Szabadulj meg a házimunkától, Szabolcs megyében vállaljuk lakások, családi házak, irodák, lépcsőházak alkalmi vagy rendszeres takarítását, fertőtlenítését. Összeszokott profi brigáddal garantáljuk, hogy egy porszem sem marad utánunk!
Bízd ránk a piszkos munkát.
Ha építést, bővítést, felújítást tervez szüksége lesz kőműves mesterre, egy magas színvonalon dolgozó szakemberre aki nyomon követte az elmúlt 20-25 év folyamatosan megújuló kivitelezési és technikai változásait a szakmán belül.
Ennek a fontos tapasztalatszerzésnek alapján vállalom lakása, otthona, építését, felújítását, szebbé és tartósabbá tételét.
A minőség és igényesség mellett szem előtt tartva a megfizethető árakat kivitelezést vállalok a kisebb kőműves illetve nagyobb munkálatokat, családi házak építését, korszerűsítését.Fő profilunk új ház építése, felújítás, bővítés, szigetelés A-Z-ig, de számomra egy kisebb munka is éppúgy fontos és megbecsülendő.
Üdvözlöm minden kedves látogatót Víz-gáz-fűtés, és duguláselhárítással
foglalkozunk és egyéb kőműves építés munkálatokat.
WC-csapok, szaniterek cseréje, fürdőszoba
felújítása, csatornázás, vízóra-aknák kiépítése,
rákötése. Új házak generál kivitelezése. Fútés
korszerűsítése, gázkazánok és gázkonvektoro
cseréje, csőhálózat kiépítése.
Számlaképesen. Ingyenes kiszállás. Hívjon
bizalommal! Kisebb és nagyobb munkákat is szivesen el vállalunk !
Magán lakások, otthonok,házak,irodák,üzlethelyiségek,apartmanok,alkalmi,vagy rendszeres takarítását vállalom egyénileg vagy kis csapatommal. Akár festés,vagy felújítás után is. Megegyezés telefonos megbeszélést követően személyes felmérést után. Munkámra alapos,igényes,és megbízható embernek ismernek.
Kedves Megrendelők !
5-10 fős csapatokban dolgozunk akár többen is! Leggyakrabban térkövezést,kőműves munkákat, gipszkartonozást, földmunkát,bontást.. szakeberekkel is jelen vagyok!
Keressenek bizalommal.
FAKIVÁGÁS-FŰKASZÁLÁS-PARLAGFŰIRTÁS- FŰNYÍRÁS, BOZÓTIRTÁS ALKALMANKÉNT VAGY RENDSZERESEN VALAMINT ELHANYAGOLT TERÜLETEK RENDBE TÉTELE. NyARALÓK-VÍKENDHÁZAK-SZÖLŐSKERTEK- KARBANTARTÁSA, NAGYOBB GAZOK,- BOKROK ÍRTÁSÁT, VESZÉLYES HELYEN LÉVŐ NEM DÖNTHETŐ FÁK KIVÁGÁSÁT/ ALPINTECHNIKÁVAL/ VÁLLALOM SZÁMLAKÉPESEN!
ÍRJON BIZALOMMAL!
42 éves vagyok! Korábban dolgoztam szobaasszonyként egy elismert szállodában ! Kitartó és teherbíró vagyok. Nem ijedek meg a munkától! Társasági ember vagyok szeretek csapatban dolgozni!
Alkalmi és rendszeres takarítást vállalok.Megbízható szakmai tudással és tapasztalatokkal rendelkezem. Kedvező áron,dolgozok . Családi házak, lépcsőházak, lakások, irodák, üzlethelységek apartmanok . Prémium minőségű takarító eszközökkel és tisztítószerekkel vesszem fel a harcot a kosszal és egyéb szennyeződésekkel. Ha csak egy nagytakarításra van szükséged vagy fertőtlenítésre hívj bátran. :) segítségedre vagyok ebben a vírus időszakban is , . SEGÍTEK otthonodat tisztábbá, vírus mentessé tenni. Az ár nm2/ órabér/ vagy megegyezés alapján :) .
