Barna Viktor
Barna Viktor

Melegburkoló, parkettázás · Szobafestő, tapétázó

21
Megbízás

2 hónappal ezelőtt volt itt.

Budapest - IX. kerület és 115 km-es körzetében kiszállok.

Minősített jószaki

Barna Viktor

Melegburkoló, parkettázás · Szobafestő, tapétázó

Üdvözlöm! Szeretné lakását felújítani, esetleg átalakítani, otthonosabbá tenni?! Állok rendelkezésére másodmagammal. Elsősorban kisebb lakásokat ùjitunk fel, de azt tudjuk is teljesíteni az elvárt időpontra, a megbeszélt minőségben. Reális árakon. Magamról : Barna Viktor vagyok 27 éves, budapesti lakos. 2007 évében végeztem a tanulmányaim mint melegburkoló és lehetőségem is nyílt azonnal külföldre utaznom és munkába állnom a szakmában így gyorsabban és könnyebben elsajátítottam annak ismeretét. Legfőképp a parkettázás a specialitásom , ebből több referenciával rendelkezem, de szobafestés-mázolási munkákat is vállalok. Mivel a felületkezelés az egyik kedvencem így szeretem nemcsak a parketta , de a falak felújítását is. Szeretem a hivatásom, azt pedig még jobban ha a megrendelőnek mosolyt tudok csalni az arcára a munka elvégeztével . Tisztességgel és becsülettel végzem a munkám ami úgy gondolom elengedhetetlen ebben az iparágban. Szerintem ha valakinek tényleg fontos hogy otthona a maximális minőségben készüljön el akkor megtalálja a tökéletes kivitelezőt. Remélem ezzel a kis bemutatkozással sokat segítettem a megfelelő személy választásában. Köszönöm , hogy elolvasta! Üdvözlettel : Barna Viktor
Mutass többet

