Tauszig Klara
Tauszig Klara

Kineziológus

44
Megbízás

3 évvel ezelőtt volt itt.

Budapest - VI. kerület területén kiszállok.

Minősített jószaki

Tauszig Klara

Kineziológus

A kineziológia One Brain ágával 2005-ben találkoztam először és ez a találkozás bizony döbbenetes volt. Nem tudom, hogy amikor mások elkezdik tanulni a kineziológia valamelyik ágát, akkor hogy indulnak neki. Tudják-e hogy segítőként szeretnének kineziológiával foglalkozni vagy „csak” az önismeretük fejlesztésére és a közvetlen környezetük segítésére akarják használni. Én az első pillanattól amikor komolyan felmerült bennem a kineziológia tanulásának gondolata, tudtam, hogy hivatásos segítőként szeretnék ezzel foglalkozni. Gyorsan tudatosodott bennem, hogy a kineziológia segítségével egy-egy személyes gond milyen gyorsan és kíméletesen kezelhető. Lenyűgözött a hatékonysága, és az a hihetetlen testi, lelki és szellemi fejlődés, ami elérhető a segítségével. Törekszem részt venni minden olyan szakmai tanfolyamon, amely akár számomra, akár vendégeim számára hasznos lehet. (Amennyiben telefonon hív és éppen nem tudom felvenni, amint tudom visszahívom.) Amennyiben mégsem tud eljönni a megbeszélt konzultációra, kérem lehetőség szerint 24 órával előbb jelezze! Egy kiegészítő információ, mert néhány ilyen irányú megkeresésem is érkezett: Kinezio tape-pel, vagyis kineziológiai szalaggal nem foglalkozom.
Mutass többet

Áraim

Kineziológiai oldás

18 000 Ft / alkalom
A konzultációk általában nem egymást követő heteken történnek, hanem pár hetes szünetekkel, feltéve hogy több konzultáció szükséges. A legtöbben általában már az első alkalom után nagy változást tapasztalnak, de elképzelhető, hogy ahhoz hogy tartós javulás következzen be, több konzultáció szükséges. Ez is egyénenként változó.

Referenciáim

Tetszenek a referenciáim? Kérj tőlem ajánlatot , hogy kiderüljön nálad mennyibe kerülne a munka.

Értékeléseim

Ajánlatkérő
F. Orsi Kiváló szakembert ismerehettem meg Klára személyében. Csupán fél éve járok hozzá, de már eddig is rengeteget segített a pánikbetegség leküzdésében.
Farkas Annamária
Több alkalommal jártam már Klárinál! Kedves, türelmes, nyugodt de határozott szakember! Nekem sokat segített a problémáim megoldásában! Őszintén ajánlom mindenkinek!
Szabó Krisztina
Nagyon meg vagyok elégedve, nagy segítség a problémák megoldásában. Megbízható, kedves, lelkiismeretes. Csak ajánlani tudom Mindenkinek!
Mariann
Nagyon kedves, figyelmes Hölgy. Köszönöm szépen, minden rendben ment.
Orsi
Nagyon voltam elégedve.
Brahamer Zsuzsanna
Szuper volt.
Dobrovics Balázs
Nagyon meg voltam elégedve.
Pakó Annamária
Nagyon szimpatikus. Meg voltam elégedve.
Pogányné Samu Éva
Klára egy pozitív, felkészült, kedves, lelkiismeretes, segítőkész szakember. Mielőtt elmentem hozzá, sokat olvastam a kineziológiáról, de nem tudtam elképzelni, hogy milyen is lehet. Pozitívan csalódtam, rengeteget segített nekem a kineziológia és persze Klára. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Köszönöm neki a segítséget
Ajánlatkérő
Tetszett, minden rendben volt.
Törőcsik Ferencné
Jó hogy megtaláltam Klárit.Eddig az összes problémámban tudott segíteni.Azt hiszem még szükségem lesz rá a továbbiakban is. Nagyon kedves beleérző ember, másoknak is szívből ajánlom.
Koncsik Orsolya
Nagyon örülök, hogy rátaláltam Klárira! Az oldásaink jó hangulatban telnek, teljes figyemével és tudásával a problémámra koncentrál. Ha kell, bátorít, ha kell, együttérez, nagyon jó az emberismerete és a beleérző-képessége. Érdemes felkeresni őt!
Károlyi Andrea [Aba, Andi]
Hááááát.....szavakat nem találni rá, mennyire csodálatos szakember és ember! Tudása széleskörű, az élet minden területén nagy tapasztalattal és ráérzéssel rendelkezik! :-) Nagyon mélyről, nagyon rövid idő alatt hozott vissza a "normális" működésemhez. Örülök, hogy megtaláltam Klárit, és köszönet a jószaki-nak, hogy ezt lehetővé tette!;-)
Wéber Krisztina
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Kedves, megbízható, körültekintő, lelkiismeretes. Hiteles a szakmai tudása. Érdemes felkeresni, hozzá fordulni problémáinkkal.
Kardos Andrea
Nagyon jófej, kedves, empatikus. Néhány hónap alatt nagyon messzire jutottam. :) Mindenkinek jószívvel ajánlom.
Tartozz Te is az értékelőim közé! Most kérj tőlem ajánlatot.

Szakmáim

Kineziológus 44 megbízás