Cégünk megbízható brigáddal vállal külömböző takarítási munkát mindenféle épületet illetve mezőgazdasági munkákat pl. gyümölcs szedés, fa csemete ültetés ..! Hívjon bizalommal!
Szép napot Haga Attila vagyok 27 éves szeretel csapatban dolgozni rugalmas és spreciz vagyok akár 5 és 10 fös csapattal is tudok meni dolgozni megbizhato brigáddal !
Építkezik vagy felújítást tervez, kérdése van, esetleg elakadt, vagy minőségi/mennyiségi kifogása támadt, kivitelezőt keres? Akkor keressen bátran , szolgáltatásaim között szerepel:
-minőségi/mennyiségi ellenőrzések
-új családi ház szakmai felmérése
-műszaki tanácsadás
-e-napló vezetés
-árkalkuláció
-építőmesteri kivitelezési munkák
Tapasztalt és szakképzett csapatom garantálja, hogy az Ön építkezése/felújítása biztonságos és hatékony lesz, így Önnek több ideje és energiája marad az építkezésének többi fontos területeire.
Lépjen kapcsolatba velem és ismerje meg, hogyan segíthetek Önnek az építészeti projektjében, Debrecen és Nyíregyháza vonzáskörzetében kiszálással garantáltan jó áron!
Sziasztok. Házibetegápolást vállalok, babysitterkedést. Szociális gondozó és ápoló vagyok jelenleg is több éves tapasztalattal. Miskolcon vállalok csak! Illetve hétköznap délután négytől vagy korán reggel 6-7ig .Hétvégén egész nap.
Északai felügyeletet is vállolok...
Emailbe keressetek: [email protected]
Farkas Tibor Pál vagyok a FARKASFA ÉS FIAI Kft ügyvezetője. 1991-ben kezdtem pályafutásom mint fakitermelő egyéni vállalkozó. Dolgoztam az ÉSZAKERDŐ Zrt-nél, Ausztriában a Habsburg család erdőbirtokosságán, majd a Soproni Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.-nek. 2011-ben megalapítottam a FARKASFA ÉS FIAI Kft-t. Több évtizedes immár generációkon átívelő szakmai tapasztalattal fiatalos lendülettel összeszokott csapatmunkával nincs megoldhatatlan feladat.
Az elvárt munkákhoz, kellő létszámú szakképzett munkatársakkal állok megrendelőim rendelkezésére. Úgy mint erdésztechnikus, lakott területi fakitermelő, emelőgép-és motorfűrész kezelő, kertészeti szakember és segédmunkások.
Folyamatosan megújuló karbantartott bevizsgált eszközökkel (Hitachi-, STHIL-, Husqvarna motorfűrészek teleszkópos gallyazó, ágvágók, fűkaszák, bozótvágók, Oleomac motoros permetezők, kisteherautó, emelőkosaras teherautó, ágaprító daráló, fűnyíró traktor, sövénynyíró, tuskómaró munkagéppel) rendelkezem.
Elengedhetetlen szempont a biztonság! Ezért munkatársaim nem csak szakmai képzésben, de munkavédelmi oktatásban is folyamatosan részesülnek.
Cégünk sok éves múltra tekint vissza, veszélyes fakivágás, irányított döntés, viharkárok elhárítása, építési területek előkészítése és ipari alpin munkák tekintetében.