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Tivi
Tények: - Aljzatkiegyenlítés a 4 szobából 1-ben nem sikerült nekik, mégis lerakták a laminált padlót. Most hullámos, egyik fele a levegőben, van ahol egy centivel áll el a padlótól. Szegélylécet nem lehet lerakni. - Ugyanebben a szobában, LECSAVAROZTÁK a laminált padlót - Aljzatkiegyenlítőt úgy öntötték az egyik szobában, hogy nem volt elég amit hoztak, és amit kiötöttek megkötött, amíg elmentek több zsákért. Állítólag más fajtát kaptak, mint amihez szoktak, és ezért nem sikerült, merthogy másnapra felpörgött több helyen. Elvileg kijavították, úgy hogy felkaparták ahol felpörgött, és újat öntöttek rá, majd másnap ráburkoltak. - Az aljzatkiegyenlítő amit kiöntöttek, az egyik szobában annyira laza lett, hogy úgy porlad mint a kréta. A többiben fogjuk rá, hogy rendben. - Dilatációs hézag hol van hol nincs, és ez mind a 4 szobára érvényes amit csináltak. Van ahol egy centi, többnyire, fél centi, de sok helyen egy papírlap nem férne be a padló és a fal közé. - A munkadíjat elkérték úgy, hogy a be nem fejezett munka egy része és a ki nem javított hibák is benne voltak az összegben. Megígérték, hogy visszajönnek pár nap múlva befejezni, illetve telefonban a hiba kijavítását is ígérték, meg hogy észre sem fogom venni, minden hibát el fognak tűntetni. - Nem jöttek vissza, nem rakták fel sem a szegőléceket, sem a burkolatváltót, sem a hibákat nem javították ki. - Telefonra, sms-re nem válaszolnak, kinyomják a telefont. - Állításuk szerint nagy szakemberek, hatalmas tapasztalattal, amit külföldön szereztek, rengeteg elvégzett munkával. Személyes vélemény: Egyáltalán nem ajánlom, hogy bárki velük dolgoztasson. Alapvető dolgokat nem tartanak be. Kedvesek ugyan, meg előadják mekkora szakemberek, aztán felszívódnak a pénzzel és kárt hagynak maguk után. Gyakorlatilag az összes szobában szedethetem fel a padlót mással és rakathatom újra, az egyik szobában, meg még az aljazot is biztosan javítani kell, hogy a sérült, átfúrt padlót amit cserélni kell, már ne is említsem.
Fülöp Judit
Személyes tapasztalataim alapján bátran ajánlom Viktort mindenkinek! Nagy odafigyeléssel és precizitással dolgozott, korrekt és nem utolsósorban jófej „jószaki” :)
Ajánlatkérő
Szép, precíz munkát végeztek, abszolút korrektek voltak, a jövőben is őket fogom hívni.
Kelenyi Attila
A parketta nem lett megfelelően lakkozva, max 1 réteget vihetettetek föl rá, issza a vizet. Tehát a munkát is rosszul végeztétek el és az anyaggal is csaltatok. Számíthatok arra, hogy a maradék rétegek felkerüljenek?
Kozma Lászlo
Bátran ajánlom mindenkinek!nagyon megvoltunk elégedve mint szakmai mint emberi hozzáállásával!!!
Rudas Csaba
Viktor és kollegái munkájával abszolút meg voltam elégedve,lakásfelújítással (festés,laminált padló lerakás) bíztam meg őket.Az ajánlott ártól nem tértek el,csupán a munka során felmerülő előre nem látott probléma megoldására adott plusz ajánlatot,de ezt is teljes mértékben rám bízta,hogy megcsináltatom-e vagy nem.Az egész munka során törekedett rá,hogy minél jobb munkát adjon ki a keze közül,és a megrendelő minél jobban meg legyen elégedve vele.A feladatán kívül is állt rendelkezésemre,a lakásban található egyéb kisebb-nagyobb feladatok megoldására.Máskor is szívesen dolgoztatnék velük,és ajánlanám másoknak is :-)
Mészáros Lilla
Viktor es kollegai egy maximum arajanlatot adtak, amely egy korrekt arajanlat volt, ezt nem leptuk tul, plusz koltsegek nem merultek fel. Precizen, pontosan dolgoztak, az volt a celjuk, hogy minel elobb befejezzek a munkat. Minden nap pontosan, a megbeszelt idopontban erkeztek. A vegeredmeny szep padlo, amelyrol a kesobbiekben is kerdezett, hogy minden rendben van vele. Ajanlani tudom a brigadot, kivalo szakemberek.
Kőszegi Bálint
Meglepődve tapasztalom, hogy 13/5-en maximálisan elégedettek voltak Viktorral, mert nekem sajnos vegyesek a benyomásaim. Sajnálom, mert jól indult minden. Nagyon meggyőző és előzékeny volt telefonban is, élőben is: annak ellenére választottam őt, hogy az összes ajánlat közül az övé volt a legdrágább. Valószínüleg nem a szakértelemmel van baj. Két apróbb, utólag könnyen orvosolható hibát leszámítva semmi gond nem lett volna a padlóval (képek mellékelve lentebb), ezekkel együtt is kaphattak volna 5 csillagot, meg ingyen online marketinget, mert hogy ezt terveztem volna borravaló helyett... Azt viszont nehezen tolerálom, hogy valaki nem reagál napokig, nem hív vissza, aznap mondja le a megbeszélt munkát, majd az új időponttal kapcsolatban (ezt ő ajánlotta fel) szintén nem reagál, de még anynit se hogy “bocs, ma se megyek”. Én persze őrjöngök