A festő Pisti
A festő Pisti

Szobafestő, tapétázó

13
Megbízás

2 évvel ezelőtt volt itt.

Verőce és 15 km-es körzetében kiszállok.

Tanácsadó Minősített jószaki

A festő Pisti

Szobafestő, tapétázó

Elsősorban Verőcén és az egész Dunakanyarban kamatoztatjuk közel 20 éves szakmai tapasztalatainkat, melyet folyamatos képzésekkel, az új technológiák és anyagok felhasználásával ötvözünk. Fontosnak tartom azt, hogy a szakembernek igenis akkor van becsülete, ha az adott szavának megfelelően hajtja végre az általa felvállalt munkát. (mind határidő, ártájékoztatás, és minőség tekintetében) Munkáink minőségén túl, közismerten nagy gondot fordítunk arra is, hogy ne okozzunk felfordulást, szennyeződést, és különös figyelemmel vagyunk a megrendelőink bútoraira és egyéb értékeire. Mindezeken túl nyitottak vagyunk új kihívásokra, egyedi megoldásokra, amelyekben szakmai ismereten, tapasztalaton túl a kreativitásunkra is szükség van. Hisszük hogy a tisztességes és lelkiismeretes munkánk által elégedett ügyfeleink köre bővülni fog, s hamarosan Önt is az ügyfeleink körében köszönthetjük. Nekünk a legjobb reklám az elégedett ügyfél. A mi szakmánkban a minőség három tényezőn múlik. Egyfelől szakembereknek kell lennünk a helyzetfelmérésben, hogy tudjuk, milyen technológiával kell kezelnünk a felületeket. Másfelől kiváló emberekkel kell dolgoznunk a felületkezelésben, ami gyakorlatot, és kézügyességet, mesteri eszközhasználatot igényel. Harmadrészt jó minőségű anyagokkal kell dolgozni. A harmadikkal bárki rendelkezhet, az első kettő keveseknek adatott meg. A rossz minőség emléke tovább él, mint az alacsony ár felett érzett csekély öröm.
Mutass többet

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Mayer Tamás
Nagyon jó szakember!!! Sajnos manapság nehéz találni hasonlókat! Kreatîv gyors megbízható.
Birkás Zoltán Maépítés Kft
Pisti a családi házunkat festette. Kedvező árat kaptunk tőle, hallottunk már róla, hisz ajánlották a környéken - így belevágtunk. Pontosan kezdte a munkát és a megbeszélt időben fejezte be, a végeredménnyel elégedettek vagyunk!
mészáros ádám
Nagyon megbízható, pontos, nagyon szépen és tisztán dolgozik, az árai korrektek, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Molnár Krisztins
Nagyon jó szakember,ügyesen,gyorsan,dolgozik és nem mellékesen nagyon jó árakkal.Ajánlom mindenkinek
Kunya Zoltán
Végtelen kreatív ,magas szakmai tudással rendelkező szakember!Szeretném ha Ő festené ki a házamat.
Burkoló Balázs
Nagyon meg voltam vele elégedve, megbizható szakember.
Fülöp Babett
Nagyon szeretem a munkádat,köszi,hogy számíthatok Rád BÁRMIBEN!!!!!!Sajna,csak 5 csillag van!!!Nálam a csillagos ég a határ!!!!
Kispál Tamás [Tomek]
A festő Pisti nem csupán festő Pisti. Ő egy profi festő Pisti. Gyors, pontos, megbízható szaki. Én is ajánlhatom mindenkinek.
Szaki válasza:
Köszi!
Sarinay Balázs
Megbízható, korrekt szaki. Bátran ajánlom mindenkinek.
Szaki válasza:
Köszönöm az értékelést!
Virizlai Miklós [Micó]
Jó szakember mindig precíz becsületes munkát végez
Szaki válasza:
Köszönöm :-)
ifj Brückler József [Jocó, öcsi]
Nagyon jol dolgozik.
Szaki válasza:
Köszi!
elvált Gábrielné Berki Zsuzsanna [Zsu]
Gyors,pontos és megbízható,nagyon szépen dolgozik......mit mondhatnék még róla,látni kell és kész...
Szaki válasza:
Köszönöm szépen!!!!
ifj. Party László [Doki]
Precíz, pontos és korrekt. Mi kell még ennél több???
Szaki válasza:
A telefonszámom...
Apáti Ildi [Willdi]
Hozzám jöhetnél antikolni!;)
Szaki válasza:
:-)
Tóth Franciska [French]
Sziasztok! mindenkinek csak ajánlani tudom őt, mert jól és szépen dolgozik, nem drágán, és ami a leglényegesebb, hogy nem kellett utánna takarítanom!
Szaki válasza:
Hozzád bármikor.
Pistyúr András [Kis Joe, Kakas]
Szerintem tényleg a legjobbak közt van. Kreatív, precíz jó szakember. Megbízható és mellette korrekt árakkal dolgozik- Én ajánlom mindenkinek!
Szaki válasza:
Köszönöm az értékelést!
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Szobafestő, tapétázó 13 megbízás