A következő szolgáltatásokkal tudunk Önnek segíteni:
fák kivágása, gallyazása ifjítása, metszése, sebkezeléssel is famászásos (alpin)technikával ill. emelőkosaras autóval irányított döntéssel vagy darabonkénti lebontással.
magas fák kivágása gallyazása, lombkorona alakítás
veszély elhárítás (épületek, kerítések, vezetékek közvetlen közelében)
viharkárok elhárítása
sövény nyírás
cserje- és bozót irtás
építési terület előkészítése
elhanyagolt telkek tisztítása
ágak gallyak darálása (mulcs készítés) elszállítása
bér darálás
fűkaszálás, parlagfű mentesítés
gyomirtózás
emelőkosaras autó bérbeadása
panel hézag szigetelés
tetőjavítás
ereszcsatorna tisztítás, javítás
épület homlokzat festése javítása
molinók, díszkivilágítások felhelyezése
kandeláberek festése, izzó cseréje
madárháló felszerelése, kertépítés
Tuskómarás
80 cm széles nyomtáv
25 cm marási mélység
115 kg súly
szűk helyen is elfér, kb. 1 m mozgástérre van szükség a tuskó mellett
kemény vídiabetétes marófej
átmérőkorlát nincs
komolyabb talajkárosítás nélkül el tudjuk távolítani a tuskót, járda, gyep, térkő közül.
Magánszemélyek, önkormányzatok, cégek és társasházak rendelkezésére egyaránt állunk!
Főbb Megrendelőink
Magyar Posta Zrt
OTP Ingatlan kezelő
Észak-Budai Zrt
ELMÜ-ÉMÁSZ Zrt
PRÍMAGÁZ
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt
GNR Reklámstúdió
Őszi Napsugár idősek otthona és intézményei
Sasad Liget Lakópark
Hejőcsabai óvoda
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsőde több intézménye
Több önkormányzat és számos magánszemély.
Amennyiben felkeltettük érdeklődését és további információra van szüksége szolgáltatásainkkal kapcsolatban, keressen minket elérhetőségeinken bizalommal!
FARKASFA ÉS FIAI Kft
Farkas Tibor Pál
ügyvezető
Farkas Péter
Kapcsolattartó
Balogné Dendők Tímea vagyok, Miskolci lakos, jelenleg is takarítónői munkát végzek cukrászdában. Munkámat mindig pontosan végzem el amit el várnak tőlem, hamar tanulok meg minden egyes dolgot
Sziasztok,több éves tapasztalattal rendelkező takarítónő vagyok.Referenciával rendelkezem. Pontos, Alapos,Diszkrét, Megbízható,Gyors, vagyok.Jelenleg bankfiókban takarítok, illetve egy kedves családnál bejárónő vagyok heti egy -kèt alkalommal.Szivesen vállalok heti 3 takarítást pluszban H-P -ig.
Üdv! 41 éves nő vagyok több évig dolgoztam hotelben mint hotelben mint szobaaszony és mint csoport vezető, dolgoztam kórházban és voltam irodai takarító is munkámat szeretem pontosan és precízen elvégezni azonnal tudok kezdni várom az állás ajánlatokat további szép napot kívánok!
Családi vállalkozásunk a 2000-es évektől működik! Ez idő alatt rengeteg családi ház, iroda, műhely és közület munkáit végeztük el. Kezdetben elsősorban Dél-Dunántúlon és Budapesten vállaltunk megbízásokat. Később az ország minden területén és Németországban is. Építőipari vállalkozásunk fő irányvonala a családi házak építése az alapoktól, egészen a kulcs átadásáig. De rengeteg felújítást, átalakítást és mindennemű kőműves munkát is vállalunk! Munkáinkat magunk készítjük el! Referenciáink Magyarország és Németország területén találhatók! Szakipari munkákra a velünk együtt dolgozó szakiparosok, megbízható kipróbált szakemberek!
Magyarország egész területén és külföldön!
Cégünk az épitőipari kivitelezésen felül kábel fektetéssel is foglalkozik ,bontással és helyre állitással !
Sok éves tapasztalattal vállalok lakástakarítást. Természetesen számlával mint egyéni vállalkozó, igény esetén több fővel extrém takarítást is vállalunk!
Jó napot kívánok. Mellékálást keresek. Heti pár napra. Leginkább fél 8 és 16 óráig tartó időszakban. Van egy kislányom aki még ovodás. Pontos vagyok és szeretem a rendet.