Szalmási László
Szalmási László

Sírkő

14
Megbízás

4 évvel ezelőtt volt itt.

Mezőkövesd és 20 km-es körzetében kiszállok.

Jószaki

Szalmási László

Sírkő

Tisztelt érdeklődő! Először is köszönöm hogy olvassa soraimat. Én harmónikus házasságban élő 3 gyermekes, józan családapa vagyok. 40 éve működő családi vállalkozásból nőttem ki, ahol megalapoztam hozzáértésemet. Főként síremlék készítéssel, és felújítással foglalkozom. 2013-as évben az Egri strand kerítésfedlapját készítettem, valamint a Szilvásváradi Szalajka völgyi hotel szabadidőközpont kivitelezési munkáiban is részt vettem. 2015-16-ban az Egri vár műkő munkáit végeztem el. Ezen felül vállalok: betonozást, gránit párkányok, lépcsők készítését.Gránitból szinte bármilyen elképzelést megvalósítunk. Munkát 20 kilométeres körzetben tudok vállalni jelenleg. Üdvözlettel
Mutass többet

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Rajcsányi Sándorné
Maximálisan meg voltunk elégedve.
Egri Marika
Precíz,pontos munkát végző-,munkájára igényes- szakembert ismertem meg személyében. A vállalt munka időben elkészült. 100%-ban elégedettek vagyunk a végzett munkával.Bárkinek jó szívvel ajánlom.
Szabó Irma
A megrendelt munka a kért időre elkészült, nagyon szépen, precízen 100%-ban elégedett vagyok a munkával, és szívesen ajánlom bárkinek vele dolgoztasson, én is ajánlani fogom őt az ismerőseim körében.
Ajánlatkérő
Kerítésfedlapokat rendeltem Szalmási László úrtól, melyek kivitelezését úgy szakmailag, mint időben maximális igényességgel teljesített. A termékek időben elkészültek, kifogástalan minőségben, a megadott méreteket betartva. Nagyon megbízható, rugalmas, pontos szakembert ismertem meg benne, mindenkinek csak ajánlani tudom. Basa-Dénes László, Eger.
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Sírkő 14 megbízás