A legtöbb ember a munkahelyén tölti az élete egyik legnagyobb részét.

Mi szeretnénk ezt az időt olyan dolgokkal tölteni, ami számít, ami változtat, ami nem mindegy. Miért? Mert mi abban hiszünk, hogy ‘jó embernek lenni’ és ‘pénzt keresni’ nem kéne, hogy két külön dolog legyen. Ez a két dolog megy egyszerre is!

Mi az, ami nekünk számít? Például ez:

Két éve beépítettük a tetőterünket, egy ismerős ajánlotta az ácsot. A tető szerkezet maradt, így ahhoz nem kellett hozzányúlni. Beköltöztünk, kifestettünk, de aztán az első huzamosabb esőzések után elkezdtünk beázni. Szóltunk az ácsnak, hogy legyen szíves megnézni. Eljött, megnézte, és azt mondta, majd jön, ha nem lesz eső és belefér az idejébe. Ezt eljátszotta velük 1 év alatt háromszor, míg végül már a tartó gerendán, is folyt a víz a frissen lerakott parketta alá…

Ekkor körülnéztünk a JóSzakin és megtaláltuk Pivó Gyulát. Kijött és 1 óra alatt a elhárította a hibát, hozzátette hogy lehet ez nem végleges, a tető adottságai miatt. Hívjuk ha újra beázunk. Még nem kellett hivni. 🙂 Ami igazán meglepő volt az egészben, hogy másnap visszatelefonált, hogy minden rendben van-e és hogy nem ázunk, ugye? Ez teljesen meglepett!

Kuti Éva
Kismama
Budapest

Időzzünk el egy kicsit ezen a történeten és vonjuk le belőle a tanulságokat. Legyünk jóindulatúak és tegyük fel, hogy mindkét ács ért a munkájához. Azonban így is van egy nagy különbség a kettőjük között, és ez a hozzáállásuk. Készítettem egy ábrát, ami jól szemlélteti az első ács hozzáállását:

Az ács nem foglalkozott Éva problémájával, felőle aztán ázhatott a tetőtér. Éva leírásából kihallatszik, hogy az első ács esetében jogosan úgy érezte, hogy szívatják.

Tegye fel a kezét, aki érzett már hasonlót!

Már annyira megszoktuk ezt a hozzáállást, hogy sokszor azt gondoljuk ez nem is lehet máshogy. Pedig lehet! Pivó Gyula rá a bizonyíték.

Pivó Gyula a háztetőn

Pivó Gyula esetében Éva azt érezte, hogy törődnek a problémájával.

Ez annyira szokatlan, hogy az ember könnyen meglepődik, ahogy Éva is tette.

Mi sok ilyen meglepődésről szeretnénk hallani. Aztán azt szeretnénk, hogy ezt a hozzáállást az emberek megszokják és már ne legyen meglepő. Ez legyen az alap.

Szép ideák, de hogyan lehet ezt megvalósítani?

A kulcs a történetekben van. Túl sokszor hallunk rossz történeteteket szakemberekről és túl kevésszer hallunk jókat.

Jelenleg azon pörgünk, hogy megkülönböztessük azokat a szakembereket akik törődnek, azoktól akik nem, és szeretnénk kihangosítani az ő jó történeteiket. Ezzel példát állítva másoknak is. Nézd, így is lehet!

Szakemberekkel a legtöbb embernek dolga van az élete során. Ezek a találkozások meghatározzák Magyarország hangulatát, kultúráját. Ahogy a szakemberkultúra megváltozik Magyarországon és a törődés irányába mozdul el, úgy egy kicsit más lesz itt élni, egy kicsit jobb.

Nekünk ez számít. Nekünk ez nem mindegy.

Ha szeretnél arról olvasni, hogy mi hogy találtuk meg a küldetésünk olvasd el ezt a posztunkat.

Megosztás: