István Balazs
István Balázs vagyok asztalos, korábban az Ikeánál is dolgoztam, 15 éves Ikea Lapraszerelt bútor tapasztalattal rendelkezem, aszatalos munkát is vállalok
Balázst egy bő fél napos konyhai szerelős / asztalos munkával bíztam meg kb. 2 héttel a munka kezdete előtt. Nekem nagyon fontos volt az időzítés, lényeges volt, hogy a munka azon a napon megtörténjen. Az ajánlatában tetszett a korrektség, megbízhatóság érzete és az, hogy napidíjban tervezhettünk, így azt mondta, simán lehet, hogy a tervezett feladaton túl belefér még pár kisebb dolog. Nekem pont erre volt szükségem. Pontosan érkezett, a munkát nagyon szépen és precízen elvégezte és a maradék 2 órában még felszerelt ezt-azt. A szemetet is eltakarította maga után. Maximálisan elégedett vagyok a munkájával, a hozzáállásával és azzal is, hogy korrekt áron dolgozott. (Az elégedettségemet a végösszeg felkerekítésével is jeleztem. :)
Bútorszerelő
István Balazs
Bútorszerelő