Fogadok munkát
Allwater Help Kft.
Allwater Help Kft.

Vízszerelő · Földmunka

10
Megbízás

1 nappal ezelőtt volt itt.

Aszód és 70 km-es körzetében kiszállok.

+36 1 443 3777 / 86488

Allwater Help Kft.

Vízszerelő · Földmunka

A jelenlegi fő profilja a vállalkozásnak a vízvezeték szerelés. A nyereség szempontjából vizsgálva a Kft.-t még nincs információ, hiszen egy 2020-as alapítású cégről beszélünk, viszont a vállalkozás tulajdonosa a Kft. megalapítása előtt egyéni vállalkozó volt, amelynek 2019-es bevételéről ismert, hogy 37.901.404 forintot „termelt”. Tehát a számok is jól mutatják, hogy miért volt indokolt bővíteni a vállalkozást és Kft.-t alapítani. A tulajdonos, nevén nevezve Nagy Bence ügyvezető (vezető tisztségviselő). A vállalkozás ismertsége köszönhető az előzőekben említett egyéni vállalkozásnak, illetve a kapcsolatoknak, „vevőkörnek”. Rengeteg helyen végeztünk már munkákat, közös képviselővel áll a vállalkozás vezetője napi kapcsolatban, illetve több vállalat, gyár, nagykövetség tartozik a kapcsolati körökbe. Természetesen a magánszemélyek is, hiszen akinél már végzett munkálatot a szerelő sok helyen ajánlották őt. A Kft. legfőbb szolgáltatási köréhez tartozik a/az:  kül-, és beltéri vízveszteségek felderítése, csőtörések gyors és precíz elhárítása, vízszerelése és javítása földmunkával. Legyen az acél, vas, eternit, ólom, réz, PVC, KPE vagy alumíniumbetétes ötrétegű cső  kerti csapok kiépítése, javítása  teljes fürdőszoba vízszerelés, felújítás, átalakítás, vizesblokk vízhálózat szerelés, konyhák vízszerelése, kialakítása igény szerint  WC tartályok vízszerelése , cseréje  zuhanytálcák és kádak vízvezeték szerelése, beállítása beépítése  radiátorok, radiátor szelepek szerelése cseréje  mosdó vízszerelés, mosogató vízszerelés, WC-k cseréje  csaptelepek szerelése/cseréje  lefolyó vízszerelés, csatorna vízhálózat szerelés, vízelvezetők részleges, vagy teljes cseréje és javítása  bojlerek kiépítése  társasházi vízszerelés, lakossági vízszerelés, közületi vízvezetékek és lefolyók teljes generálja vízvezeték szerelése  lakások teljes vízhálózatának szerelése, családi házak gépészeti vízszerelése, gyárak vízszerelése, irodák vízszerelése, raktárak, ipari parkok teljes épületgépészetének tervezése, kivitelezése  tüzivíz vízhálózat kiépítése, tűzcsapok cseréje  fürdőszoba teljes szerelvényezés: zuhanytálca vízszerelés, mosdó vízszerelés, kád vízszerelés, bidék, piszoárok, padló összefolyók, csaptelepek, szifonok, sarokcsapok, mosógépek, mosogatógépek, mosogatók bekötése stb.
Mutass többet

Értékeléseim

István
Ahogy megegyeztünk, az adott napon hívtak reggel, hogy hány órakor érkeznek várhatóan. Pontosan érkeztek, szép munkát végeztek. Minden tekintetben elégedett voltam velük!
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Baumann Attila
Pontosan érkezett és minőségi munkát végzett
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Ajánlatkérő
Korrekt, feltárta a problémákat és sorban mindent helyrehozott, amíg működőképes nem lett a vízrendszer
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Ajánlatkérő
Rugalmas és gyors szakember, kellő tájékoztatást és hasznos tanácsot is ad.
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Ajánlatkérő
Korrekt pontos precizmunka
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Ajánlatkérő
Pontosan és igényesen végezték el a munkát. Korrekt áron dolgoztak.
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Gábor
Pontosan érkeztek, korrekt árajánlatot adtak, a megbeszélt határidőre elvégezték a munkát.
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat és az értékelést! Minden jót kívánunk. Üdvözlettel, Allwater Help Kft. Csapata!
Ajánlatkérő
Gyorsak voltak és korrektek, és kedvesek is. Remekül megoldották a problémát.
Szaki válasza:
Nagyon szépen köszönjük a bizalmat! Minden jót kívánunk.
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Vízszerelő 9 megbízás Földmunka 1 megbízás