Kerekes Gábor Attila
Faipari kisbútorok, kerítések. dísztárgyak készítésével, esztergált kivitelben is, emellett fémipari szerkezetekkel is foglalkozom, egyedi elgondolás alapján.
leszarta, hogy kerestem, így én is őt
Segítőkész volt, jó ötletei voltak, a munkát szépen elvégezte. Kicsit sokat kellett várni, bár lehet, hogy a különlegesebb anyag beszerzése miatt. A kész bútorral elégedett vagyok.
Sajnos alkoholista amikor hozta az asztalt elesett és magát is és az asztalt is összetörte ez egy három részes asztal lett volna aki a másik két részt hozta az még maradt utána 2 napig nem volt elérhető majd megint össze vissza beszélt és találtam egy asztalost aki megnézte és az egész megmaradt részt javítani kell,mert szét eset volna és középső részt magát az asztalt meg kell csinálni én 55 ezer Ft előleget kaptam még tartoztam volna 63 ezer forinttal most aki el vállalta neki 80 ezer forintot kell fizetni. Az én károm 17 ezer forint,meg a sok idegeskedés. Ez nekem nem hiányzott 78 evés beteg nő vagyok azért volt szükségem egy nagyobb asztalra,hogyha össze jön a család legyen hová ülni.
Ezermester · Lakatos
2 évvel ezelőtt volt itt.
Budapest - VII. kerület és 20 km-es körzetében kiszállok.
Kerekes Gábor Attila
Ezermester · Lakatos