dühömben, mert az egész hetemet átszerveztem miatta. Hívom kb. 4-szer, elsőre kicseng, másodjára "elmegy a térerő". Írok neki, normális hangnemben, megint hívom négyszer(!) → nem veszi. Írok kevésbé normális hangnemben, ekkor csodák csodájára visszaír, hogy ő vesemedence-gyulladással korházba került, és tanuljak meg köszönni, és ne üzengessek, mert "nem tudhatom milyen körökben mozog, és mi lesz a következmény". (itt lehet olvasni a beszélgetést: https://imgur.com/a/tRXGo ) Hívjatok forrófejűnek, de nálam itt szakad el a cérna, és elhatároztam hogy megírom ezt a kisregényt. Beletelt egy kis időbe amíg elkészült, de szeretnélek megóvni titeket és magamat a hasonló csalódásoktól. Persze az is lehet, hogy ismerőssel, maffiavezérrel, ügyésszel nem csinálja meg ezt, (ezen túl talán az online marketingessel se fogja). Ha valakit érdekel részletesen, itt tudja elolvasni a teljes sztorit, (bár a lényeget már leírtam) https://docs.google.com/document/d/1T_kbptqaoCwJb3oDhHNGTsiOSjI2bmg9nXt2NlP9gUI/edit?usp=sharing FONTOS: Tudom, hogy a jószaki.hu tele van megbízható szakemberekkel! De ha egy-két linkebbnek van önkritikája, akkor mostmár látja, hogy nem biztos hogy velem kell próbálkoznia. Képek & Videók: “Lécci pengével vágjátok bele a festék és a régi szegő közé, mert le fog jönni a fal…” https://imgur.com/a/173Gu Az ajtó: https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=OjyUb_6pjx0 Jobbulást Viktor!
Rokolya József
Viktort burkolási és festési munkálatok elvégzésével bíztam meg, a megbízást tökéletesen teljesítette, nem túlzás azt állítanom, hogy a legjobb választás volt. Viktor és kollégája a lehető legnagyobb odafigyeléssel, precizitással dolgoztak, a munkálatok befejeztével Viktorral közösen, tüzetesen megtekintettük az eredményt, mely TÖKÉLETES lett. A munka eredményén túlmenően Viktor emberi oldala (lelkiismeretes, becsületes, tisztességes) is csak azt támasztja alá, hogy valóban a legjobb választás volt. Tavasszal ismét Viktort bízom meg egy következő munkálattal, a jövőbeli munka minőségére számomra Viktor maga a garancia.
Csilla Gulyás
Viktor és munkatársai szépen, precízen, gyorsan dolgoztak, figyelembe vették a közben felmerült igényeinket is. Megbízható, segítőkész, jó szakembert ismertünk meg. Viktor személyében. Szívesen ajánljuk másoknak is.
Ajánlatkérő
Nagyon megvoltunk elégedve Viktor és kollégája munkájával. Gyors, precíz, alapos munkát végeztek. Bátran ajánlom mindenkinek. A soron következő munkához is rájuk számítok. Imre Lóránd
Szaki válasza:
Örülünk, hogy tudtunk segíteni! Bár volt kihívás benne , úgy gondolom megbirkóztunk a feladattal. :) köszönjük a biztató szavakat , bármikor szívesen fogadom megkeresésüket! Minden jót! Üdv,
Ajánlatkérő
A legjobbak parkettázásban :))!!! Oda vissza ment az együtt működés. Felszedték a szőnyeget, segítettek a bútorokkal (mások elvárták volna, hogy eltűnjenek a szobából, ők meg csak jönnek lerakják és kész) A szegélyeket is szépen megoldották, mert lehet így is :) különféle kiegészítők nélkül. Frankón jó lett :D A parkettán meg imádunk járkálni. A legjobb az volt, hogy egyből másnap hívott, ahogy látta üzentem. Kijöttek felmérni a terepet (mások ezt se, hiába írják) és lazán megbeszéltünk mindent. Már akkor tudtam, Ők azok :D !!!! Nagyon jó fejek és mindenképp, őket hívom legközelebb is :D De a legnagyobb meló akkor is a berendezése volt :P :D
Deák Ferenc István
Alapos és precíz munka, pontosan azt kaptam amit elvártam, a szobát megfelelően lefóliázták, mielőtt a tapéta leszedésre került. A glettelés és alapozás is szépen sikerült, a festés színét is én választhattam ki. Minden határidőre történt, az ajánlatkéréstől számított 1 héten belül már a kész munka várt. Megbízható csapat, szívesen ajánlom őket bárkinek! Köszi a munkát srácok! :)
Szaki válasza:
Köszönjük a pozitív értékelést kedves Ferenc! Minden jót kívánunk! Üdv
Katalin
Nagyon elégedettek voltunk.
Ajánlatkérő
Nagyon meg voltam elégedve Viktorral, és kollégájával, Krisztiánnal. Mindketten maximális precizitással és körültekintéssel végezték a munkát, minden felmerülő problémát profin lekezeltek. A végeredménnyel teljes mértékben meg voltam elégedve, azt kaptam, amire számítottam. Máskor is szívesen dolgoztatnék velük.
Szaki válasza:
Köszönjük szépen az értékelést kedves Laci! Öröm volt neked dolgozni, boldogan tölt el a gondolat hogy hozzá tudtam járulni a munkámmal az új lakásotokhoz. :) Használjátok egészséggel és boldogsággal! Minden jót kívánok neked és családodnak a jövőben​! Üdv Viktor
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Melegburkoló, parkettázás 12 megbízás Szobafestő, tapétázó 9 megbízás