglévő készulék javitását, karbantartását.
Elsőre korrekt vállalkozónak tűnt, átbeszéltük az igényeimet, a szerződést is végig tudtam olvasni, mit írok alá. Az első megbeszélt időpontba viszont nem jött el, nem is jelezte hogy változás van, ne számítsak rá, nekem kellett keresni, majd 4 óra késéssel jelezte, ma már nem jön. A második, illetve harmadik megbeszélt időpontba se valósult meg a klíma sikeres telepítése, de kaptam volna egy negyedik időpontot. Így lassan egy hónappal az első időpont után és a lakás harmadszori átpakolása után szerződést bontottam vele. Pozitívum, hogy van szerződés és az előleg is szerepel rajta, így az előleget ha nem kapom vissza, akkor a fogyasztóvédelemnél támadható a vállalkozó. Akinek van kedve egy inkorrekt klímással szerződnie, annak bátran ajánlom!
Jóhiszemességet sugároz azért hogy átverjen.
Klímaszerelés
21 órával ezelőtt volt itt.
Tiszaújváros és 150 km-es körzetében kiszállok.
+36 1 443 3777 / 27799
Szabó Attila
Klímaszerelés